A fájdalmas ébresztő sajnos már aznap megérkezett Bukarestből – a Csoma Botond parlamenti felszólalására adott érthetetlen és aránytalan nacionalista felhördülések formájában –, miközben itt, Székelyföldön éppen azt próbáltuk igazolni, hogy mégiscsak megtörhető a jég, és a különböző csatornákon harsogott etnikumközi konfliktust sikerül közös erővel meghazudtolni és egyben kétséget kizáróan megüzenni: nincs szükség kívülről érkezőkre, akik megmondják, hogyan kellene együtt élniük különböző nemzetiségeknek Erdélyben. Inkább el kellene fogadni a valóságot: évszázadok óta működik a kölcsönös tiszteleten alapuló köznapi együttlét, nem kell sem feltalálni, sem újraértelmezni azt.

Elkeserítő kimondani, de ismételten csak fehér hollónak, kegyelmi pillanatnak bizonyult az egész, és mint oly sokszor, a román nemzetféltők haladéktalanul tettek arról, hogy visszakerüljünk a több évtizedes posványba: a rendszerszinten fenntartott, megélhetési provokátorok révén folyamatosan újratermelt mesterséges nemzetiségi ellentétek sötét világába. Ahol a magyar közösséget (és nem csak vezetőit, képviselőit, ahogyan azt a román politikum próbálja beállítani) továbbra is biztonsági kockázatként, a románok érdeke (sic!) ellen ármánykodóként könyvelik el, amellyel szemben, mondhatni, kötelessége minden „igaz románnak” a folyamatos provokáció, a jogtiprás.

Az elmúlt tíz napban tömény sorozatát voltunk kénytelenek eltűrni e jelenségeknek. A már említett felszólalást – kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt – követő, elképesztő mélységekig süllyedő nacionalista fröcsögést, fenyegetőzést, elvakult vádaskodást mintegy megerősítendő előkerült a kétnyelvű utcanévtáblák, illetve a székelyföldi önkormányzatok szimbólumainak (jelen esetben Kovászna megye zászlajának) abszurd helyzete. Kálvária, melynek előidézésében a megélhetési provokátorokon kívül a gyakran az észszerűségnek homlokegyenest ellentmondó döntéseket hozó romániai igazságszolgáltatásnak is meghatározó szerepe van, és amely téren – amint az a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi utcanévtáblák ügyében hozott ítéletek mutatják – egyelőre igen csekély az esély, hogy bármi is jó irányba változzék.

Keserűen kell tudomásul vennünk, hogy a kölcsönös tiszteleten, elfogadáson alapuló együttélés, azaz a normalitás továbbra is vörös posztó a román többség hangadói, szószólói számára, és az ez irányba tett kísérletek letörése, visszaszorítása, mondhatni, közpolitikai cél. Továbbá a mindenkori látható és árnyékhatalom továbbra is kiemelt feladatának tekinti a román–magyar konfliktus mesterséges fenntartását, a magyar közösség démonizálását, illetve tagjaink következetes demoralizálását (asszimilációra vagy elvándorlásra kényszerítendő) a nagy és szent végső cél: Erdély igaz román földdé tétele érdekében.