AlpinizmusNorthland Antarktisz Expedíció, 2009

2008. december 18., csütörtök, Sport

A sepsiszentgyörgyi Tulit Zsombor és a bukaresti David Neacşu január 3-án indul az Antarktiszra, hogy meghódítsa a kontinens legmagasabb hegyét, a 4892 méter magas Mount Vinsont.

A két alpinista a fővárosból indulva Madrid, Santiago és Punta Arenas érintésével érkezik meg Patriot Hills-be, amely az Antarktisz egyetlen, magánkézben levő bázisa. Miután megérkeznek a világ leghidegebb, legszárazabb földrészére, hegymászóink repülőgéppel folytatják útjukat a 2200 méter magasan lévő alaptáborig. Innen kezdődik az igazán emberpróbáló, tényleges expedíció, hiszen Zsombor és Dávid gyalog, szánt húzva, további három tábor kiépítésével (Half Camp — 2500 m; Low Camp — 2750 m; High Camp — 3710 m) éri majd el a csúcsot. A tapasztalt alpinisták legnagyobb ellensége a hideg és az erős szél lesz, legjobb ,,barátjuk" pedig a világosság: az Antarktiszon nyáron a nap 24 órájában világosság van, és -30 Celsius-fokot is elérhet a hőmérséklet, a szél erőssége pedig több 100 km/óra is lehet. A január 3. és február 15. között sorra kerülő expedíció a Székelyek a magasban expedíció-sorozat része, amelynek célja a hét kontinens hét legmagasabb csúcsának meghódítása. Sok sikert, fiúk! (t)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2008-12-18: Sport - x:

K-1 a kézdivásárhelyi sportcsarnokban

A küzdősportok talán legkeményebb változata, a K-1 szerepel a hét végén, december 19-én este 20 órai kezdéssel a kézdivásárhelyi sportcsarnokban.
2008-12-18: Sport - x:

Az MTK 120 éve

Aki Budapesten jár, jó, ha tudja, megjelent azMTK 120 éve MTK 120 évecímű könyv. Az MTK 120 éves jubileumára adta ki a klub történetét bemutató reprezentatív könyvet, mely az elmúlt időszak teljes feldolgozását tartalmazza 1888. november 16-i megalakulásától egészen a 2008-as Pekingi Nyár Olimpiai Játékokig. Az impozáns kiadványban mindent megtalálhatnak az MTK rajongói, amit a klubról tudni illik, illetve érdemes. (-)