Szvoren Edinát olvasva lenyűgöz a fogalmazásmódnak a szinte mérnöki pontossága, a látszólag kimért stílus mögött azonban nagyon nagy érzelmi, lelki mélységek húzódnak meg – mondta elöljáróban Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója azon a közönségtalálkozón, melyet a pulzArt8 irodalmi programjának nyitóakkordjaként csütörtök délután tartottak a Zamat Kávézóban.
A közönségtalálkozón Pieldner Judit sepsiszentgyörgyi irodalomtörténész faggatta Szvoren Edinát. Az írónő öt novelláskötetének bemutatása után először azt kérdezte vendégétől, hogy miért novellákat ír. „Nem elhatározás volt” – jött a válasz. Olvasói tapasztalata arra predesztinálta, hogy inkább errefelé irányuljon, de tíznél is több év kellett neki ahhoz, hogy igazán megtalálja a „megformálódás útjait”. Maguk a szövegek találtak el szép lassan valahová, amit rövid prózának hívnak, így most már ő is novellistának gondolja magát. „A nyelvvel való foglalkozás hajtóereje mögött ilyenre alakultak a tanácstalanság manifesztumai” – vallotta.
Ezután arról beszélgettek, hogy miből lesz a történet, hogyan születik meg Szvoren Edinában az írás gondolata. Az ötletet nem tudja szabályozni, az olyan tudati régió, amely fölött nincs hatalma. Utóbbi kötetében például a legsúlytalanabbnak látszó ötletek kezdték érdekelni, álomfoszlányok, verbális vagy képi ötletek. Mint mondta, az is előfordul, hogy az anticipációi nagyon elébe mennek egy ötletnek, ilyenkor csökken a „szövegnyomás”. Bevallása szerint Szvoren Edina szövegei úgy készülnek, hogy minden egyes mondat helyén egy végleges mondatot szeretne elhelyezni, és azt tapasztalta, hogy a legjobb „íródrog” az maga a jó mondat. Ha nem jó a mondat, más dolgok jutnak eszébe, mint ami felé az a bizonyos cselekmény halad. A meglévő mondatokat addig szokta olvasni, amíg azok erős szuggesztív hatást gyakorolnak rá, hogy továbbiakat tudjon írni melléjük. Vázlatokat sosem készít.
Valószínűleg ezért nem lehet felszínesen olvasni Szvoren Edinát, az ő szövegeiből nem lehet mondatokat kihagyni, az ő esetében a megértés lassú olvasást igényel. Továbbá azért sem kényelmes nála az olvasó helyzete, mert nincs minden elmondva. Sokfajta hiányérzetet táplálnak ezek a szövegek, de a hiány mögött nem minden esetben van konkrét jelentés, néha az író sem dönti el, hogy pontosan mi az, ami kimarad. Valójában az a különbség érdekli igazán, ami a mindennapi tájékozódásunkhoz képest egy szépprózai szövegben lehetővé válik. Ha például a nemet, foglalkozást, életkort, származást kihagyja a szerző egy „fikciós csomagból”, akkor nem tudunk a hétköznapi sztereotípiáinkon keresztül tekinteni egy bizonyos történetre. Szerinte az irodalmi szövegnek kicsit feladata is, hogy ezeket a hétköznapi várakozásokat megcsalja. A fordítóknak azonban utólag kénytelen tisztázni a nemeket – vallotta be.
Szvoren Edina zeneelméletet és szolfézst tanít a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, talán ezért van, hogy a zene belopózik a szövegeibe mint szerkezet, motívumhasználat, memóriamanipuláció. Pieldner Judit szerint Szvoren Edina művészete összhangzattan prózában.
A kötetek születéséről, a Verseim című novelláskötetéről, az Ohrwurm-jegyzeteiről és azok irodalmi rokonságáról, a rövid próza alapképleteiről, az író jövőbeni terveiről is szó esett még a továbbiakban, és természetesen fel is olvasott szövegeiből a szerző. Nézői kérdésre válaszolva végezetül azt is elárulta Szvoren Edina, hogy nem szokott zenét hallgatni írás közben, és közvetlenül azelőtt sem, mert az intenzív benyomások elviszik a figyelmét.