1714. szeptember 11-én a spanyol örökösödési háborúban V. Fülöp Bourbon királynak jelentős túlereje dacára egyévnyi ostromot követően sikerült csak elfoglalnia Barcelonát. A Habsburg-párti Katalónia esetében nem maradt el a megtorlás. Fülöp azonnal eltörölte a több évszázados múltra visszatekintő, autonóm döntéshozatalt szavatoló katalán intézményeket, és a katalán nyelv használatát is betiltotta. E tragédiából csináltak ünnepnapot a katalánok, amikor szeptember 11-ét nemzeti ünnepükké, Diada Nacional de Catalunyává emelték.
Tragédiából ünnep
E nap fénypontja egy függetlenségpárti tüntető menet, melyet az első nagyobb demonstráció évében, 2012-ben 1,5 millió ember részvételével szerveztek meg civil érdekvédő szervezetek Barcelonában (a történelmi emlékezet fenntartása érdekében e rendezvény mindig 17 óra 14 perckor veszi kezdetét).
E sorok szerzőjének, az idei év mintegy félmillió résztvevőt vonzó eseménye előtt, annak idején ezen az első, nagyobb megmozduláson is volt szerencséje részt venni.
A függetlenségi tűz, bár veszített némiképp erejéből, Európa más nemzeti régiói számára azonban továbbra is példaértékű a katalán civil szférának az a képessége, hogy közösségi célok érdekében mozgósítsa a polgárait. Érdemes ezért áttekinteni, hogy jelenleg melyek azok a sérelmek, melyek tápláló olajat öntenek a katalán függetlenség tüzére.
Kettős mérce
A The New Yorker lap újságírója, Ronan Farrow 2022. április 18-án írta meg azt a cikket, amely az azóta Catalan Gate néven elhíresült ügyhöz vezetett. A Torontói Egyetem égisze alatt működő Citizen Lab nevű, digitális kémkedésre szakosodott agytröszt nemrég vizsgálati jelentést tett közzé a Catalan Gate-ről, amelyből kiderül, hogy a katalán önrendelkezési mozgalom tagjait 2017 óta állandó megfigyelés alatt tartják az izraeli NSO Group kémprogramjával, a Pegasusszal, valamint a Candiru nevű hasonló eszközzel. Összesen 65 közvetlen és több ezer járulékos megfigyeltje van ennek a folyamatnak, ami így az EU egyik legnagyobb ismert, hitelesített kibermegfigyelési esete.
Katalónia példáján ütközik ki talán leginkább az a kettős mérce, amit az EU intézményei alkalmaznak az egyes tagállamok esetében. Míg Magyarország vagy Lengyelország esetében egymást érik a jogi eljárások és a politikai kritika, addig Spanyolországot mintha légüres védőburok venné körbe. Nemhogy nincs EP-vitanap vagy kötelezettségszegési eljárás a spanyol jogállamiság helyzete miatt, a mégoly nyilvánvaló deficitek ellenére sem, hanem példának okáért az ibériai nagytestvér korábbi külügyminisztere, Josep Borrell vezeti jelenleg az egész EU külügyi tevékenységét koordináló Európai Külügyi Szolgálatot, annak minden következményével az unió külföldi tekintélyére nézve. Megalázó volt az unió valamennyi polgára számára, amikor Borell tavaly februári moszkvai útján Alekszej Navalnij ellenzéki vezető önkényes bebörtönzését próbálta firtatni, amire Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egyszerűen a katalán politikai
foglyok felemlegetésével válaszolt.
Jogi eljárások mint a megfélemlítés eszközei
A 2017. október 1-jei függetlenségi népszavazás kapcsán több tucat embert vontak büntetőeljárás alá és ítéltek el zendülés és közpénzek hűtlen kezelése miatt (vagyis, amiért egy illegitimnek tekintett népszavazáshoz közpénzek felhasználásáról hoztak döntést hivataluk betöltése idején). E személyek közül a legprominensebb hét korábbi katalán tisztségviselőnek ‒ így például Oriol Junqueras korábbi alelnöknek vagy Raül Romeva katalán külügyminiszternek ‒ és két civil vezetőnek a feszültségek enyhítése érdekében 2021 júniusában megkegyelmeztek. Feltételes szabadlábra helyezésük mellett azonban továbbra is életben maradt a közügyektől való eltiltás büntetése.
Számos katalán közéleti személyiség vagy művész él száműzetésben, elkerülendő a jogtalannak tartott börtönbüntetést. Ilyen például az EP-képviselőként tevékenykedő korábbi elnök, Carles Puigdemont vagy az a José Miguel Arenas, művésznevén Valtònyc, akit rapperként a királyi családdal kapcsolatos kritikus dalszövegeiért három és fél év börtönre ítéltek terrorizmus glorifikálása, rágalmazás és a némiképp középkoriasan csengő felségárulás bűntette miatt.
És akkor még nem beszéltünk arról a több ezer átlagpolgárról (tanárokról, újságírókról, önkormányzati tisztségviselőkről), akik életét azóta is változatos hatósági eljárásokkal, tiltásokkal, pénzbírságokkal, politikailag motivált elbocsátásokkal igyekeznek a spanyol hatóságok egzisztenciálisan is ellehetetleníteni.
Biztonságpolitikai szorongás
Saját bevallásuknak köszönhetően tudvalevő, hogy a spanyol Nemzeti Hírszerző Központ kapcsolatban állt a 16 ember életét követelő, 2017. augusztus közepén történt barcelonai terrortámadást kitervelő dzsihadista imámmal, Abdelbaki Es Sattyval annak 2010 és 2014 közti castellóni börtönbüntetése idején, melyet többek között drogkereskedelem miatt szabtak ki rá.
E terrorcselekmény kapcsán 75 gyanúsítottat vettek őrizetbe a spanyol hatóságok a merényletet követő napokban, melyek közül a kiszűrt, még élő három merénylőtársat el is ítélték. Nagy felháborodást keltett ugyanakkor a jogi eljárás tekintetében az, hogy az elkövetők ellen „csak” terrorista szervezetben való tagságuk, valamint robbanóanyagok gyártása, birtoklása és ezek használatára tett kísérletük miatt emeltek vádat, kihagyva az emberölés bűntettét. Emellett a spanyol bíróság nem volt hajlandó firtatni az Es-Satty és a spanyol titkosszolgálat közötti kapcsolatokat, annak ellenére sem, hogy a diegemi (Flandria) mecset elnöke tájékoztatta a belga főügyészt, hogy 2016 áprilisában hallotta Es-Sattyt telefonon beszélni spanyolul, és ő maga magyarázta, hogy a spanyol titkosszolgálat emberével beszél.
Feltevések szerint a fentebb említett kapcsolódási pontnak köszönhető, hogy az öt évvel ezelőtti terrortámadás esetén, melyet akkor az ISIS vállalt magára, továbbra sem indult semmilyen átfogó parlamenti vizsgálat az ügyben. José Manuel Villarejo korábbi magas rangú rendőri tisztségviselő bírósági vallomásában pedig egyenesen addig ment, hogy kijelentse, a terrortámadást valójában maga a spanyol titkosszolgálat tervelte ki annak érdekében, hogy a függetlenségi népszavazást megelőzően destabilizálják Katalóniát.
Félelem és reszketés
Az etnikailag homogén nemzetállam építésében elkötelezett döntéshozók és véleményvezérek kedvelt gondolatmankója, hogy Katalóniára mutatva azzal érveljenek: az autonómia az elszakadás előszobája, és mint ilyen, Románia alkotmányos rendjére nézve is fenyegetést jelent. Fontos tehát leszögezni: Spanyolország esetében a Katalóniával folytatott párbeszéd bukott meg, nem az autonómia jogintézménye. Ha a spanyol központi kormány kielégítette volna azt a mérsékeltebb önrendelkezési igényt, ami a barcelonai autonóm parlament által 2006-ban elfogadott új autonómiastatútumban öltött testet, akkor Madridnak ma kevesebb oka lenne egzisztenciális szorongással tekinteni a saját katalán állampolgáraira.
A katalán önrendelkezési törekvésekkel szemben tanúsított spanyol viszonyulás – mely hatósági szigorra és karhatalmi erőre, nem pedig párbeszédre alapul – számtalan konkrét peres ügyben lesz kénytelen a közeljövőben saját álláspontját az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt jogi érvekre cserélni. A közeljövőben több tucat perben születhet majd ítélet Strasbourgban, amelyek barcelonai várakozások szerint az emberi jogok nyelvén fogja hirdetni a katalánok igazát.
Dr. Dabis Attila
(A szerző politológus, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja)
