Számunkra ez a nagyközség Mikes Kelemen bölcsőhelye. A felső-háromszéki medence délkeleti szögletében fekszik, ott ahol a Kárpát-Könyök nagy fordulója van, és leágaznak belőle a festői Bodzafordulói-hegyek. A falu fölötti magaslaton fut a Kárpát-vonulat fő vízválasztója: túl ezen már minden víz a Szeretbe ömlik. De még magyar nyelvterület, hisz innen még nagyon távol volt az egykoron faragott kőjelekkel kitűzdelt, ezeréves magyar határ.
Bronzkori erődített település
A Szeretre gondolva jutott eszembe, hogy idézzem Mihail Kogălniceanu (1817–1891) román krónikás, kora szabadelvű liberális politikusának szavait, aki a Pseudokynegetikos című munkájában úgy írja, hogy a Szeret magyar eredetű helynév, jelentése a „szeretni” igéből ered, vagyis „szeretem-szeretem, placemie-placemie.” Ősidők óta lakott ez a hely. Itt, a Cseremás és Metehegy nevű helyeken találták meg 1877-ben, illetve 1888-ban a megye leggazdagabb gyűjtelékes bronzkincsét, ami lándzsacsúcsokat, fokosvésőt, sarlót, lószerszámokat tartalmazott. Az anyagot a Székely Nemzeti Múzeum őrzi.
Zágon és Feldoboly között van a Telek-patak völgyének egy tágulata, „ott terült el az egykori Zágon” – mondta a nagyközség volt polgármestere, Kiss József. Az ott összegyűjtött kerámiatöredéket meghatározásra az ő kérésére átadtam az említett múzeum akkori régészének, aki szerint az a hely, ahonnan a leletek származnak, bronzkori erődített település. Na de milyen, avagy mennyi a zágoni csepp, ami máig is fennmaradt egy ide vonatkozó szólásmondásban? „Talán még a kuruc–labanc háború idején, amikor katonák voltak beszállásolva Zágonba, egy tiszt elküldte legényét egy pint borért (ami talán egy kisebb pintókányi lehetett – Kgy. Z.). A katona találkozott egy öregasszonnyal, aki elkezdett könyörögni: olyan beteg vagyok, nagyon szomjazom, egy csepp bor meggyógyítana, adj inni legalább egy cseppet! A katona megsajnálta az öregasszonyt, odaadta a boroskupát, hogy inna belőle. Csak ezt várta az öregasszony: egy hajtásra fenékig kiitta az edényt. A katona kénytelen volt visszamenni a kocsmába és saját pénzén újratöltetni a kupát. Azóta használják mifelénk – igaz egyre ritkábban – a hosszú kortynyi itókára a zágoni csepp kifejezést.
Magyarok és románok lakják a községközpontot, s miként megtudtuk, a román anyanyelvűek lélekszáma meghaladta a magyarságét. A románság a nyájjal vándorló pásztorkodás révén már a XVIII. században megtelepedett a község felső részén. A település neve igazából Mikes Kelemen emléke nyomán vált ismertté a magyar nyelvterületen és a szépirodalomban is: „Zágon felé mutat egy halovány csillag…” – zenélnek fülünkben a költő Lévay József sorai, s talán semmilyen kifejezés sem érzékelteti jobban bennünk a hazaszeretet érzését, mint a Mikeshez kötődő egysoros: „Úgy szeretem Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.”
Kiss Ágoston polgármester
Mikes emléke és a „fadoktor”
Zágon hírnevét nagy szülöttének, a II. Rákóczi Ferenc fejedelem oldalán felnőtt, a bujdosásban is őt követő ifjúnak, Mikes Kelemennek (1690–1761), a magyar világi széppróza megújítójának, a Törökországi levelek szerzőjének köszönheti. Mikes emlékét itt több helyen ápolják. Sok kirándulócsoporttal megfordultam a Mikes-kertben, amely Zágon felső részén található egy régi malom vizesárka mellett. Egy lakóház romjai is itt vannak, amit a régiek megjelöltek, majd később a régi jel helyére magyar–román feliratú emlékművet állítottak 1957-ben a háromszéki magyar tanfelügyelők. Ezt néhai Pető Sándortól, egykori sepsiszentgyörgyi magyartanártól és tanfelügyelőtől tudtam meg. Felirata: „Az e helyen épült házban született Mikes Kelemen 1690–1761, II. Rákóczi Ferenc íródeákja a Rodostóba száműzött szabadságharcos, a régi magyar széppróza kiváló művelője.” Az emlékmű közelében a malomban idős asszony élt, akit mi mindig Giza mamaként szólítottunk, idegenvezetője volt a zarándokoknak, s mesélt mindenkinek, amit tudott, olvasott és hallott Mikes Kelemenről. A kiterjedt Mikes-kertben áll most is az a két több százéves cserefa, melyek Mikes-tölgyek név alatt vonultak be a helytörténeti irodalomba. Védett fák, melyeknek „gyógyítására” immáron néhai kollégám, Sylvester Lajos még a szarvasi árborétum szakember igazgatóját is meghívta.
A helyi hagyomány úgy tartja, hogy ezek a fák „látták” még az alattuk játszadozó gyermek Mikest. A kiszáradt tölgy egyik vihar törte ágába domborművet faragott Mónus Béla magyarországi faragóművész, törzsének belsejében pedig kétszemélyes nyitható-zárható lelki-szellemi elcsendesedésre alkalmas imafülkét alakított ki az ide érkezők, zarándokok álmélkodására.
Mikes Kelemen Művelődési Központ
A másik Mikes-emlékhely az 1995–97 között restaurált reneszánsz-klasszicista Mikes-Szentkereszti udvarház, amit a helyiek kastélynak neveznek. Restaurálásakor említett Sylvester kollégámmal meglepetésekre vadásztunk. A szerencse az ő számára kedvezett, ugyanis előkerült egy 1632-ből származó mestergerenda, feliratán örömmel betűztük a BM és az ED iniciálékat. „Én utazok Magyarországra – telefonálta Sylvester, igyekezz, s mire jövök fejtsd meg, kiket takar a két monogram.” Nem volt nehéz, mert emlékeztem arra, hogy az egyik vargyasi Daniel-leánynak, mintha Mikes fiú lett volna a férje. Telitalálat volt. Építtetőként Mikes Boldizsár és felesége, Daniel Erzse áll a latinos névrend szerint felírt monogram mögött, s vannak, akik bátran állítják, hogy ez lehetett a nemesi lak, ahol a kicsi Mikes Kelemen megszületett.
Utólagosan kapott késő klasszicista arculatot az udvarház nyugati bejárata, amit már a Szentkereszti család alakított át. Ebben van a Mikes-emlékszoba, ahol mindent megtudhat a látogató Mikes Kelemenről, műveit, a régi, hazatelepedett és ma is itt élő Mikesek családfájáról. Ebben kapott helyet a zágoni születésű Csutak Vilmos (1874–1936), a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium igazgató-tanára, történetíró, múzeumőr és múzeumigazgató életműve, Kiss Manyi (1911–1971) színművész emlékszobája, magyar színháztörténeti fotókiállítással, Zágonban született Domokos Géza (1928–2007) magyar író, műfordító politikus, az RMDSZ és a Kriterion Könyvkiadó alapító elnöke, aki a sepsiszentgyörgyi Magyar Fiúlíceumban érettségizett, emlékszobája és mellszobra van Zágonban.
A kúriaudvarban – neve Mikes Kelemen Művelődési Központ – monumentális millenniumi hárs áll, emlék-kopják és a restaurált szálláshellyé átalakított „Gabonás”, melyet a jövő esztendőben szeretnének javíttatni-meszelni – tájékoztatott Márton János, a helyi művelődés mindenese, a központ vezetője, református kántor. Az év vége amúgy gazdag lesz eseményekben: közösen készülnek egyházakkal-iskolával az ünnepekre, a fúvósok karácsonyi koncertet adnak, működik a magyar férfidalárda.
Épül-szépül Zágon, újítottak-építettek az egyházak. A reformátusok megvásárolták a Mikes-kertet, felvállalták emlékeinek gondozását, székely kaput emeltek, új kerítés fogja körbe a katolikus plébánia területét. A Saligny-program alapjaiból fogják bővíteni az ivóvíz- és szennyvízhálózatot, valamint az utcák aszfaltozását. Látogatásunk idején dolgoztak az orvosi rendelő felújításán, bölcsőde épül beruházási pénzből, megyei pénzalapokból újítják a Szabó Kati, valamint a Ion Creangă óvodákat – tájékoztatott Kiss Ágoston polgármester.
Református templom
Mit mutat a toronyóra?
Ki ne hallott volna róla? Bólogattak a zágoniak, miszerint mindenki ismeri, még azok a mai piaci árusok és kofák is, akik minden heti vásáron jelen vannak a környék hagyományos hétfői piacán, hadd tudjanak róla lapunk olvasói is. A heti piacon bejelentette a zágoni falubíró, hogy a reformátusok toronyórát akarnak rendelni. S mert az a templom melletti sokadalmak vásárosait is szolgálni hivatott, kérte, hogy ők is pótoljanak bele a kiadásokba. „Ha Zágonnak óra kell, hát vegyen saját pénzén a bíró úr!” – jött a kofák válasza, mi már a napnak a járásán is látjuk, hogy mikor közeledik végéhez a vásár. – No, mi veszünk is órát – felelte a felbőszült bíró, de olyant, hogy legény legyen az közületek, aki azon majd el is tud igazodni. Így is lett: a presbitérium rendelkezett: az óramutatókat felcserélték, a kicsit a naggyal s a nagyot a kicsivel. Vakarták is a fejüket a vásárosok és böllérek, nehezen tudtak kiigazodni.
Az óramutatók azóta is úgy vannak tornyunkon és működnek – mondta látogatásunk alkalmával Berszán László református lelkipásztor. A templom mai formájában 1783–95 között épült és a késő barokk jegyeit hordozza magán. Udvar felőli falába van befalazva Bartha András (1700–1767) lelkész tumbája – koporsó alakú sírköve –, amit 1841-ben helyeztek be a kőfalba. Harangtornya egykoron sokkal magasabb volt, de földingások pusztították a századok során, s eredeti magasságát az újraépítése után nem nyerte már el. Három harang hívja elcsendesedésre-imára az egyházközség tagjait. Nagyharangját 1871-ben öntette az egyházközség ifjabb Andraschofski Jánossal Kolozsvárott. Korának ismert harangöntő mestere volt, ősei Besztercebányáról telepedtek Kolozsvárra. Evangélikus vallású volt a család, síremlékeik a kolozsvári Házsongárdi temető evangélikus részében láthatók. Andraschofski János Brassóban is alakított öntődét, s így történt, hogy az ő nevét olvashatjuk a brassói Fekete templom 7,5 tonna súlyú nagyharangján is, melyet úgy tartunk nyilván, mint Erdély legnagyobb működő harangját. A zágoni eklézsia másik két harangját a kudzsiri Klein Oszkár öntötte (ő a híres-neves korabeli református püspökkel rokon Ignácz családba házasodott be, s ezzel magyarázható, hogy Erdély-szerte a református templomok tornyaiban számos kudzsiri harangot találunk).
Berszán tiszteletes bemutatta a parókia híres 800 kötetes XVI–XVII. századi könyvtárát és klenódiumait, melyek között őrzik a Mikes Kelemen édesapja, Mikes Pál által adományozott 1685-ből származó, ónból készült borospalackot.
A lelkészi lakással szemben van az egykori kántori lak, ami a XIX. század első felében épült, ebben gyerekeskedett és töltötte fiatal éveit a Kossuth- és Jászai-díjas színművész Kiss Manyi. Ő a Kolozsvár vidéki Magyarlónán látta meg a napvilágot, édesapját Zágonba nevezték ki kántornak, így a művésznő is mindig zágoninak tartotta magát.
Berszán László lelkipásztor
A Szentkeresztiek és a gyógyvíz
Idegenforgalmi látnivalókat kínál a római katolikus templom és cinterme is. 1822-ben épült és titulusa Kisboldogasszony. Belsejében az oltárképfestő Szentkereszti Stefánia emléktáblája látható. Az orgona 1885-ből való és a neves kézdivásárhelyi orgonaépítő, Kolonits István 170. munkája. A templom cintermében található a jótevő család, a báró Szentkeresztiek kriptája (épült 1875-ben) értékes epitáfiumaival, s körülötte a família jeleseinek síremlékeivel.
A templom közelében van az Erzsébet tér, az osztrák császár és magyar királyné halálának esztendejében (1898) ültetett emlékhársfák még ma is állanak. A zágoni román ajkúak görögkeleti temploma a szabadságharc évében épült Gábor és Mihály arkangyalok dicsőítésére.
Zágonban sokáig élt egy ősi népszokás, amelyre már nem nagyon emlékeznek az idősebbek sem, ez a Domokos-pataki kénes forráshoz kötődött amolyan tavaszi egyházi, népi szokás gyanánt a lepergett századokban. Nagyon régi kellett hogy legyen, mert a forrásról és annak vizéről már Mikes Kelemen (1690–1761) is megemlékezett a Törökországi levelekben. Ősidőktől fogva gyógyfürdőként használták. A facsebrekbe kimert vizet tűzben megforrósított kövekkel felmelegítették, s nyári időkben kúrálgatták benne a meggémberedett beteg lábat. A hagyomány, érdekes, ma is él, Források (Izvoarele) néven. A helyszín viszont változott, mert napjainkban a Nagy-Zágon völgyében, az erdészeti ellenőrző házzal szembeni telken, Liță bácsi kertjében ünnepelnek, ezt ugyanis könnyebb megközelíteni, mint az eléggé messze fekvő gyógyforrást a patak felső folyásán. De mert a románság jobban hisz a forrásvizek gyógyító erejében, a magyarok felhagytak a hagyományos szokással, s kimondottan a görögkeleti vallásban élő helyi románság folytatja, amolyan tavaszi hagyományos ünnepség formájában, amikor is az ortodox húsvét utáni első pénteken a pópa megszenteli a vizet és liturgiát mond. Aki hisz a megszentelt víz erejében s magához veszi, bízik betegsége enyhülésében, tejes gyógyulásában.
Több jeles személyiség mondja/mondhatta szülőhelyének Zágont. Itt született Mátyás Sándor (1847–1895) etnográfus, a székely humor és anekdoták gyűjtője, Imreh Dezső (1887–1967) sepsiszentgyörgyi református lelkész, a vártemplomi egyházközség történetének szerzője (1943). Itt volt lelkész Bodor János 1886–1905 között, az Utam a csernátoni mesteri parókiától a zágoni papi parókáig című, Kolozsváron 1936-ban megjelent könyv szerzője. Zágoni előnevet viselt a nyelvművelő Aranka György (1737–1817) is.
