Megszólalt Nicolae Ciucă is, ő egy nappal korábban. A kormányfő azt írta: „a nemzeti kisebbségek napja jó alkalom arra, hogy megünnepeljük Románia etnikai, kulturális, nyelvi és vallási sokszínűségét, de arra is, hogy megerősítsük a többség és a kisebbségek közötti szilárd partnerséget, amely a kölcsönös tiszteleten, szolidaritáson, a demokratikus értékekhez és elvekhez való ragaszkodáson alapul”. Hivataloskodó, nem túlzottan tartalmas szavak, és hogy e partnerség mennyire szilárd, illetve mennyire nyugszik kölcsönös tiszteleten, hát ez is alaposan vitatható, de szövege mégsem hangzik annyira mesterkélten, mint az elnök „példaértékű” jelzője. Iohannis ugyanis bármennyire is keresgéli a hangzatos szavakat, emlékezetes „beköszönésével” hosszú időre leírta magát az erdélyi magyarság előtt. Eme otromba gesztusáért nem kért bocsánatot, novemberben pedig a bukaresti legfelsőbb bíróság is eltörölte a magyarellenes gyűlöletbeszédért az elnökre kirótt, nem is túlságosan megterhelő, inkább csak szimbolikus bírságot. Így most nyugodt lelkiismerettel állíthatja újfent: „hazánk méltán tekinthető példának az etnikai, kulturális és vallási sokszínűség tisztelete kapcsán”.

Nem vitás, a román ajkú többség egy része vélhetően tisztelettel vagy legalább semlegesen tekint nem csupán a magyarokra, hanem az itt élő nemzeti közösségek tagjaira is: cigányokra, szászokra, svábokra, zsidókra, törökökre, lipovánokra, ruszinokra s minden más, itt élő emberre. Ám a nacionalizmus rossz szelleme még mindig fölöttünk lebeg, ráadásul bizonyos hivatalos közegekben hajlamosak nemzetbiztonsági kockázatként tekinteni az itt élő magyarságra. Éppen ezért, illetve az idegengyűlölők buzgó ténykedése miatt hiteltelen az államfő megállapítása, mely szerint példaértékű lenne az állam kisebbségpolitikája. Változott, javult a helyzet 1989-hez képest, de jócskán van még tennivaló. És a többség felelőssége, viszonyulása meghatározó, nem a kisebbségben élők magatartása. Egyrészt azért, mert a nagy testvér karolhatja fel a kisebbet, és nem fordítva, másrészt a kisebbségben élők mind lehetnek jó szándékú, az országot előremozdítani kívánó polgárok, ha rendszeresen megalázzák őket. Harmadrészt: annak idején már Nicolae Ceauşescu és hűséges elvtársai egyszer s mindenkorra megoldottnak tekintették a kisebbségi kérdést, rossz emléket idéz tehát minden olyan politikai megnyilvánulás, mely e siralmas és hazug kommunista frázist juttatja a még emlékezők eszébe.

Szépek a gesztusok, szépen szólnak a frázisok, de adott közpolitikák értékét tán az érintettek látják a legjobban: vagyis a nemzeti kisebbségek. Amikor ők állítják majd egységesen azt, hogy minden szép és jó, akkor majd lehet büszkélkedni, és ünnepelni is akár. De eme eszményi állapotért még sokat, igen sokat kellene cselekedni.

Borítókép: Facebook / Klaus Iohannis