Kuti János
Mindig azt hittem, hogy a nagy korrupciós ügyek résztvevői férfiak, nők pedig csak mellékszereplőkként vesznek részt ilyen dolgokban. Most egy olyan megvesztegetési botrányra derült fény Brüsszelben, amelynek főszereplője Eva Kaili, az Európai Parlament szocialista alelnöke, aki állítólag egy nagyobb összegért (és ajándékokért) cserében befolyásolta a Parlament Katarral kapcsolatos döntéseit.
Mikor mindenféle vádak hangzottak el az ottani stadionépítésekkel és munkajogi ügyekkel kapcsolatban, akkor a hölgy és mások dicsérték a dúsgazdag olajmonarchiát azért, ahogy az emberi jogokat tiszteli. Mert ugyebár – mint most kiderült –, vannak olyanok, akik még a fehérről is azt állítják, hogy fekete, ha őket némi pénzzel elvakítják.
Eva Kaili azt állítja, nem tudja, hogyan kerültek lakásába a pénzzel megrakott táskák. A görög hölgy apukája csekélyke 600 ezer euróval akart angolosan lelépni. Évikének azt kellett volna mondania, hogy a Mikulás hozta a kéményen keresztül, és ő észre sem vette. Az összes pénz, amit az ügy kapcsán lefoglaltak, potom másfél millió euró.
Az ügyben az időközben lemondatott hölgy mellett érintettek még volt európai parlamenti képviselők és az uniónak dolgozó olaszok. A bűnszövetkezeten belüli együttműködést, lehet, hogy az olasz maffia legjobb hagyományai szerint végezték.
Ez az időzített korrupciós bombabotrány éppen jókor robbant Brüsszelben, mert ha hamarabb történik, akkor esetleg a finnyás, erősen „demokratikus országok” futballválogatottjai el sem utaztak volna Katarba a világbajnokságra. Olyan országok, mint Németország, még jól is jártak volna, mert nem vallanak szégyent. Most nagy ám a sopánkodás, mert ugyebár az Európai Parlament képviselőinek nagy része töri össze magát és a hámfát, hogy halált, illetve más tagállamokat megvető bátorsággal harcoljon az egyes országokban dúló korrupció ellen, és akkor, íme, pontosan ott üti fel magát a korrupció hidrája.
Valamit gyaníthattak a (balga) belga hatóságok, mert állítólag figyelték és lehallgatták a gyanúsítottakat, úgyhogy ennek a maffiafilmszerű történetnek még lehet folytatása is. Most azt mondják, oda a bizalom, és az erkölcsi kár felmérhetetlen. Míg egyesek éjjelüket-nappalukat feláldozzák a komplex európai törvénykezés kidolgozása érdekében, egy maréknyi eszetlen kollégájuk tönkre vágja kollektív presztízsüket. Pedig sokan 7000 eurós nyomorult fizetésért harcolnak a demokratikus és európai értékekért, míg mások csupán véleményük hangoztatásáért százezreket kaszálnak könnyedén.
Nagy a kár, de egyelőre csak a hasznot mérik fel a hatóságok, amiben a korrupciós ügyben résztvevők részesültek, viszont az elkövetkezendőkben a parlament biztosan még keményebb korrupcióellenes szabályokat fog hozni, ami a tagállamokat érinti, de lehet, azok nem lesznek érvényesek például az Európai Parlament minden tagjára. Lehetnek olyan képviselők, akik kétszer is meggondolják, hogy mennyi euróért kockáztassanak, és feljebb srófolják az összeget, amivel megvehetőek lesznek. Sajnos, ez a mostani eset felhajtja a megvásárolhatók árát.
Milyen jó lett volna a kisebbségi jogok érdekében nem aláírást, hanem például pénzt gyűjteni! Ha csak minden aláíró az aláírás helyett egy eurót adott volna, akkor a Minority Safepack kezdeményezőinek több mint egymillió euró állt volna rendelkezésére képviselő-vásárlásra. Azzal már lehetett volna kezdeni valamit az Európai Parlamentben, nem úgy, mint az aláírásokkal. Csak meg kellett volna keresni a megfelelő embert vagy asszonyt, aki aztán lépett volna a kisebbségi jogok uniós szabályozása érdekében, s nem utasítják vissza oly bőszen a kezdeményezést. Ha kezükbe pénzt adnak, és zsebüket azzal tömik, akkor nem sikerül nekik a javaslat félreseprése, mert legalább az egyik kezük pénzszorongatással és annak dugdosásával lett volna elfoglalva.
Sajnos, most nagy lehet a botrány árfelhajtó ereje, és valószínű, hogy az egymillió aláírás helyett most már kétmillió eurót kellene összegyűjteni, hogy a cél érdekében megvásároljunk valaki(ke)t.
