„Három évig pincérként dolgoztam még a Párt Szálló idejében, mert a könyveléshez túl mozgékony voltam” – mesél a kezdetekről Kovács István, akit Sepsiszentgyörgyön sokan ismernek még abból az időből. Az akkori törekvés, hogy ez az ismertség a vendéglátást szolgálja, mindig is tevékenységének középpontjában állt.

Lépésről lépésre

A rendszerváltás hajnalán a párt fennhatósága alá tartozó egységeket – a szállodától az angyalosi farmig – több lépcsőben privatizálták. Kovács István az egykori Favorit Részvénytársaságtól egészen 2009-ig bérelte a szállodát és vendéglőt.

– Az alapeszközöket, leltári tárgyakat részletre vásároltuk meg, de akkor már látszott, hogy az épületeket is jó lenne megszerezni, az időközben privatizált vállalat ugyanis nem úgy működött, ahogy kellett volna – meséli Kovács István –, így lassan nekifogtunk részvényeket is vásárolni. Első lépésben elértem az öt százalékot, aztán a tízet, akkor már jegyzett részvényesként muszáj volt bevenniük a vezetőtanácsba is. ’98-ban úgy döntöttünk, hogy válasszuk ketté a vállalatot, akkor lettem a szállodát és vendéglőt magában foglaló Hotel Hostel Park Rt.-nél főrészvényes, a Favorit Rt.-nél maradt sok egyéb tevékenység, igaz, akkorra már elég sok mindent értékesítettek. Aztán itt is igyekeztem minél több részvényt felvásárolni, amíg sikerült kft.-vé alakítani. Persze egy nagy adóssággal a nyakunkban indultunk el, amit csak bankkölcsönből tudtunk fedezni, majd évek alatt törleszteni.

A gyermekei itthon maradtak

– A kezdet nehéz volt, de a folytatás lehet, hogy még nehezebb – összegzi Kovács István. – Az egészet fejleszteni kellett, mert változtak az igények, a divatok, és a törvények, szabályok is folyamatosan. De sikerült felújítani a szállodát, ami egyébként állandó munkának bizonyult. Legutóbb egy magyarországi pályázatból épp a járvány előtt a belső felújítást végeztük el. Arra figyeltem nagyon, hogy minél több munkát helyi tervezőkkel és kivitelezőkkel oldjunk meg. Aztán az épületet is fel kellett újítani.

Elmondhatom, hogy több időt töltöttem a szállodában-vendéglőben, mint otthon. S amire a legbüszkébb vagyok, hogy el tudtam érni, hogy a gyermekeim itthon maradjanak. A lányom elvégezte a dizájn­szakot, itthon van, bedolgozik és részvényes a cégnél, a fiam ugyanitt a panziót és a hosztelt vezeti – ezt egy ideje külön cégbe szerveztük át –, a vejem pedig Magyarországról jött, és a konyhával foglalkozik. Amit látok, hogy mindenki szívesen dolgozik itt, s ez nagy szó, pedig nem ritka, hogy egyes dolgokban nem értünk egyet. De igyekszem kézben tartani az egészet, még ha ez néha a fiatalabbaknak nem is tetszik.

A folyamatos munka nem megspórolható

– Sajnos, amire elindult valamennyire a turizmus, beütött a pandémia, s ez bizony rengeteg mindent tönkretett – folytatta Kovács István. – Ami a legnagyobb baj, hogy nincs szakember, s minden folyamatosan változik körülöttünk. De sikerült elérni, hogy a cég minden évben, ha kevéssel is, de nyereséggel zárt. A recept pedig egyszerű: reggeltől estig kell dolgozni, ma reggel is hatkor kezdtem, szeretem a reggeli munkát, mert csend van és oda tudok figyelni. Egy vállalkozás nem nyolc óra munkaidőről szól. Akárcsak a művész, nemcsak a színpadon dolgozik, hanem arra felkészül, de azt a nagyközönség nem látja. Az egész napos munka után este azon kell gondolkodni, hogy lesz-e tojás reggelire, vagy lesz-e vendég. Aztán a szerződések, a kapcsolatépítés, a vendégek vonzása. Én tiszta nulláról most is meg tudnám csinálni, de a folyamatos munkát nem lehet megspórolni. S persze hétvégén is kell dolgozni, ami családdal nagyon nehéz. S ezt aligha lehet csinálni anélkül, hogy az ember valamilyen szinten ne szeresse. És kitartóan kell szeretni, következetesen vinni az ügyeket. Ezért sem lehet megfogalmazni azt, hogy ebben a szakmában, és általában a vállalkozásban, mi a legnehezebb. Ha megoldottál egy problémát, jött a következő, de a szabályok is folyamatosan változtak. Kasszagéprendszert például legalább hatszor kellett már cserélni, mindig a legdrágábbat vetették meg. A szállodaiparban pedig folyamatos a készenlét. A szállodát hiába újítottad frissen fel, ha egyszer használják – olyan, mint a ruha –, másnapra már megint kell valamit újítani. Ha ezt nem problémaként fogadjuk, hanem egy természetes folyamat részeként, akkor sokkal könnyebb megoldani.

Tervezés és döntés

– A vendéglátásban elég nagy a szezonális hatás, így a kezdetektől időnként likviditási gondjaink voltak. Mert például a nyári időszak jó szokott lenni, de aztán jön a hosszú ősz és tél, amikor csak a szilveszter segít egy kicsit, de január-februárban megint pangás van, hogy a húsvétba egy csomó kifizetetlen számlával menjünk bele…

Ebben a szakmában nem nagyon lehet előre tervezni, a tervezés inkább szándék volt mindig, hogy ezt vagy azt meg kellene csinálni… Volt például egy nagy pályázatunk, egy SPA-részleget akartunk építeni, de visszamondtunk kerek egymillió eurót. S utólag jó döntésnek bizonyult, mert ha hozzá kellett volna adni az önrészt, akkor már nem lennénk. A beruházás ugyanis nem tudta volna kihozni az önrészt, azért sem, mert közben bejött a járvány.

Kísérlet

– Nagyobb szállodaláncok nem jöttek, hogy felvásároljanak, hiszen Szentgyörgy-szinten nem olyan nagy biznisz a vendéglátás. Mivel városközpontban vagyunk, vakációzni senki nem jön ide, inkább egy tranzitszálló vagyunk. Ez azt jelenti, hogy 1,8–2 éjszakát alszik nálunk egy vendég, ami nagy költségekkel jár. Próbálkoztunk persze egy nagyobb lánchoz tartozni, a Hotel Best Western­nel kötöttünk szerződést abban a reményben, hogy hoz vendéget. Hozott is, de a beruházás, hogy a követelményeknek teljes mértékben megfeleljünk, na meg a láncon belül alkalmazott kedvezményrendszer el is vitte azt a pluszt, sőt… Így nehezen, mert nem akartak elengedni, az anyagi segítséget is felajánlották, de kiszálltunk belőle.

A vendéglátást az csinálja, aki nagyon belenő, s én mindig szerettem azt, ha a vendég otthon érzi magát. Ez lehet, hogy maradinak tűnik manapság, de szerettem bejönni, találkozni a vendéggel, a kedvében járni, koccintani vele.