Kiss Jenő felhívta a figyelmet a teremben rögtönzött rendhagyó kiállításra, mely három Gazda-testvér, László, József és Klára munkásságát szemlélteti könyveik által. Jelezte, Gazda Klára megbecsült néprajztudós, néhai Gazda László kevésbé ismert, de jelentős munkássággal rendelkező helytörténész. Kiemelte, Gazda József munkássága egy egész csapat számára is jelentős lenne, mégis a szerző felteszi a kérdést: miért is éltem? Munkássága meggyőző, ám a vallomásos önéletrajzi írásából kiderül, azért jogos a kérdés, mert még azonosított el nem végzett feladatokat.

Gazda József a felkérésnek megfelelően először édesanyjáról mesélt, akinek írói ambíciói is voltak, fiatal korában írt egy regényt, melyet elküldött Elek apónak. Nem tudta, megérkezett-e, csak azt, hogy választ nem kapott, s ebből azt a következtetést vonta le, hogy nem értékes, így nem adta ki. Akaraterős, szeretetteljes asszony volt, neki köszönhették a nyugodt családi légkört. Édesanyja számára nagy boldogságot jelentett, amikor 1980 karácsonya előtt – a sors vagy a Kriterion Könyvkiadó jóvoltából – egy napon jelent meg az ő Így tudom, így mondom. A régi falu emlékezete című könyve és Klára húga Gyermekvilág Esztelneken című munkája.

A szerző elmondta, pályáját a Gyárfás Jenő művészetébe való beleszerelmesedése indította. Aztán felismerte a festő tragikus sorsát, az elvidékiesedést, hisz legnagyobb műveit 20–23 éves korában alkotta, utána pályája megtorpant. Ez a „Gyárfás-tragédia” félelemként ötlött fel benne, amikor a „vidékek vidékére”, Kovásznára került tehetséges textilművész feleségével, Olosz Ellával. Négy gyerekük született. Felesége művészeti munkája alábbhagyott a családanyai gondokkal, ám a harmadik gyerek szoptatása közben született érzelmi töltet lendületet adott további művészeti tevékenységének.

Gazda József elmesélte, őt a Securitate már húszévesen „gondjaiba vette”, nem kaptak útlevelet. De a fürdőváros azzal az előnnyel járt, hogy sokan megfordultak náluk, köztük Fazekas János magas rangú pártpolitikus, aki „hatással volt” úti okmányaik kiállítására. Így kétévente utazhattak, előbb Nyugatra is, aztán csak Keletre. Ezek az ismeretszerző kirándulások nagy hatással voltak mindkettejük munkásságára.

A szerző elmondta, interjúinak közlésével műfajt teremtett, az általa emlékező történelemnek nevezettet, melyet manapság oral history néven emlegetnek, s egy amerikai szerzőhöz kötnek. A másik a nemzeti szociográfia műfaja, melyet szándéka szerint szépirodalmi behatással alkotott, de mindig csak az igazat írta le. Ha ezt vesszük, akkor nem is lehet őt írónak nevezni, tette hozzá.

1990-től új időszak következett, akkor már szabadabban utazhattak, később csak egyedül, ugyanis felesége harminc éve távozott az élők sorából. Gazda József még említette művészeti albumait, melyek az ARTprinter Kiadó gondozásában minőségi kiadványok. Átadta a szót Kopacz Attilának, a kiadó vezetőjének, aki a hét kötet születéséről mesélt, s a 2019-ben kiadott, Gazda József 1957 és 2013 közötti kritikáit, művészeti írásait összegyűjtő vaskos, gazdagon illusztrált Erdély művészetéért című kiadványt emelte ki, melyet kortárs erdélyi képzőművészeti lexikonnak nevezett.

Végül Kiss Jenő azt is elmondotta: a szerző sokoldalú tevékenységébe beletartozik még a kovásznai Diákszínpad és a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület megalapítása és működtetése. Gazda József hozzátette, húsz év alatt mintegy hatszáz előadást játszottak, elvitték a magyar szót oda, ahol halálra volt ítélve, a szórványba – ezt küldetésként kezelte –, s útjaik alkalmával anyagot is gyűjtött. Nem ő kereste a feladatokat, mindig a feladat kereste meg őt – jelentette ki.