Sepsikőröspatak unitáriusai templomuk új harangjának szentelését ünnepelték vasárnap délután. A régi, bő száz évig szolgáló harangot azért kellett kicserélni, mert 2004. december 4-ének estéjén „meghasadt a szíve”. Az elszakított területeken élő magyarság szempontjából oly fontos népszavazás előestéjén a magyar történelmi egyházak harangjai Erdély-szerte egyként szólaltak meg, a sepsikőröspataki eközben – megelőlegezvén a népszavazás csúfos eredményét – hasadt meg. Akkor még némileg orvosolni tudták a hibát, de tizenöt év múlva bizonyossá vált, új harang kell a toronyba. Ez egyházi és világi összefogás eredményeként készült el Lázár Imre székelyudvarhelyi műhelyében.
A templomot megtöltő közönség az ünnepség elején több egyházi ének sokszorosított példánya alapján közösen énekelhetett, köztük a harangszentelés alkalmára szóló 228-as éneket, melynek egyik sora szerint az ember harangszóba önti hálaénekét.
Kovács István, a Magyar Unitáris Egyház püspöke ünnepi istentiszteletében felemelő ünnepnek mondta az eseményt: lélekhez szólni tudó tárgyat, harangot szentelnek fel, állítanak szolgálatba. Olyan harangot, amely azt hirdeti, hogy akik megfáradtak, megterheltek, megnyugvást keresnek, kövessék szelíd, alázatos hangját, és megnyugvást találnak közelében.
„Azért érezzük magunkhoz közel a harangot, mert úgy véljük, általa ténylegesen megszólal a Jóisten. Annak idején erőt adott Hunyadi János seregének, erőt ad nekünk, amikor szerettünktől veszünk végső búcsút, örömet hirdet, amikor gyereket tartunk keresztvíz alá, amikor az egymásra talált férfi és nő kimondja az igent, bátorít, amikor megpróbáltatások érnek és imára kulcsoljuk kezünket. Hát így nőtt össze az életünk ezzel a különös hanggal, ezzel a különös barátunkkal. Nem véletlenül nem azt mondják, hogy a harang ott van a toronyban, hanem azt mondják, a harang ott lakik a toronyban. A lelkész soha nem azt mondja, hogy van két harangunk, hanem azt, hogy a harang az adott évtől lakik a toronyban – mert valóban társ, lakótársunk itt, az életben, mert valóban lelkes, mert valóban több tárgynál. A Jóisten hangját közvetíti. Mennyi költészet, mennyi szépség van benne, mennyi magasztosság és mennyi emelkedettség! És mennyire sűrítetten benne van kereszténységünknek a lényege, mindaz, ami szíven talál bennünket!” – fogalmazott Kovács István, majd megkondult az új harang.
Szabó Előd esperes a háromszék-felsőfehéri egyházkör örömét tolmácsolta, és köszönetet mondott mindazoknak, akik oly sokat tettek, hogy az egyházközség óhaja megvalósuljon. Mint mondotta, a sepsikőröspatakit a kis gyülekezetek között tartják számon, de eredményük cáfolja azt, az elért siker jelentős. Meggyőződése, hogy a harangot a sepsikőröspatakiak nem csak a szenteléskor fogják ünnepelni, hanem a mindennapokban is, amikor hívó szavának üzenetét megértik, igent mondanak rá és a közösséget választják.
Kisgyörgy Sándor polgármester beszéde elején Szabó Elődnek adott választ: igenis, kicsi a sepsikőröspataki unitárius egyházközség, erejüket, létszámukon felüli teljesítményük kulcsát viszont abban kell keresni, hogy a mindennapokat nagy család módjára próbálják megélni, és közösen igyekeznek jót cselekedni. Hogy a harang éppen akkor szakadt meg, amikor, nem lehet a véletlen műve: a nagy testvér tagadta meg csúfosan a kis testvért, és szégyenében mást nem tehetett. Az azóta eltelt időben viszont az ellenünk uszítók elbuktak, a mi óhajaink viszont teljesültek, a régi harang helyett is jöhetett az új. Mert harang nélkül nem lehet élnünk. Talán hangját mindig nem is vesszük észre, de ha nem szólal meg, a megszokott időben néma marad, vagy szokatlan időben halljuk kondulását, felkapjuk fejünket: vajon mi is történik? – kérdezzük. Kívánta, az új harang még sok száz éven keresztül hirdesse a békét, a szeretetet, ha ellenség, baj közeleg, hívja fel a figyelmet rá, ha idegen kézre kerül, abban a pillanatban szakadjon meg az ő szíve is.
Bodor László, az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke hangsúlyozta, nem csak az új harangot, hanem azt a folyamatot is ünnepli a közösség, amely lehetővé tette az új harang beszerzését. Hogy újból harangszó hívhatja a sepsikőröspataki unitáriusokat vasárnapokként a templomba, az elsősorban az egyházi és világi összefogásnak köszönhető – jelentette ki.
Tordai Ernő helybeli lelkész az 1895-ben készített régi harangról azt mondta: az egész XX. századot végigszolgálta, látott két világégést, tanúja volt többször is határmódosításnak, látott árvizet és szárazságot, hitre szólított, a holtakat megsiratta. Aztán 2004 decemberében, „előrevetítve a másnapi népszavazás szégyenteljes kimenetelét”, meghasadt a szíve. Valamelyest sikerült megjavítani, de az csak ideiglenes megoldás volt, haladékot adott az új előteremtéséhez. Amikor felmerült, mi is legyen a régi harang sorsa, választhattak: beolvasztják az újba, vagy odaadják a harangöntő mesternek, hogy kis múzeumában helyezze el – mindkét esetben kevesebbe került volna az új. Hosszas mérlegelés után mégis úgy döntöttek, inkább fizetnek többet, de megtartják a régi jószágot, a templomban találnak neki helyet. És megtartották a régi, a 122. zsoltár első versét tartalmazó feliratát is – igaz, némileg módosítottak rajta. „Megtartottuk a régi feliratát, viszont kettőjük közt van egy, azt hiszem, jól érzékelhető gondolatnyi különbség. A régi harangon található Károli-fordítás a következőképpen hangzik: Jer, menjünk az Úrnak a házába. Az új harang felirata immár az új bibliafordítás szerint: Az Úrnak házába megyünk. És azt hiszem, hogy ezen kell vagy ezen kellene lennie a hangsúlynak, hogy kijelentjük: megyünk! Ez jóval határozottabb, mint az első változat. Ezt a határozottságot, ezt az Isten hajléka iránti törődést szeretném kívánni minden egyes unitáriusnak itt, Kőröspatakon a mai napon” – fogalmazott a sepsikőröspatakiakat szolgáló unitárius lelkész.
