A mezőnyből ugyanakkor magasan kiemelkedik Klaus Iohannis államfő. Sajnos több példáját is láthattuk, hogy miközben erőteljesebben lép fel, valahányszor a Románia határai kívül rekedt román közösségekről van szó – alaposan megróva az éppen aktuális országot a vélt vagy valósan elégtelen, csapnivaló, netán katasztrofális kisebbségpolitikájukért –, ezzel párhuzamosan szorgosan támadja, alázza meg az erdélyi magyarságot. Teszi mindezt úgy, hogy elviekben maga is egy másik nemzeti kisebbség, az erdélyi szászok közösségének tagja.

Az államfő (és általában a román hatalom) igencsak vitatható gyakorlatának egy újabb jó példáját láthattuk a napokban Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel való telefonbeszélgetése kapcsán, mely során az egyik téma a szomszédos ország új, az előzőnél nagyjából fikarcnyival sem jobb nemzetiségi törvénye volt. Félreértés ne essék, államfőként Iohannisnak kötelessége, hogy hivatali kollégájától biztosítékot kérjen arra, hogy az ottani román közösség jogait tiszteletben tarja az ukrán állam, amint az is rendben van, hogy bírálta az említett jogszabályt, mely egyébként a kárpátaljai magyarságnak is komoly csapást jelent.

Erdélyi magyarként ugyanakkor nehéz szabadulni az undor érzésétől. Noha megszokhattuk volna, de mégis minden egyes alkalommal mellbevágó a cinizmus és arrogancia, ahogy Románia vezetői kioktatnak, számonkérnek olyan kérdésekben, amelyek kapcsán a saját portájukon, a „nemzeti kisebbségek Kánaánjában” is bőven lenne mit sepregetni. Nyilván ez esetben is a legjobb védekezés a támadás, általa ugyanis kitűnően el lehet terelni a figyelmet arról, hogy az ország igen távol áll a nagy hangon dicsért modellértékű kisebbségvédelemtől, sőt, egy ideje ellentétes irányba menetel, és már nem is igyekszik ezt különösebben palástolni. A látszatot viszont – mint oly sok más területen – fenn kell tartani, legalább a Nyugat irányában mindenképp, erre pedig a másra mutogatás elég jó módszer, és a jelek szerint egyelőre beválik.

Az államfő távolról sem elszigetelt fellépése, viszonyulása kapcsán ugyanakkor egy részlet még szót érdemel, mely egyben tükrözi, mennyire aljas is ez az egész játék. A hangzatos nyilatkozatokon, számonkérésen, látszatintézkedéseken túl Románia a „Pruton túliakat” leszámítva szinte semmit sem tesz érdemben a szomszédos országokban élő románokért, ugyanakkor bőszen bírálja azokat az államokat, amelyek a területén élő nemzeti kisebbségeket támogatják, szülőföldjükön való megmaradásukban segítik (lásd Magyarország). De nyilván e téren is hasznosabb másra mutogatni, mint elismerni a hibákat, elvégre a szomszéd kertje mindig zöldebb.

Borítókép: Facebook / Klaus Iohannis