A kiskorú anyák vagy kiskorú várandós nők tízből nyolc esetben nem járnak iskolába, és tízből négyen csak a háziorvostól kapnak egészségügyi ellátást – derül ki a romániai tizenéves korú kismamák helyzetét vizsgáló tanulmányból.
A Mentsétek Meg a Gyermekeket Szervezet által készített tanulmány következtetéseit hétfőn mutatták be a szenátusban. A felmérés arra is rávilágít, hogy tíz kiskorú anya közül kettőnek már több mint egy gyermeke van; ugyanakkor 32 százalékuk azt mondta, hogy saját édesanyjuk is kiskorú volt születésükkor, 75 százalékuknak pedig van olyan rokona vagy ismerőse, aki még nem töltötte be a 18 évet, amikor szült.
Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint 2021-ben 687 gyermek született 15 évesnél is fiatalabb anyától. Az Európai Unióban a 15 évesnél fiatalabban szülő anyák 45 százaléka romániai – ezzel Románia az első helyen áll uniós szinten a 15 évesnél fiatalabb kismamák számának tekintetében.
A legtöbb kiskorú anya már a terhesség előtt abbahagyta az iskolát, egytizedük soha nem is járt iskolába, 75 százalékuk a gimnáziumi években maradt ki a közoktatásból, 80 százalékuk nem használt semmilyen fogamzásgátló módszert.
A 18 év betöltése előtt szülő nők gyerekei apjának átlagéletkora 21 év. A veszélyeztetett várandós nők 25 százalékának nincs egészségbiztosítása, 33 százalékuk pedig pénzhiány miatt nem végeztette el az ajánlott vizsgálatokat – derül ki a szervezet által bemutatott adatokból.
A felmérés 46 hátrányos helyzetű településen, 260 kiskorú nőből álló mintán készült. (Agerpres)