„...ilyenkor hinni / S remény-zászlót vinni / Illik a jó, kordiális vitéznek, / Szilveszter éjjelén / Keserü szánk tátítsuk ki a méznek” – noszogatják, biztatgatják, bátorítják egymást Ady történelmi idők fölött álló kurucai, akik szüntelen keresik a maguk és nemzetük helyét a világban, minduntalan visszatekintenek a múltba, könyörtelenül szembenézve a vétkekkel, élik és bűnhődik a jelent, fürkészik és hiszik a jövőt.

Ady Endre sorait olvasva olybá tűnik, mintha megállt volna az idő, vagy kereke csak körbe-körbe forogna, mintha sem a múlt, sem a jelen, sem a jövő nem változna. Időtlennek tűnnek a jelen szenvedései – „Fúltak itt a szivek / És éhesek és gonoszak a bendők” –, és a múlt vétkei is átívelnek századokon: „Óh, jaj, árulások, / Csúf, bajos bukások / Sohase voltak esztendőkhöz kötve”. 1914-ben, a Szerencsés esztendőt kívánok című verset is tartalmazó Ki látott engem kötet megjelenésének idején, az első világháború kitörésének évében ugyanúgy nem látták a „ködöktől a jövendőt”, mint a beszélgető kurucok jó két évszázaddal korábban – vagy mint mi most, újabb évszázad múltán, immár a harmadik évezredben egy másik, közelünkben zajló, bennünket is érintő háború kitörésének esztendejében.

Ha magunk is számba vetnénk, csak úgy, egymás között az idei esztendő történéseit, alighanem olyasféle következtetéseket vonnánk le, mint Ady Endre kurucai. Hisz alig hagytunk magunk mögött egy világjárványt és minden vele járót – szabadságunk korlátozását, életünk felfordulását, gazdasági nehézségeinket –, ez év februárjában jött az újabb katasztrófa. Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, és újból nagyot fordult velünk a világ. A szomszédos államból milliók keltek útra menedéket keresve, a Kárpátalján élő magyar nemzettársaink közül azóta sokan életüket adták a harcban, mások embertelen körülmények között, rakéták fenyegetésének árnyékában, az energetikai létesítményeket ért támadások nyomán sokszor víz, villany és fűtés nélkül próbálnak túlélni.

Lássuk be: hozzájuk képest mi sokkal szerencsésebb helyzetben vagyunk. Bár a világjárvány, majd a háború nyomán kialakult gazdasági krízis hatásai bennünket sem kerülnek el, hiszen energiaválság dúl Európa-szerte, egekben az infláció, és talán munkahelyeinkért is aggódnunk kell, azért voltaképpen hálásak lehetünk mindazért, ami nekünk megadatott: békében élhetünk, van otthonunk, nem kell egyik percről a másikra kezünkben egy bőrönddel útra kelnünk és hátrahagynunk szeretteinket, egész addigi életünket.

Ady Endre kurucaihoz hasonlóan talán nekünk is jó lenne tekintetünket fölemelni, hisz „... fényes az égbolt”, nekünk is illenék „hinni s remény-zászlót vinni”, s szabadságharcos, kurucos mégis-hittel bizakodni: „az szerencsés, mivelhogy új esztendőt, / Ha minden ránk-szakad, / Áldjuk, higgyük, mint jósorsba menendőt”.