Rákosi Viktor műveinek irodalmi értékét az irodalomtörténet megkérdőjelezi. Rákosi (Kremsner) Viktor 1860-ban született az akkor Zala (ma Veszprém) megyei Ukk községben, és 1923-ban hunyt el Budapesten; egy ideig Gyergyóditróban is nevelkedett. Irodalmi és hírlapírói „termése” jelentős, gazdag.
A napokban újraolvastam az emlékezetemben csak részleteiben megőrzött regényét – Elnémult harangok, Corvin Kiadó, 2009 –, amely régebben és most is nagy hatással volt rám. A veszedelem, amely a magyar arisztokrácia és a közös (osztrák-magyar) hadsereg tiszti állománya mellett, a birodalmi szemlélet szülte közöny takarásában Bukarestből már szerveződik: Erdély román jövője. Rákosi Viktor ebben a regényében Simándy Pál Hollandiában képzett református pap sorsának tragikus végével az erdélyi magyarságot figyelmezteti a román értelmiség nem is annyira titkos szervezkedésére. Simándynak a pópa lánya, Florika iránti szerelme ugyan viszonzásra talál, de a beteljesülés lehetetlen, amikor a vegyes lakosságú faluból Bukarestbe utazik a pópa családja. Döbbenetes, hogy az először 1903-ban megjelent könyv mennyire hitelesen adja vissza a román intelligencia összeesküvését Erdély jövendő sorsa felett.
Olvassuk közösen: „Egyszerre megszólalt Bod Péter hatalmas szavú öreg harangja... Végig kongott a völgyön, s hosszú mély zengése mintha zokogás volna... A pap húzta, szakadatlanul húzta... Homlokát elborította a verejték... És nem jött senki. A magyarok ott térdeltek a fatemplom körül és az oláh pap aranyos ruháját csókolgatták.”
A láva által elborított Pompeji tragédiáját a rendületlenül őrt álló római katona teszi személyessé. Rá emlékeztet Simándy: „A láva elboritott minden utcát és emelkedett. A nép egymást gázolva, sikoltozva menekült a katona mellett el, ki a városból. A katona a kapu falának támaszkodott, keményebben megmarkolta kardját, s nem mozdult onnan. Ott halt meg, a parancs, a kötelesség oda szegezte, egyedül ő nem vesztette el a fejét az általános rémületben... A római katona én vagyok.” Simándy ezt akarta vállalni, de (a regény szerint) a magyar szórvány az egyszerű paraszt számára üdvözítőbbnek tartotta a titokzatosabb, babonás ortodox vallást és annak papját, mint a dísztelen, egyszerű református Úristen imádatát. Simándy egyszerre veszítette el román szerelmét és tekintélyét az elbolondított magyarjai előtt...
És egy saját élmény: Kolozsvárra utazom, fülketársam egy kamasz fiú. Magyar. Román iskolába jár, román regényt olvas. Magyarul hibásan beszél, keresi a szavakat. Erdélyi szórványsors. És egy kérdés: miért vannak messzi magyar testvérközségeink, -városaink? Miért nem az erdélyi szórványból választunk barátokat?
