László Zsuzsa
Az ember azt hinné, hogy halottak napja körül mindenki egy kicsit magába száll, lecsendesedik. Hogy nem csak a kötelező virágokról és gyertyagyújtásról szólnak ezek az órák, napok. Hogy legalább ilyenkor egy kicsit érzékenyebbek, egymással szemben figyelmesebbek leszünk. Ha már máskor kevésbé, vagy csak elvétve sikerül…
Mit mondjak? November elsején autóba ülök én is virágokkal, gyertyákkal, mint minden rendes ember. Több temetőt végig fogok járni, emlékezni, persze nem csak aznap, de most egészen biztosan, mert ez a nap mindenképp erről szól. Az más kérdés, hogy ki hogyan ápolja eltávozott szeretteivel való emlékeit és az utánuk maradt sírhalmokat év közben. Magánügy, személyes történet, mint annyi minden más. De az már nem magánügy, hogy miként bolondult meg mindenki a temetők környékén, annak ellenére, hogy volt olyan hely, ahol még forgalmat is irányítottak. Mintha mindenki valami versenyfutásban lett volna. A közös temetőnél a mezőn parkoltam, mint sokan mások, teljesen rendben volt. De amikor onnan ki kellett jutni és visszakeveredni a megszokott kerékvágásba, nem sok türelmes sofőrrel találkoztam. Mintha a kegyelet letudása után többnyire azon lettek volna az emberek – tisztelet a kivételnek –, hogy gyorsan visszakerüljenek oda, ahol élni való dolguk van. Amióta autót vezetek, valahogy azt tapasztalom és mondom folyton, hogy az ember jelleme vezetés közben mutatkozik meg. Sokszor én is meglepem magam, nem titok, nem fogok hazudni. De aki a halottaihoz érkezik és onnan távozik, lehet, hogy csak évente egyszer, miért ilyen türelmetlen, ideges? Ezt a napot nem arra szánta? Miért próbál most is kicselezni mindent és mindenkit, miért dudál, rohan? Legalább ezen a napon miért nem tud lecsendesedni? A karácsony jutott eszembe. Az másfajta lecsendesedés, ünnep, de az is szintén egyre inkább arról szól, hogy minden meglegyen, úgy, ahogyan kell, becsületesen letudva. Még egyszer tisztelet és bocsánat a kivételnek!
Este a lányommal újra kimegyek az édesanyámhoz. A lányom sötétben szeretett volna gyertyát gyújtani. Én is jobban szeretem ilyenkor, más a hangulat. A katolikus temetőnél csak kicsit volt könnyebb napközben, mint az előbb említett helyen. Most nagyobb a csend, csak a cigányok muzsikálnak, énekelnek teli torokból. De ez nagyon más, mint a napközbeni őrület. Ők így gyászolnak, így emlékeznek, így temetnek, és megvan ennek a szépsége. A temetőben sok apró fény a sírokon, nem tudni már, hogy aznap ki érkezett igazi csendben s ki jött-ment loholva, dudálva, tülekedve. A cigányok muzsikálnak, énekelnek, én a lányommal gyertyát gyújtok újra az anyámnál.
