Szombat délután benépesült a kézdivásárhelyi Gábor Áron-szobor környéke: ismét sor került az Újévi meleg étel nevű karitatív akcióra. A hetedik alkalommal megtartott rendezvény szervezője Héjja Tamás (Tamaka), aki minden év első szombatján szervezi meg az akciót.
A rendezvényen nem csak rászorulók vettek részt, jelen voltak a szervező barátai, ismerősei is. „Ez a hetedik alkalom, hogy megszervezem a rendezvényt, de nem a szám a fontos, hanem ami mögötte van: hogy pár óra erejéig élvezhessük egymás társaságát, ismeretlenek, ismerősök és barátok egyaránt” – mondotta el a Háromszék érdeklődésére Héjja Tamás.
Idén a menüt a Kati Konyha segítségével készítették el, meleg, kolbászos lencselevest porcióztak, de el is lehetett vinni a jóízű ételt, amely mellé apró üvegecskékbe porciózott lélekmelegítővel is kedveskedett a szervező.
A felszolgálásban a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület önkéntesei segítettek. Héjja Tamás hozzátette: kétszáz adagot főztek a levesből, amelyet szemmel láthatóan szívesen fogyasztottak a megjelentek.
A rendezvényen Vetró-Bodoni Barnabás képzőművész is meglepetéssel kedveskedett a megjelenteknek: az első száz kilátogató egy linónyomatot kapott, amelyen az Újévi meleg étel Héjja Tamás által tervezett logója látható. Kézdivásárhelyen karácsonykor a Mindenki karácsonya rendezvényt is megszervezték, akkor a Rotary Klub és partnerei töltött káposztát porcióztak.