Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából 2023-ra emlékévet hirdetett Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi irodája, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum. A nemzeti költőnk hagyatéka, élete és munkássága köré szervezett rendezvénysorozat Petőfi születésének napján, január 1-jén kezdődik, és halálának évfordulóján, július 31-én zárul.
„A magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, a forradalmár, nemzeti hős Petőfi szellemisége mindannyiunkban él. Költészete és hőstettei, karakán jelleme által fiatal titánként beírta magát a történelembe és irodalomba. Már gyerekként megismertük a nép hangján szóló költőt, azt viszont kevesen tudják, hogy a történelmi Magyarország legkeletibb vármegyéjébe, Háromszékre is ellátogatott. 1849. július 24-én megszállt a kézdivásárhelyi Szarvas fogadóban, amelyet később lebontottak, ma helyén a város postahivatala áll. Ezt jelzi a róla elnevezett utca és az épület falán elhelyezett, Vetró András szobrászművész által készített bronzplakettes emléktábla” – idézi Kovászna Megye Tanácsának közleménye Tamás Sándor önkormányzati elnököt. Petőfi július 25-én Bereckben találkozott Bem József tábornokkal, majd Sepsiszentgyörgy érintésével Székelykeresztúrra ment. Petőfi Székelyföldön töltött heteiről utolsó levelében így ír: „Csík-Szeredának és Kézdi-Vásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsi-Szentgyörgyé talán még szebb”.
A háromszéki emlékév szervezőbizottsága a fentiek szellemiségében számos programmal tiszteleg a neves költő és forradalmár előtt. A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum 2023-ban 34. alkalommal szervezi meg az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékét megidéző ünnepi képzőművészeti tárlatot. Az emlékévhez csatlakozva, a márciusi tárlat témájául Petőfi Sándor alakját választották. A kiállítás címe: Szellemét a tűz nem égeté meg. A megnyitóra március 12-én, vasárnap 12 órakor kerül sor a kézdivásárhelyi múzeum kiállítótermében.
Március 15-én Sepsiszentgyörgy központjában megnyitja kapuit a Pilvax kávéház, amelyet Petőfi Sándor, Szendrey Júlia és márciusi ifjak hasonmásai népesítenek be.
Március 15-ével kezdődően a székelyföldi múzeumok vándorkiállításon mutatják be Petőfi Sándor és az 1848-as forradalom ereklyéit, bepillantást nyújtva a reformkor hétköznapjaiba, a kifinomult tárgyi és viselkedéskultúrába múzeumi rekonstrukciók révén.
Április 12-én Petőfi életét bemutató vándorkiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön, onnan majd Kézdivásárhelyre és Csíkszeredába költözik.
Május 8–19. között Petőfi-buszon utazhatnak az érdeklődők a megye különböző településein a Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából. A kiállítás címét adó mottó „Átröpülök hosszában hazámon” a Dalaim című vers részlete, amely nemcsak Petőfi utazás iránti szenvedélyét és költői ambícióit fejezi ki, de utal a tárlat nem mindennapi jellegére is.
Hozz egy szál virágot Petőfinek felhívással július 24-én megemlékezést tartanak a kézdivásárhelyi postahivatalnál, az egykori Szarvas fogadó helyén. Az emlékév zárásaként Petőfi-szobor avatását tervezik Sepsiszentgyörgyön.
Az emlékév folyamán további kiegészítő programokat szerveznek, kiadványokat jelentetnek meg, Bács-Kiskun megyei és háromszéki gyerekek részvételével Petőfi csereprogram is lesz. (sz.)