KözlekedésbiztonságKisvárosnyi ember leli halálát az utakon

2022. november 10., csütörtök, Család

Mintegy 19 900 személy vesztette életét tavaly közúti balesetben az Európai Unió (EU) területén, 6 százalékkal többen, mint 2020-ban – derül ki az Európai Bizottság (EB) október 18-án közzétett adataiból.

Tavaly az EU-ban 45 baleset okozta elhalálozás jutott egymillió lakosra. 2021-ben is a svédországi és a dániai utak bizonyultak a legbiztonságosabbaknak, itt 20, illetve 22 halálos baleset jutott egymillió lakosra. Az országok halálozási arány szerinti rangsorát Románia vezeti, ahol 92 halálos balesetet jegyeztek egymillió főre vetítve, Bulgáriában 81 halálos baleset/millió fő az arány.

A 2022 első hét hónapjára vonatkozó előzetes adatok több mint 10 százalékos növekedést mutatnak a közúti baleset okozta halálesetek számában 2021 azonos időszakához képest.

Az Európai Bizottság júliusban bejelentette, hogy új, átdolgozott általános járműbiztonsági rendeletet léptetnek hatályba. Az ebben foglalt biztonsági intézkedéseknek köszönhetően a becslések szerint 2038-ig 25 ezerrel csökkenhet a közúti balesetek okozta halálesetek és legalább 140 ezerrel a súlyos sérülések száma.

 

Bevonják a helyi rendőrséget

Kedden a képviselőház döntő házként módosította a 2002/195-ös kormányrendeletet. Az új jogszabály kimondja, a közlekedésrendészet munkatársai mellett a helyi rendőrség is felszólíthatja az autótulajdonosokat, hogy a megszabott határidőig közöljék annak a személynek a személyazonossági adatait, aki közúton vezette a birtokukban lévő járművet. A felszólítás megtagadása esetén a helyi rendőrség is megállapíthatja a kihágást és kiszabhatja a büntetéseket. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 127
szavazógép
2022-11-10: Család - :

Összeszokási szabadág örökbefogadás esetén

Törvénytervezetet nyújtott be honatyák egy csoportja október 20-án, amely alapján egy évről két évre növelnék az összeszokási szabadság idejét örökbefogadások esetén.
2022-11-10: Család - :

Gyermekeink