A magyar női kézilabda-válogatott kedden 32–22-re kikapott a címvédő norvég csapattól az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, így nem visz magával pontot a középdöntőbe, ahol Dánia, Svédország és Szlovénia lesz az ellenfele. A magyar együttes pénteken 33–28-ra nyert Svájc ellen, majd vasárnap 21–18-ra kikapott Horvátországtól.
Remekül kezdtek a magyarok (3–0), több mint hat perc telt el, amikor először gólt kaptak. Tudatosan lassították a játékot támadásban, szinte mindig a passzív jelzésig vártak a lövéssel. A meccs negyedénél egyenlítettek a norvégok (6–6), azonban a folytatásban ismét hátrányba kerültek. A címvédő másfél percen belül háromszor is eredményes volt, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány pedig időt kért. Az ellenfél a 25. percben vezetett először, és mivel Silje Solberg egyre jobban védett, csapata remek sorozattal zárta az első félidőt (14–12).
A második félidő elején a kapus Szikora Melinda megszerezte első gólját a válogatottban, ugyanis a skandinávok hálóőr nélkül támadtak. Fáradni látszottak a magyarok, egyre többet hibáztak, és bár továbbra is töretlenül küzdöttek, folyamatosan nőtt a különbség. A jónak mondható első félidőt nem követte hasonló folytatás, mert egyre jobban érvényesült a norvégok gyors játéka, szinte minden kapott gólra kettővel válaszoltak. Az 57. percben már tíz volt az ellenfelek közt, ez is maradt a különbség, ráadásul a norvégok lehozták időkérés nélkül a mérkőzést.
A csoport végeredménye: 1. Norvégia 6 pont, 2. Horvátország 3, 3. Magyarország 2, 4. Svájc 1. Az első három helyezett jutott a középdöntőbe.