Az ENSZ Egyiptomban zajló COP-27 környezetvédelmi konferenciáján nyilatkozott a sajtónak Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Michel több kritikát is megfogalmazott az Amerikai Egyesült Államokkal szemben.
Az Európai Tanács elnöke többek között arra is felszólította Európa szövetségeseit, hogy a gázszállításoknál mérlegeljék az árak csökkentését. Szerinte ezzel lehetne meggátolni a mély recesszió bekövetkezését Európában – írta az Euro News, amelynek Charles Michel, az Európai Tanács elnöke nyilatkozott kedden. „Vannak olyan országok, amelyek rendkívül segítőkészek Európa energiaigényének biztosításában, ugyanakkor hatalmas bevételekre tesznek szert a magas energiaárak miatt. Nemrég volt alkalmam tárgyalni norvég vezetőkkel, és a magas ár igaz az Egyesült Államokra is. Vannak partnereink, barátaink, szövetségeseink, akikkel együttműködünk az ellátás kérdésében, és ez jó dolog. Ugyanakkor szerintem ennek az árak kérdésére is ki kellene terjednie, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy a recesszió ne legyen mély és ne tartson sokáig” – mondta Michel.
Az Európai Tanács elnökének szavai kísértetiesen emlékeztetnek Emmanuel Macron francia elnök októberi kijelentéséhez, amikor azt írta a Twitter-oldalán: „A mély barátság jegyében üzenjük az amerikaiaknak és a norvégoknak: nagyszerűek vagytok, elláttok minket energiahordozókkal, de az nem fog sokáig menni, hogy saját, belső piacotokhoz képest négyszeres áron kínáljátok ezt. A barátság nem ezt jelenti.”
Az Amerikából érkező LNG tankerhajók október végén megálltak az európai partok közelében, de nem kötöttek ki. Az európai LNG-tárolók közel százszázalékos töltöttségi szinten vannak, így a kereslet csökkenése miatt hetven százalékot esett a gáz piaci ára, az amerikai beszállítók pedig nem érdekeltek abban, hogy olcsón túladjanak a szállítmányokon. A Wall Street Journal témában készített riportja kifejtette, az európai LNG-tartalékok nem képesek lefedni a téli igényeket, így több mint valószínű, hogy az év végén vagy jövő év elején ismét növekedni fog a kereslet, ezzel együtt pedig az amerikai, illetve norvég beszállítóktól érkező gáz ára is.