A gyermekjogvédelmi hatóság összesítése szerint június végén 22 026 kiskorúnak dolgoztak külföldön a szülei – 12 706-nak mindkettő, 9320-nak az egyetlen meglévő –, és majdnem kétszer ennyien, 53 743-an vannak azok, akiknek legalább az egyik szülőjük itthon van. Ez összesen 75 769 gyermek, és ezek csak a hivatalos adatok, a valóságban ennél rosszabb lehet a helyzet. És tovább romlik: az év második negyedében 760-nal nőtt a szülők nélkül növekedők száma. A számokat leosztva kiderül, hogy naponta nyolcnál több gyermek marad magára.

Illetve – a statisztikák szerint tízből kilenc –nagyszülőkre, nagynénikre, más rokonokra, de sokszor egyszerűen a szomszédokra; az állami fenntartásban levők nagyjából kétharmada szintén rokonokhoz vagy más családokhoz kerül, hivatásos nevelőszülőknél vagy gyermekotthonban összesen 1108-at helyeztek el. Ezek a nyári adatok, és ha az április-júniusi átlagot hozzáadjuk a második fél évhez, év végére 1527 gyermekkel több lehet ebben a kimutatásban. Ami nyilván nem terjed ki a jelenség okaira, sem a szétszakított családok tízezreinek drámájára, az így felnövekvő gyermekek gondjaira – mások, főleg civil szervezetek hívták fel a figyelmet arra, hogy bizony sokan küszködnek magatartási zavarokkal és tanulási nehézségekkel –, és nem kínál megoldást sem. Pedig már látni lehet – mert nem most kezdődött a munkaképes lakosság kivándorlása –, hogy ezen az úton az állam, a társadalom csak veszíteni fog. Jelenleg minden ötödik román állampolgár – bő négymillió lélek – él a határokon kívül, és zömmel a munkaképes korúak, akik nem jó dolgukban hagyták itt szüleiket és gyermekeiket a többnyire nemtörődöm hatóságokra.

A szülő nélkül maradt gyermekek helyzetének javítására a gyermekvédelem is kezdeményezhetne valamit (legalább pszichológiai tanácsadást, de más foglalkozásokat is kellene nyújtani nekik, persze, ha lenne elég akarat és pénz a szakemberekre), a munkaképes lakosság itthon tartása azonban a kormány, a politikai döntéshozók feladata: nekik kell olyan viszonyokat teremteniük, olyan törvényes és gazdasági keretet, hogy itthon is tisztességesen megéljen mindenki, aki dolgozik. A kis falvakban is, ahonnan a legtöbben menekülnek. Ha nem az emberek lelki egészsége érdekében, akkor azért, mert pár év múlva nem lesz, amiből nyugdíjakat fizetni, hiszen az idősek száma jóval meghaladja majd a fiatalabbakét, és a nyugdíjasok zöme – tízből kilenc – már ma is támogatásra szorul. Ha a munkavállalók és nyugdíjasok aránya tovább romlik, a nyugdíjak sem nagyobbak, hanem kisebbek lesznek, és ha az itt hagyott gyermekek nem tanulnak, csak a szegénységet növelik és termelik újra. E problémákról az állam mindeddig félrenézett, vélhetően azért, mert a legnagyobb külföldi tőkebefektető Romániában a diaszpóra, a családot kintről fenntartó romániai munkaerő. Ezek a milliók itthon nem keresnének és adóznának ennyit, így hát a kincstári cinizmus nagyon is érthető. De nem mentség.

Borítókép: DGPDC