Csak egy szombat…

2022. november 21., hétfő, Nyílttér

Kedves marosvásárhelyi barátnőmnek Sepsiszentgyörgyön akad dolga, másfél napra ide utazik. Elfoglalt, de időt szakít, hogy találkozzunk. Pár órát tudunk együtt tölteni, rég nem találkoztunk, van miről beszélgetnünk bőven.

Amikor megérkezik hozzám, máris egymás szavába vágva próbálunk sok mindent behozni, mivel tudjuk, hogy szűkre szabott az idő. Közben megemlítem neki, hogy most zajlik a népzene- és néptánctalálkozó, kérdem, hogy nem lenne-e kedve arra nézni? Hát persze, így autóba vágjuk magunkat, irány az aréna.

Délutáni órákban érkezünk, pezseg az élet, már amikor belépünk, megérezzük, hogy itt nagyon jó energiák cikáznak. Közben próbáljuk folytatni a beszélgetést, mint akik tudják, hogy rövid az idő. Aztán beülünk a Hagyományőrzők gálájára, és már nem kell kapkodnunk tovább. Helyére zökken az idő, és benne mi magunk is. Egyik nagyszerűbb élmény ér a másik után. Egyszerre nevetünk fel, és egyszerre könnyezünk, mintha összebeszéltünk volna. Közben mindenről eszünkbe jut valami, és bár nincs módunk normális hangerővel beszélgetni, mégis sikerül. Sőt, igazából érzékenyebben, összefogottabban beszélünk meg igen sok mindent, mintha azt egy csendes helyen kávézgatva tennénk. Valahogy a lényeget hozza ki belőlünk ez a közös élmény, mélyen érint, és nem hagy mellékutakra tévedni.

Talán mert mindaz, amit látunk, hallunk, annyira feszes, mély és lényegi, hogy pontos irányt kapunk magunk és egymás felé, időtől függetlenül. Egy emberként reagálunk az idős párok gyönyörű, tartásos pörgés-forgására, amelyben külön-külön ott van egy élet története. És szinte ugyanazokat a dolgokat mondjuk ki a csángó lányok, asszonyok láttán. Kivételes élményt nyújtanak a néhol esetlen megszeppentségükkel, a szívszorító élni, tovább élni akarásukkal, az egymásba kapaszkodásukkal. Tanulmányt lehetne írni külön minden karakterről, legyen fiatal vagy idős. Ennyire különböző, és mégis együvé tartozó emberi lényt, (nem akármilyen) női sorsot felmutatva én még sosem láttam. Az előadásukban minden benne volt…

Szünetben találkoztam három idős csángó asszonnyal, és megköszöntem az élményt. Egyikük azt kérdezte, hogy tényleg tetszett? Hogy akkor megérte, hogy eljöttek? Ha azt mondom neki, hogy rég érintett meg valami ennyire, talán nem hiszi el. Azt feleltem, hogy nagyon is. Megsimogattam a karját, és még egyszer megköszöntem.
Maradtunk még egy remek koncertre, ami egészen másként töltött fel, aztán el kellett jönnünk, lejárt az idő. Otthon azért még belefért egy vacsora és egy pohár bor. Amikor elkísérem a barátnőmet a szálláshelyére, bár nem mondjuk ki, mindketten pontosan tudjuk, hogy igazából aznap mindent megbeszéltünk, ami fontos.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 484
szavazógép
2022-11-21: Nyílttér - :

Nagyajtán még énekelnek

Nagyajtáról, ha tájékozódik az ember, sok újabb információhoz jut. Én is így tudtam meg, hogy az Ajta megnevezés az ajtó szóból származik, mert akár Barcaságra, akár Sepsiszékre, akár Udvarhelyre szeretnénk utazni, Nagyajtán át kell haladnunk. Orbán Balázs szerint e névmagyarázat kissé erőltetett, valószínűbb, hogy az itt letelepedett őseink hozták a nevet Ázsiából. Nem tudtam tisztázni, de azt tudom, hogy Nagyajta Erdővidék egyik kiemelkedő faluja, a múltban a miklósvári járás központja is volt.
2022-11-21: Emlékezet - :

Vajnafalvi református templomidő

„Ősi műveltségünk dokumentumait,
apáink alkotásait kell óvnunk az elsodortatástól.”

Debreczeni László
1932-ben, 90 éve szentelték fel ünnepélyes keretek között a jelenlegi vajnafalvi református templomot. Alapító lelkésze, Havadtőy Sándor egy kis füzetben megörökítette az építés folyamatát, a helybeli Szabó Nyomda kiadásában 1933-ban nyomtatásban is megjelent a ma már forrásértékű dokumentum. De a vajnafalvi protestáns templomtörténet ennél jóval régebb kezdődött, két imahajlék is bizonyíték rá.