A történet főszereplőjét, Sterczer Hildát a gyergyóremetei Pál Emőke, a legendás hegymászót Trill Zsolt kárpátaljai származású színművész alakítja a filmben. A további szerepekben Nagy Enikő, Tankó Erika, Horváth Lajos Ottó és Fehér Anna látható. Csoma Sándor rendező mellett a főszereplő, valamint a két producer, Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan volt jelen a sepsiszentgyörgyi vetítésen.

Valamennyien aggódva figyeltük a híreket, amikor 2013 májusában a Mount Everest első magyar meghódítója, Erőss Zsolt a társával együtt eltűnt a Himaláján. Pár napig sokan reménykedtek, Sterczer Hilda azonban bejelentette, hogy felesleges további mentőexpedíciók szervezése, hisz a férje nem élhetett túl két éjszakát hét-nyolcezer méter magasságban. A tragédia utáni hetekben a média folyamatosan zaklatta a nőt, mintha próbálta volna megtörni, de ő rettenthetetlen maradt. Így kezdődött az a rendkívül mély és hosszú ideig tartó gyászfolyamat az életében, melyet a film feldolgoz. A történet a repülőtéren indul, ahol Zsolt interjút ad, Hilda pedig a gyerekeikkel van elfoglalva olyannyira, hogy nem is tud igazán elbúcsúzni a férjétől, mintha biztos lenne abban, hogy nemsokára újra találkoznak. Ma már tudjuk, akkor látták egymást utoljára... Csoma Sándor első egész estés mozija rendkívül érzékenyen mutatja be egy gyászoló család mindennapjait, anya és gyermekei egymáshoz és az elhunyt családfő emlékéhez való viszonyát.

A vetítés utáni közönségtalálkozón Lázár-Prezsmer Endre, a mozi programfelelőse faggatta az alkotókat, majd a nézők közül is többen kérdéseket tettek fel a vendégeknek. Sokat kirándult a szüleivel, EKE-túrákon is részt vett, a természet szeretete már rég jelen van az életében – vallotta Csoma Sándor rendező, akit elsőként szólított meg a beszélgetés moderátora. Erőss Zsolt eredményeit, sikereit kíváncsian követte a médiában, és egyfajta példaképként tekintett rá, mert „ugyanolyan mániákusságot” vélt felfedezni magában a filmkészítéssel kapcsolatosan, mint amilyennel Zsolt a hegyekhez viszonyult. Eredetileg olyan filmet tervezett, amelynek Zsolt lett volna a főszereplője, de kevésbé találta izgalmasnak, hogy egy klasszikus hőstörténetet vigyen vászonra, azonkívül ez nagyon drága lett volna, hisz jó részét a Himaláján kellett volna forgatni. Így is elment Nepálba egy kis megspórolt pénzzel, hogy csak részben átélhesse mindazt, amit Zsolt, és őt is megbabonázta a hegy. Mint mesélte, később egy édesanyjával kapcsolatos drámai történet során egyre nagyobb figyelemmel fordult a veszteség, gyász témaköre felé, és rájött, hogy még mindig tabunak számít ez, nincs elegendő filmes és irodalmi feldolgozása. Miután elolvasta A hópárduc felesége című beszélgetőkönyvet, melyben Sterczer Hilda vall az életéről, megszületett benne az ötlet, hogy a „hős mögötti hős” életét kellene nyomon követni, ez sokkal izgalmasabb szemszög volna a film elkészítéséhez, mely Zsolt és a hegymászás mellett leginkább a gyászfeldolgozásról szólna. Ezután a szereplőválogatásról és a színészekkel való munkafolyamatról mesélt, majd a film két fiatal producere is vallott a forgatás nehézségeiről, például arról, hogy milyen volt a hegyen életveszélyes körülmények között dolgozni.

Más filmekkel ellentétben itt nem volt alkalma örülni a rendező felkérésének, mert hosszú ideig kétséges volt, hogy ő lesz-e a főszereplő vagy sem – mondta Pál Emőke, a rendező pedig hozzátette: valójában senki mást nem szándékozott megkeresni erre a szerepre, csak biztos akart lenni abban, hogy Emőke eleget tud tenni ennek a rendkívül nehéz feladatnak. A színésznő elmesélte, hogy több szakaszban miként készült fel lelkileg és fizikailag is erre a szerepre, majd a szerepből való „kimosakodásról” is vallott.

Hildával állandóan egyeztettek, de ő teljesen szabad kezet adott az alkotóknak – tudtuk meg még a rendezőtől. Néhol kissé átszerkesztették a megtörtént eseményeket, de azokat az érzéseket próbálták képekké formálni, amelyeket ténylegesen átélt abban az időszakban a hegymászó felesége.

Egy vizuális kísérlet is történt a filmben: „a hősök lelkivilágának beszűkülésével a képarány is beszűkül”, mígnem a film csúcspontján négyzet alakú lesz, majd a főhős gyógyulásával együtt a képarány is felenged, kibomlik a perspektíva. A történet azonban annyira magával ragadó, hogy kevesen vették észre ezt az inkább csak tudatalattira ható megoldást.

Beszélgettek még a film egyes jeleneteiről és a gyászról, melynek valamennyi szakaszát bemutatja ez az alkotás. Azért fontos ez a történet, mert mindenkinek tükröt tart, a látottak kapcsán önkritikát gyakorolhatunk – hangzott el végezetül.