Hollandia elvben nem ellenzi Románia csatlakozását a schengeni térséghez, Románia az elmúlt években számos lépést tett „a helyes irányba”, de Hollandia álláspontja szerint akkor csatlakozhat a schengeni övezethez, ha minden feltétel teljesül – jelentette ki Mark Rutte holland kormányfő tegnap a Brassó megyei nagysinki katonai kiképzőközponton Klaus Iohannis államfővel és Nicolae Ciucă miniszterelnökkel együtt tartott sajtótájékoztatóján.
„Van egy monitoring mechanizmusunk, van egy együttműködési és ellenőrzési mechanizmusunk is. (...) Meg kell néznünk, hogy milyen lépések következnek ebben az eljárásban, és aztán tárgyalhatunk” – tette hozzá. Klaus Iohannis államfő elmondta, hogy Romániának és a román állampolgároknak jogos elvárása a schengeni csatlakozás, ez nemcsak szükséges, hanem rendkívül időszerű is, hiszen már most is az Európai Unió és külső határainak védelmét szolgáló térség de facto tagjaként lép fel. Emlékeztetett, hogy technikailag tizenegy éve készen állunk, lépést tartottunk az újdonságokkal is, és kifejezte reményét, hogy a politikai feltételek a lehető leghamarabb teljesülnek. Azon vannak, hogy ez sikerüljön – jelentette ki.