Nemcsak belenézek, hanem ott is ragadok. Hadd tombolja ki magát az a fránya önkínzás! Határon innen és túl bőven akad ezekből az adásokból választék. A tehetségkutatók feldobnak pár figyelemre méltó, jobb sorsra érdemes versenyzőt, az más kérdés, hogy hová pottyannak, ha lejár a körülöttük zajló őrület.

De az az ízléstelen – már majdnem azt mondtam, hogy ingyencirkusz – „műsor”, amit a zsűriben ülő emberek produkálnak, na az az igazán figyelemreméltó. És hogy nem lett volna helyénvaló az ingyencirkusz meghatározás? Hát nem. Mert gondolom, nem kis összegek forognak az ilyen műsorok körül. Az más kérdés, hogy milyen szempontok alapján kerülnek szakavatott emberek a sorsdöntő ítészek soraiba. Nem tisztem ezt fejtegetni, de véleményem azért lehet…

Sok minden forog a fejemben, mert szokott. Nem vagyok gazdasági szakember, sem pénzügyi szakértő, nem tudom, hogy milyen forrásokból hová kerül pénz és hová nem. De az valahogy nem fér a sötét fejembe, hogy miközben fontos kulturális intézményeket fenyeget a bezárás veszélye, amikor újságok, folyóiratok szűnnek meg, vagy legalábbis kényszerülnek kizárólagos internetes formára, mégis van egy rakás pénz egyébre. Hogy kell az embereknek az ilyenfajta szórakozás, mert legalább ilyenkor nem gondolnak a napi nyomorúságukra? Hogy a kabarék is háborúk idején segítettek a mindennapok túlélésében? Csakhogy az igazi kabaré egészen más műfaj és minőség, mint az a „kabaré”, amelyet a fent említett műsorokban produkálnak. Hogy a tévé, főként a kereskedelmi adók más anyagi forrásból szórják a pénzt gagyiságokra, mint ahonnan az egyebekre lehetne kiszorítani? Sejtem én, csakhogy a mazochizmus mellett az igazságérzetem is időnként felüti a fejét, a fene egye meg!

Gazdasági – és minden egyéb – válságot élünk. Kultúra, egészségügy, tanügy és sok minden más mehet a levesbe, de éljen a mindenkori, csillogó ízléstelenségbe csomagolt szubkultúra! A sok pénzből való, figyelemelterelő népbutítás. Lehet, hogy bocsánatot kellene kérnem, amiért dühösen fogalmaztam, de nem teszem. Mert annak ellenére, hogy sok mindennek nem láthatok a hátterébe, ezért nem is érthetek, még háboroghatok amiatt, amit látok, de továbbra sem értek. És hogy nincs igazság? A gyermekeim kisebb korukban, ha valami igazságtalansággal találkoztak, rákérdeztek, hogy mi ez. Nem hazudtam, nem tudtam mást mondani, mint hogy nincs mindig igazság. Na, most én is rákérdezek. És válaszolok is magamnak.

Időszakos mazochizmusom megtette a magáét, hogy ne unatkozzam, legalább fortyogtam egy kicsit. Attól még megy minden tovább, és magamra vessek, ha nincs jobb dolgom, mint az önkínzás.