Farkas Réka
Van-e még szükségünk újságokra, napilapokra? Kell-e még a papíron érkező hír, kommentár, elemzés, beszámoló, kritika, riport, interjú, vagy már csak az idősek, a megszokások rabjai ragaszkodnak ahhoz, hogy a reggeli kávé mellett átlapozzák kedvenc újságukat, és ne a telefont görgetve vagy számítógépet bújva tájékozódjanak – gyorsan és felületesen, ahogy az mai világunkban illik, szokás? Nagy dilemma ez olvasóként is, de még nagyobb lapszerkesztőként. Szükség van még egyáltalán ránk, a munkánkra?
Nemrég a Szatmári Friss újság nyomtatott változatának megszűnéséről szóltak a hírek, most arról értesültünk, hogy januártól nem lesz Krónika, Székelyhon, és eltűnik a Magyarországról finanszírozott Médiatér lapcsalád által frissen felvásárolt Székely Hírmondó is. Mindannyian a virtuális térbe kényszerülnek, jövő évtől csak ott lesznek elérhetőek. Megkönnyebbülhetnénk, hisz oda a konkurenciánk, nem kell az előfizetőkért, reklámpiacért küzdenünk, mégis szomorúak vagyunk. Egyrészt, mert minden magyar nyomtatott szóért kár, amely a jövőben nem jelenhet meg, minden olvasóért, aki az elkövetkezőkben önző és kegyetlen üzleti megfontolások miatt nem juthat hozzá kedvelt lapjához. Másrészt az egészséges vetélkedésre szükség van, reményeink szerint jobbá tett minket is, őket is.
Szűkszavú szolgálati közlemény jelent meg a Krónika, a Székelyhon, a Székely Hírmondó oldalán: „A nehéz gazdasági helyzet és annak valószínűsíthetően hosszabb távú fennmaradása arra kényszerít bennünket, hogy a tevékenységeinket átszervezzük az év végéig. A legészszerűbb döntés ebben a helyzetben, hogy 2022. december 30-tól felfüggesztjük a nyomtatott lapok kiadását, a lapterjesztést és kézbesítést, valamint a lapkereskedelmet. Az elektronikus médiumok (online portálok, rádiók, újmédiás tartalmak) továbbra is az erdélyi magyar közösség szolgálatában állnak.” Mint kiderült, a szerkesztőségeket, főszerkesztőket egy nappal korábban teljesen váratlanul szembesítették az új helyzettel. A magyarországi kormányfinanszírozással 2018-ban létrehozott, eddig évi mintegy kétmilliárd forintos támogatásban részesülő médiakonglomerátum, amelynek jelszava: „Teret adunk a magyar szónak”, hirtelen lemond küldetése egyik nagyon fontos pilléréről, a nyomtatott sajtóról. Pedig honlapjukon még azt hirdetik: „Csoportunk hiszi és vallja, hogy a magyar nyelvű sajtó jelentős mértékben hozzájárul a mindennapi anyanyelvhasználat fenntartásához és megerősítéséhez, ezáltal az erdélyi magyarság megmaradásához.” Úgy látszik, ez a jövőben már csak a virtuális térben lesz fontos.
De vajon az erdélyi magyarságnak immár tényleg nincs szüksége újságokra? Elég, ha az online tér zűrzavarában helytállnak? Valóban csak egy kihalófélben levő kisebbség igényli még a nyomtatott betűt?
Tény, hogy nagyon nehézzé vált a nyomtatott sajtó helyzete, ezzel mi, a Háromszék is nap mint nap szembesülünk. A megemelkedett kiadási költségek (nyomdaköltségek, papír-, üzemanyag- és energiaárak) egyre kilátástalanabb helyzetbe sodornak, idén kétszer kényszerültünk árat emelni, már jó ideje nem jövedelmező üzleti vállalkozás újságot írni, kiadni, terjeszteni, de merjük hinni, kultúránk egy szelete ez is, amelyre szükség van, akárcsak könyvekre, színházra, zenére, képzőművészetekre, éltetni kell, akkor is, ha nem „termelnek” anyagi hasznot.
Mi a Háromszéknél hisszük, hogy szükség van nyomtatott újságunkra, és próbáljuk jobbá, versenyképesebbé tenni honlapunkat is. Továbbra is igyekszünk nap mint nap híreket, olvasnivalót, értéket vinni olvasóink otthonába. Az utolsó percig, amíg ezt még lehet.
