Szerencsére a harmadik világháború nem tört ki (még), de erre minden feltétel adott, mert a nemzetközi helyzet – jó szokása szerint – egyre fokozódik.

A tudós még csak sejtette, de mi már tudjuk, hogy atombombákkal lehetne leghatékonyabban megvívni a harmadik világháborút, amitől természetesen mindenki mindenkit óva int, de azért szorgalmasan emlegetik azok bevetésének lehetőségét. Persze már kifejlesztettek újabb pusztítási eszközöket is. Ilyen az oroszok által gyártott Minden Bombák Atyja, melyre az amerikaiak a Minden Bombák Anyja előállításával válaszoltak, ami akkorát szól, hogy annak hírére az ellenséges katonák ijedtükben megadják magukat. De folytatják más öldöklési módszerek és kellékek fejlesztését is, például a lézerfegyverekét, vagy a hiperszonikus robotrepülőgépekét, amelyekkel Amerikából a Föld bármely pontjára két óra alatt csapást lehet mérni. Ahová ezekkel odacsapnak, kő kövön nem marad. (Pedig kövekre nagy szükség lenne, ha egyébhez nem, hát a negyedik világháborúhoz.)

Az oroszok most azt állítják, hogy úgynevezett piszkos bombák bevetésétől tartanak, amelyek rendes robbanóanyagot használnának sugárzó anyagok szétszórására, és akiket megérint ennek akár a szele is, azok nem a boldogságtól sugároznának. Az ukránok meg azt szajkózzák, hogy az oroszok azért terjesztik ezeket a híreket, mert tulajdonképpen ők akarnak ilyesmit bevetni. Ez veszélyes, kétélű fegyver, mert a sugárzó anyagot a szél akárhová elviheti, és még az is megtörténhet, hogy a felhasználóra száll vissza. Ezért jó mindig tudni, merről fúj a szél.

Az a helyzet, hogy a hagyományos fegyverek elég szépen fogynak az orosz–ukrán háborúban, így azok gyártóinak gondoskodniuk kell az utánpótlásról. De vajon milyen újabb gyilkos szerszámok gyártására lenne szükség? Ha netán elfogynak az atomtöltetek, akkor az azt jelenti, hogy vége lesz a harmadik világháborúnak, és a jóslatok szerint ugyebár a következőt botokkal és kövekkel vívják, mert az emberiség visszakerül a kőkorszakba. Úgyhogy előrelátóan neki kellene állni köveket szerezni és botokat gyártani. A kőkorszaki szakik egymillió évvel ezelőtt még csak nyéllyuk nélküli baltákat és csákányokat használtak. Botként meg egy vastagabb ágat fogtak kézbe, amiről egy éles kővel lefaragták az ágakat. No, ha egymillió évvel vetné vissza a háború az emberiség történetét, jó lenne, ha a fegyvergyárak már most idejében átállnának ezek előállítására és raktározására.

Persze egy atomháborúnak lehetnek túlélői is – leginkább azok, akiknek lehetőségük van egy atomcsapást elindítani, vagy végrehajtani a válaszcsapást. Mert ők igen fontos emberek, akiket valószínű, meg is mentenek a számukra épített atombunkerekben. Ezek mellé kell elraktározni az említett kőbaltákat és botokat, marokköveket, hogy ha majd a harmadik világháború után előmerészkednek, akkor fel tudják fegyverezni azokat, akik a kinti sugárveszélyből valahogy élve kikerültek, s levezényelhetik a negyedik világháborút.

Remélhetőleg akkor is lesznek katonai tömbök, és az lesz majd az erősebb, aki több és nagyobb kövekkel van felfegyverkezve.

Nem ártana a NATO-főtitkárt is idejében egy atombombabiztos helyre menekíteni. Az igaz, hogy egyelőre nem lehet tudni, ki lesz, mert most még csak lehetséges jelöltek vannak, döntés viszont nincsen. Az szomorú, hogy a mi elnökünk újabban nincs az esélyesek között. Öt várományosa is van a főtitkári széknek. Ezekből négy hölgy. Egy kanadai miniszterelnök-helyettes, Chytia Feeland és három uniós politikus: Kaja Kallas, Észtország miniszterelnöke, Zuzana Čaputová, Szlovákia elnök asszonya, Kolinda Grabar-Kitarović, Horvátország volt elnöknője. Ilyen amazontermészetű harcos nőkre van szükség, és kár, hogy a főtitkárok mindig férfiak voltak, akik még egy háborút sem mertek kirobbantani. Egyetlen férfi a jelöltek között a brit védelmi miniszter, Ben Wallace, akit, valószínű, angol hidegvére miatt javasolnak erre a posztra.