A Kézdivásárhelyi SE szombaton hazai pályán 2–1-re kikapott a listavezető Blejoi csapatától, míg a Sepsi OSK II. a papírformát borítva 2–1-re győzött a táblázatban második Plopeni vendégeként a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában.
Jól kezdett a kézdivásárhelyi csapat, hamar vezetést szerezhetett volna, Gazda József remek indítása után Sánta Loránd közeli lövését a kapus hárította. Hiába játszottak a házigazdák mezőnyfölényben, a vendégek a 11. percben váratlanul előnybe kerültek, Mihai Nițescu beadását a menteni igyekvő Szőcs László a saját kapujába továbbította (0–1). A felső-háromszéki csapatot megzavarta a bekapott gól, ezt kihasználva a Prahova megyei együttes magához ragadta a kezdeményezést.
Cosmin Lambru lövése a keresztlécet érintette, majd Robert Enache próbálkozását Péter Ákos mentette szögletre, David Brăila lehetőségét pedig Gabriel Bunduc hárította. Gazda József legénysége fél óra elteltével kezdett magára találni, ráadásul a 34. percben egyenlíteni tudott, Pakucs Norbert lövését a vendégek kapusa kiütötte, a kipattanót Locotuș Miklós közelről a hálóba gurította (1–1). A szünetig ismét az éllovas akarata érvényesült, azonban Ionuț Șerban szabadrúgását Bunduc védte, Dumitru Munteanu fejesénél a kapufa kisegítette a kézdivásárhelyi hálóőrt.
A Kézdivásárhelyi SE a második félidő elején inkább ellentámadásokra rendezkedett be. Albu Norbert előtt két gólszerzési lehetőség is adódott, előbb betört a tizenhatos területbe, viszont lövése kevéssel elkerülte a bal felsőt, majd közelről gurított a jobb alsó mellé. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, az 58. percben ismét vezetéshez jutottak a vendégek, Brăila előkészítését az érkező Lambru értékesítette (1–2). A házigazdák a hátralévő időben az egyenlítés reményében próbálkoztak, de a ráadásban Locotuș az oldalhálóba lőtt.
3. Liga, 5. csoport, 14. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Blejoi 1–2 (1–1).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Dumitru Mormeci (Brassó). KSE: Bunduc – Gajdó, Péter (Sánta T., 69.), Szőcs (Gáll, 69.), Sánta L. (Fábián, 65.) – Pătrăscoiu (Albu N., 46.), Gazda, Pál (Popescu, 46.) – Pakucs, Albu A., Locotuș. Edző: Gazda József. Blejoi: Bălănică – Catană (Drăgoi, 81.), Giuroiu (Nicolae, 73.), Șandru, Ghinea – I. Şerban – Brăilă (Mănescu, 73.), Munteanu, Enache, Niƫescu (Badea, 81.) – Lambru (Bălaşa, 88.). Edző: Răzvan Vlad. Gólszerzők: Locotuș (34.), illetve Szőcs (11. – öngól), Lambru (58.). Sárga lap: Popescu (49.), Sánta L. (50.), illetve Giuroiu (22.), Șandru (74.), Catană (77.), Nicolae (87.), Badea (90.), Drăgoi (90.).
További eredmények: Zernesti Olimpic–Brassói Kids Tâmpa 3–2 (gólszerzők: Mihai 2., Berloiu 15., Micliș 50., illetve Stoica 60., Moldovan 88.), Plopeni–Sepsi OSK II. 1–2 (gsz.: Ciobanu 45., illetve Vura 43., Niță 68. – öngól), Păulești–Székelyudvarhelyi FC 2–1 (gsz.: Vrăjitoarea 75., Ștefan 90., illetve Matei 83.), Brassói SR–Barcarozsnyói Olimpic 2–1 (gsz.: Savu 41., Danciu 73., illetve Popa 51.).
A táblázat:
1. Blejoi 11 2 1 41–9 35
2. Plopeni 8 3 3 15–7 27
3. Barcarozsnyó 6 3 5 21–18 21
4. Brassói SR 6 2 6 18–19 20
5. SZFC 6 1 7 26–17 19
6. Sepsi OSK II. 5 3 6 21–25 18
7. Păuleşti 5 3 6 16–27 18
8. KSE 4 3 7 13–24 15
9. Kids Tâmpa 3 3 8 13–23 12
10. Zernest 3 3 8 18–33 12
A 15. forduló programja (14 óra): * péntek: Székelyudvarhelyi FC–Kézdivásárhelyi SE * szombat: Brassói SR–Zernesti Olimpic, Barcarozsnyói Olimpic–Păulești, Blejoi–Plopeni, Sepsi OSK II.–Brassói Kids Tâmpa.