Az utóbbi időben a prefektus azzal dicsekszik a sajtóban, hogy milyen sok birtoklevelet, köztük erdők tulajdonjogát tanúsító birtoklevelet állíttatott ki és telekkönyveztetett a megyében. Nem kételkedem ezen adatok valós voltában, de van néhány kérdésem ezzel a témával kapcsolatosan.
Vajon hányszor sürgette (kérdezte) meg a kormánybiztosi hivatal az önkormányzatokat, hogy leadták-e az összes dokumentumot, felterjesztették-e a prefektúrához az összes iratcsomót, mindazokat, amelyeket a közbirtokosságok letettek a polgármesteri hivatalokhoz jóváhagyásra? Ugyanis 2001 óta – 21 esztendeje! – ott hever a bodzafordulói városi tanács jegyzőjének valamelyik asztalfiókjában a szentivánlaborfalvi erdő-közbirtokosság igénylése az összes kért dokumentummal együtt: a Sîntion közbirtokosság 67 hektár, a Florian 38 hektár erdőterület visszaszolgáltatását kéri. Ebben az ügyben a panaszok, jelentések, kihallgatások, kérések, háromszori odajárás, tucatnyi újságcikk és egyebek bő két évtizede zajlanak, mint a háborgó tenger a székelyekkel, de eredmény nélkül. Mint a himnuszban: ki tudja, merre visz a végzet?
A közbirtokossági vezetők tudják, hogy hol van a kutya elásva, csak a bodzafordulói helyi tanácsnak nincs igazságtudata, a törvényt tisztelő és azt betartó magatartása ebben az ügyben. Az igazi kérdés tehát az: hol van a szentivánlaborfalvi közbirtokosság erdőterülete, amely 1948 előtt évszázadokon át az övé volt? És még meddig kell várniuk arra, hogy visszakapják?
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva
