Megszámlálhatatlan rossz gyakorlat része a megszokásnak, és rengeteg visszaélés történik a romániai szülészeteken, amely traumatizálja az anyákat, babákat és családokat, sőt, magukat az egészségügyi dolgozókat is. Az anya tájékozott beleegyezése, engedélye nélkül vagy éppen tiltakozása ellenére végzett beavatkozások, eljárások, a méltóságát sértő kommunikáció, az érzelmi, sőt, fizikai bántalmazás – vagy csak „egyszerűen” az empátia és odafigyelés hiánya egy nagyon sérülékeny helyzetben – nap mint nap előfordul. Megszokta ezeket az elszenvedő, az elkövető, a tanú, sőt, mondhatnánk, a teljes társadalom – hacsak nem övezné elhallgatás, titok és tabu ezeket a történeteket.

Lehetetlen rangsorolni a szülészeti erőszak különböző típusait, de talán a szeparáció az, amelytől a legtöbben, legközvetlenebbül szenvednek, amely talán a leginkább mutatja a rendszerszintű problémákat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az összes, a témában érintett nemzetközi szakmai szervezet egyetért abban, hogy szülés után az anya és újszülöttje háborítatlan együttléte, az aranyóra és annak folytatása, a 24 órából 24 órás rooming-in, azaz állandó együttlét biztosított kellene hogy legyen mindenki számára. Ez kellene hogy legyen a norma, nem pedig a kivétel. Nem kellene külön harcolni érte, alapvető emberi szükségletként járnia minden anya és kisbaba számára.

Az Erdélyi Nők a Szülésért mozgalom rendszeresen kap olyan jelzéseket, amelyek azt mutatják, anyák és kisbabák szeparációja 2022-ben is mindennapos Romániában. Sajnos, amikor egy anya, egy család ilyen helyzeten megy keresztül, a legtöbben félnek még jelezni is tiltakozásukat, egyet nem értésüket a kórház felé, mert tartanak a lehetséges retorzióktól. Mint ahogy egy kétségbeesett édesapa írta: „Ha most összerúgom velük a port, akkor kiváratják velünk az 5 napot. Ha hallgatunk, van esélyünk, hogy 3 nap alatt kiengedik mindkettőjüket.”
 

Történet Kolozsvárról

„Szinte térden állva könyörögtem, hadd lássam a saját kisbabámat. (...) Egyik asszisztens, aki hozta a szobába a kisbabámat, megfenyegetett, hogy van húsz percem megszoptatni, és jaj nekem, ha nem kerül vissza a gyermekem az újszülöttosztályra. Mielőtt elment, lerántott az ágy szélére, megnézte, hogy van-e tejem. Ez abban állt, hogy annyira megszorította a mellem, hogy bepisiltem a fájdalomtól, és megütötte jó erősen először a kezem, aztán a mellem, mert szerinte nem tartottam jól a gyermeket. Utána ismét megfenyegetett: ha nem viszem vissza a gyermekemet az újszülöttosztályra, elveszi a babámat, és csak akkor látom újra, ha kiengednek. Két hétig voltunk ebben a traumában és részesültünk ebben a bánásmódban.”

A fizikailag és érzelmileg bántalmazott édesanya a történtekkor szóban tett panaszt az osztályvezetőnél, a kórház által küldött „elégedettségi kérdőívben” is leírta a történteket, illetve az egészségügyi minisztérium által minden beutalt kórházi betegnek kiküldött elektronikus kérdőívben is jelezte, hogy nem volt elégedett a bánásmóddal – ám nem történt semmi. Most az Erdélyi Nők a Szülésért mozgalom önkéntes jogásza, Péter Krisztina segítségével írásos panaszt tesz az intézménynél. Történetének részletét az ő beleegyezésével tesszük közzé.

A történetének megosztásába beleegyező édesanyával együtt nagyon fontosnak tartjuk, hogy a széles nyilvánossághoz is eljussanak a hasonló visszaélésekről szóló történetek. Hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljék, ezeket az ügyeket nem szabad szőnyeg alá söpörni, a szülés és születés méltóságát, az anyákat, nőket, gyerekeket, családokat meg kell védeni a további visszaélésektől. Nem titkoltan azt is reméljük, hogy a traumatizált, méltóságukban megalázott társaink bátorítást nyernek, és beszélni kezdenek. Változást csak úgy érhetünk el, ha jelezzük a panaszokat, ha minden fórumon hallatjuk a hangunkat: a szülészeten, a kórház vezetőségénél, az egészségügyi minisztériumnál, és akár rendőrségen és bíróságon, ha szükséges!

Egyúttal arra biztatunk minden nőt, anyát, akit szülése előtt, alatt, után egy egészségügyi intézményben megaláztak, nem tájékoztattak megfelelően, visszaéltek kiszolgáltatottságával, kényszerítették, zsarolták, fizikailag vagy lelkileg bántalmazták, hogy csatlakozzon a csoportunkhoz, ahol biztonságos közegben, ítélkezés nélkül oszthatja meg a vele történteket, névtelenül is, ahol támogatást és megértést kaphat, sőt, konkrét segítséget panasza hivatalos megfogalmazásához, ha így dönt.

Szoktuk mondogatni, hogy az anyák mindent megtesznek gyerekeikért. A gyermek testi-lelki jóllétének azonban mindig előfeltétele, hogy az édesanyja jól legyen. Anyaként, nőként jól lenni akkor tudunk, ha nem elnyomjuk és elfojtjuk a velünk történt traumatikus eseményeket, továbbgörgetve az elhallgatás kultúráját, hanem beszélünk róla, először egymás közt, aztán közösen, megerősödve, a nyilvánosság előtt is.

Fontos tudatosítani, hogy az „egyszerű” szeparáció is szülészeti erőszak, ha az anya beleegyezése nélkül, sőt, tiltakozása ellenére történik. Érvényes betegjogi jogszabályokkal is ellentétes, hogy egy kiskorú gyerekkel (hát még egy újszülöttel) ne lehessen ott állandóan az egyik szülő. Az anya-csecsemő szeparációnak előnyei nincsenek, hátránya annál több. Hosszú távú testi-leki következményei vannak a szoptatási nehézségektől a kötődés sérülésén át a szülés utáni depresszióig (nem mellékes adat, hogy kutatások szerint a szülés utáni első egy évben az anyai elhalálozások vezető oka az öngyilkosság). Tudományos bizonyíték alapú érvek nem léteznek, amelyek a szeparációt támasztanák alá; annál több szakmai érv van arra nézve, mennyire jó, hasznos, természetes, sőt, költségkímélő az anyákat hagyni együtt lenni kisbabájukkal kórházi tartózkodásuk alatt. Császármetszés és koraszülés esetében is!

Erdélyi Nők a Szülésért mozgalom

(folytatjuk)

(A mozgalom céljairól bővebben:
birthtransylvania.word­press.com
e-mail: childbirth.transylvania@gmail.com)