Tervem, hogy körbejárjam a történelmi Udvarhelyszék településeit, amelyek jórészt a mai Hargita megye délnyugati részén helyezkednek el, illetve részben átnyúlnak Kovászna, Maros és Brassó megyébe is. Riportsorozatom egyik célja, hogy bemutassam Székelyföld különálló tájegységeit, áthajolva szomszédos közigazgatási területekhez tartozó kerítéseken, körülnézve ugyancsak székely településeken. Udvarhelyszék irányából Erdővidék felé közelítve vesszük szemügyre a falvak mai gazdasági és társadalmi helyzetét, a rejtett és megmutatkozó potenciált, a pillanatnyilag zajló folyamatokat és a közeljövőre vonatkozó terveket. Minden települést megvizsgálok az egyházközségek, a helyi vállalkozások szintjén, illetve a civil berkekben zajló közösségépítő munka szemszögéből is, külön figyelve arra, hogy rávilágítsak a szellemi és az épített örökségre.
Néhány hónappal ezelőtt, amikor Nagygalambfalván elhatározták, hogy a falu felső végén, a Vágás-patak szomszédságában hozzálátnak a Bánatos Királylány csorgó környezetének rendezéséhez, Gyerkó Levente polgármester június 11-re közmunkát hirdetett, amelyen száznál is több önkéntes jelent meg. A csorgó, a halastó és a filagória az eltelt rövid idő alatt egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az ivóvíz kitűnő, a környezet kellemes, úgy tűnik, hogy a közös gondolkodás és az együttműködés segítségével sikerült maradandót teremteni, hírét hallatni a településnek, növelni annak vonzerejét.
Abból indultak ki, hogy mivel ezen a területen épül fel a közeljövőben a tanuszoda és a többfunkciós, fedett sportbázis, érdemes lenne olyan objektumokkal is kiegészíteni, amelyek egyformán szolgálják a test, a lélek felüdülését, frissülését és gazdagodását. Az önkormányzat telket vásárolt, béreli a szomszédos parcellát a nemzeti vasúttársaságtól, illetve helyi tulajdonosoktól újabb területek megszerzésére készül, hogy biztosítsa azt a teret, ahol hiánytalanul megvalósulhatnak a terveik.
Tettek nyomán valósággá váló álmok
Kis halastót létesítettek, vártorony építésébe fogtak, menet közben azt is elhatározták, hogy létrehoznak ide egy Kányádi Sándor-„élményközpontot”. Halastava nem volt a községnek. Most van. Védett állóvíz – a Rák tava a körülötte levő tízhektáros területtel – található ugyan a község határában, de az itteni kis tavacska, amely szabadtéri „akváriumként” is felfogható, élmény a gyermekeknek, s az „igazinak” egyfajta reklámja, felhívja arra a látnivalóra is a figyelmet.
Vára sem volt a községnek. Mindössze a Várfele dűlőnév emlékeztetett a falu közelében található magaslaton az egykori földvárra. Úgyhogy addig-addig töprengtek, míg arra a következtetésre jutottak, hogy jó lenne legalább egy hagyományos erődítményre emlékeztető, vizes várárokkal ellátott tornyot építeni, amely látogatható, belakható, használható az ide látogatók által. És kilátóként is szolgálna majd.
Az uszoda és a sportcsarnok kormánytámogatásból készülhet el a közelben, a csorgó, a halastó, a terület rendezése, a várszerűség, amelyhez nagyon gyorsan és igen találóan hozzárendelték a megfelelő nevet is – Várféle (!) –, viszont ez már helyi hozzáadott érték. A község maga és a közösség érdeme. Álom, és egyre inkább valóság is.
Meg kell teremteni a kereteit annak, hogy itt fel lehessen idézni a falu nagy szülöttének, a jeles költőnek az emlékét. „Még nem alakult ki a végső forma – mondja Gyerkó polgármester –, dolgozunk rajta, gondolkodunk, rajzolunk és beszélgetünk. A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Tagozatának tájépítész szakos diákjait vonjuk be a közös munkába, ők tanrendi feladatként kapják meg és járulnak hozzá a környezet alakításához. Biztos, hogy ezáltal születhet meg az a szintézises forma, amely mindannyiunk tetszését elnyeri. Hogy milyen lesz pontosan a Kányádi-élményközpont, azt még nem tudjuk. Több mint bizonyos, hogy interaktív és szabadtéri, a legfontosabb és a legnépszerűbb Kányádi-motívumokat és -versrészleteket fogja majd három dimenzióban megjeleníteni. Ehhez kértük a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum közreműködését, felvettük a kapcsolatot Porzsolt Erzsébet Gyergyószentmiklóson élő képzőművésszel, aki ugyancsak nagy elkötelezettje és rajongója Kányádi Sándor szellemiségének, tudjuk, hogy neki voltak már ide kapcsolódó szellemiségű kiállításai.”
Miután a Várféle tervét Gyöngyössy János történeti grafikus elkészítette, azonnal szervezéshez és munkához látott a polgármesteri hivatal csapata. Nyilvánvaló, hogy komoly tereprendezésre, földmozgatásra is szükség volt, amelyek jelentős részét önkéntesek végezték, helyi és ide kötődő vállalkozók biztosították az erőgépeket, beszállt a közbirtokosság is a maga gépparkjával, szintén önkéntes hozzájárulásként ajánlották fel a szükséges betont, ami önmagában is több tízezer lejes tétel.
Kiásták és megöntötték a torony alapját, kialakították a körbevezető sétányt, majd a várárokkezdeményt. Menet közben épületfát is vásároltak Varságon. Kezdetben a helyi közbirtokosság biztosította volna az anyagot, de kiderült, hogy a község, illetve a közbirtokosság saját erdejében található fenyő nem megfelelő. A tetőt a templomjavítás után visszamaradó, mintegy százötven éves baconi cseréppel kívánják befedni.
„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”
Ez a Wass Albert-idézet lett a kétnaposra tervezett közmunka jelmondata. Felbuzdulva a júniusi kezdeményezés sikerén, a Várféle megépítésére ismét kalákáztak. Ezúttal november 4–5-ére szólt a „kedves nagygalambfalviak és az elszármazottak” csoportjának címzett felhívás. A polgármester bizakodó volt a júniusi eredmény után: „ez a nagy jelenlét – ha akkor 104 személy jött el – arra enged következtetni minket, hogy igenis sokan élnek itt, akik szeretik a szépet, szeretik a jót, és fontosnak tartják környezetünk kialakítását olyan formában, hogy mindenki jól érezze magát benne, és ki-ki büszkén magáénak tudja a megvalósításokat és a közösségi munkálatokat.”
Előre jelentkezett hét, Magyarországra elszármazott kőművesmester, hogy a Várféle alsó szintjét ők szeretnék megépíteni. A faanyagot időben leszabta és előkészítette az idehaza élő ácsok helyi lelkes csoportja. Ezenkívül azonban szükség volt kézi munkaerőre is, hiszen sövénykerítést kellett készíteni, le kellett kezelni a gerendákat konzerváló- és gombamentesítő pácokkal, anyagot kellett mozgatni, és biztosítani a kalákásoknak az élelmet, hiszen az ilyen tevékenység közös étkezésekkel jár, emeli a hangulatot, erősíti az összetartozás érzését, s a közmunka így nemesedik kalákává.
November 4-én, pénteken több mint 80-an jelentek meg. A tervezett munkálatok szépen és sorban mind meglettek. Nagy méretű, lyukacsos téglából rakták fel az alsó szint oldalfalait, amelyet kívülről bontásból származó cigány téglával burkoltak. Erre vakolatréteg kerül később, amelynek a felületét egyenetlenre képezik ki, hogy emlékeztessen a régi tapaszos falakra, a rusztikus, középkori épületekre. A téglafal fölé zsaluzatot készítettek, majd megöntötték a betonfödémet, erre húzzák majd fel a következő két szintet fából, amelyre szarvazat kerül, majd a templomról újrahasznosított cserép. November 5-én, szombaton 160-an vettek részt a községi kalákában.
Tájház, helytörténeti gyűjtemény
Több mint bizonyos, hogy a következő két-három évben tovább bővül a Bánatos Királylány csorgója körüli épületek és megvalósítások sora, sportbázis és uszoda lesz a közelben, majd kialakul valamiféle turizmus és vendéglátás is. A helyiek azt szeretnék, hogy új munkahelyeket teremtsenek, hiszen a továbbiakban is működtetni és óvni kell az épületeket, vigyázni kell az állagukra, meg kell tölteni élettel a helyet. Előbb-utóbb létesül majd egy ide illő vendéglátóhely. „Mivel az innenső oldalon, a vasúti töltés mellett halad el a gáz fővezetéke, annak környezetében nem lehet építkezni. Ha sikerül további területeket megvásárolnunk, akkor ott kemping létesíthető, de arra is jó lesz, hogy szabadtéri fesztiválokat, hagyományőrző programokat tarthassunk, tematikus táborokat létesíthessünk. Nem zárkózunk el majdani »várjátékok«, »lovagi tornák« szervezésétől sem, és akár termék-, termény- és népimesterség-bemutatók is meghonosíthatók a továbbiakban ezen a területen.”
Mivel itt, a községközpontban nincsen önkormányzati fenntartású helytörténeti múzeum vagy tájház – az egyre ritkább hagyományos épületek megőrzése és a klasszikus népi formák népszerűsítése mellett –, igencsak fontosnak tartják, hogy létesítsenek legalább egy ilyen gyűjteményt. Vannak összegyűjtött tárgyi és szellemi értékek, amelyek felmutathatók, s a kollekció tovább bővíthető. Épp ez idő tájt tettek közzé egy felhívást régi fotográfiák gyűjtésére, amely sikerrel zajlik. Ez is fontos szegmense a múltidézésnek. Évtizedek óta üresen áll a görögkeleti egyházközség lelkészi lakása. Ez a használaton kívüli román templom mögötti utcában található, hagyományos küllemű parókiaépület kiválóan alkalmas lenne egy ilyen gyűjtemény elhelyezésére. Az ortodox egyháznak nincsenek hívei a faluban, az alvó filia Székelykeresztúrhoz tartozik. Felvették a kapcsolatot a püspökséggel, és kiderült, hogy van hajlandóság bennük az együttműködésre.
A következő napokban már csak kisebb csoportok dolgoztak, felkerült a toronyra az első emelet faszerkezete. Mi a november 11-én látható eredményt rögzítettük, azzal a céllal érkeztünk, hogy nézzünk szét, dokumentáljunk, s aztán hamarosan ismét visszatérünk. Kis lépésekben haladnak – árulta el a polgármester –, most ácsok végzik a szakmunkát, ehhez fölösleges lenne a nagyobb tömeg megmozgatása. Az az elképzelésük, hogy még a tél beállta előtt kerüljön sor a fedésre. Ha elkészül a szarvazat és a lécezés, akkor hirdetnek majd közmunkát.
Simó Márton
