Két hét vakáció után mától újabb, hathetes tanítási időszak kezdődik, az óvodások és a diákok visszatérnek közösségeikbe, ami ezúttal leginkább az influenzajárvány miatt ad okot aggodalomra. Háromszéken minden tanintézmény készen áll a gyermekek fogadására, nincsenek fűtésgondok, az ország többi megyéjéhez hasonlóan itt is a reggeli egészségügyi ellenőrzéssel kezdik a napot – mondta lapunk megkeresésére Kiss Imre megyei főtanfelügyelő.
A pedagógusok csak akkor tudják kiszűrni a beteg gyermeket, ha annak látható tünetei vannak, ezért elsősorban a szülők felelőssége, hogy ne vigyék, engedjék óvodába, iskolába gyermeküket, ha beteg vagy fennáll a betegség gyanúja – hangsúlyozta Kiss Imre. A főtanfelügyelő szerint a tanév ma kezdődő harmadik tanítási időszaka lényegesen különbözik az előző kettőtől, az oktatás mellett a járványmegelőzés is nagyon fontos, hisz idén az influenza erősebb hullámban érinti a lakosságot, mint korábban, főként a gyermekközösségeket.
Már az esztendő első hónapja nagyon mozgalmas a tanügyben, mert azokban az iskolákban, amelyekben novemberben és decemberben nem tartották meg a nyolcadikosok és az érettségi előtt álló diákok próbavizsgáit, ott január közepéig kell megszervezni ezeket a felméréseket, a beiskolázási terveket is hamarosan véglegesíteni kell, január 20. a végső határidő. Utóbbi mindig sok egyeztetést igényel az iskolákkal, mert ahol tapasztalat szerint túljelentkezést jegyeznek, ott az iskola bővíteni szeretné az induló osztályok kínálatát – mondta a főtanfelügyelő.
Kiss Imre egy rendkívüli pénzügyi rekordról is beszámolt: soha ilyen korán és ennyi pénzt nem kapott Kovászna megye a diákösztöndíjakra – mondotta. A 2023-as pénzügyi évben 14 millió lej a háromszéki ösztöndíjalap, az iskolánkénti elosztásról a megyei tanfelügyelőség az idei első, január 3-i vezetőtanácsi ülésén határozott, a pénzügyi hivatal a helyi önkormányzatoknak utalja át az összegeket, a tanintézmények fenntartójukon keresztül kapják meg a pénzt. Ez lényegesen több, mint amit a korábbi gyakorlat szerint az önkormányzatok folyósítani tudtak az iskoláknak, annak több mint háromszorosa, amit az új jogszabály szerint az államkasszából biztosítanak – hangsúlyozta Kiss Imre. A megyei tanfelügyelőségtől kapott adatok szerint jelenleg 140 háromszéki diák részesül teljesítmény-ösztöndíjban, 2148-an érdemösztöndíjban, 1002-en tanulmányi ösztöndíjban és 3818-an szociális ösztöndíjban.
A főtanfelügyelő eredményes új évet kíván gyermekeknek, pedagógusoknak, szülőknek, s úgy véli, a sok változás, változtatás okán a korábbinál még inkább össze kell fognia mindenkinek azért, hogy gyermekeink, a felnövő nemzedék a legjobbat kapja. Ez nem lehet alku tárgya, ehhez minden lehető emberi és pénzügyi erőforrásra szükség van – mondotta.