Rengeteg kihívással nézünk szembe a mindennapokban, és ezek között bizony olyanok is akadhatnak, amelyek lelkileg meggyötörnek, vagy akár felül is kerekednek rajtunk, fenekestől felfordítva az életünket. Ilyenek lehetnek a veszteségeink, a szülőségünkkel kapcsolatosan megélt kisebb-nagyobb nehézségek, vagy a kamaszlét lelket próbáló új érzései, melyek kezelésében még tapasztalatlan ilyenkor az ember. Ezekről beszélgettünk Kurta Fruzsina pszichológussal, aki három segítő csoportot vezet a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközségnél: az Elengedéseink, Nővé nőni és Anyán innen, anyán túl csoportot.
Kurta Fruzsina pszichológia szakot végzett, tíz évig gyógypedagógusként és pszichológusként dolgozott a speciális iskolában, majd alapítványoknál, egyesületeknél vállalt munkát, különböző csoportokat vezetett. Kilenc évig volt a megyeszékhelyi baba-mama klub vezetője, ebből nőtt ki az Erdélyi Dúlák Egyesülete, mely olyan fontos programokat szervezett, mint a Születés hete, Szivárványlánc, Dúlamustra... Később a gyógypedagógiai és pszichológiai szolgáltatásokat végző FER Alapítványnál a Boldogabban nevű tréninget és a Vonalaink, ráncaink elnevezésű csoportot vezette. A Hála-hétfőket már alapítványoktól függetlenül indította, ebből született meg az a három csoport, amely Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség támogatásával működik.
Elengedéseink
A veszteségek feldolgozása a célja az Elengedéseink nevű csoportnak, valamint a tudatosság gyakorlása, mely valójában mindhárom csoportját meghatározza – mondta lapunknak Kurta Fruzsina. Nagyon széles skálája van a gyásznak, mely nem csak a halálhoz köthető, ezért nagyon fontos tisztázni a fogalom jelentését, elfogadni, hogy a veszteségek természetes velejárói az életnek. Sokan szégyenként élik meg a gyászukat, mert a környezetük nem tudja elfogadni az érzéseiket, általában rengeteg előítélet él a gyásszal kapcsolatosan, melyeket megpróbálnak tudatosítani, felülírni.
A csoport minden korosztályú és nemű embernek szól, és nincs semmilyen feltétele a csatlakozásnak, mindenki maga tudja, hogy miért érkezett. Van, akinél úgy mutatkozik meg a gyász, hogy nem akar más ruhát venni vagy felkelni az ágyból. Más állandóan kirándul, rágja a körmét, sokat eszik, állandóan cigarettázik stb. A sor a végtelenségig folytatható – állítja a szakember. Mindenkinek vannak veszteségei, de nem mindenki ismeri fel ezeket, és nem mindenki tud vagy akar ezekkel dolgozni. Van, aki meg tud birkózni érzéseivel, másoknak segítségre van szükségük. A mély gyászban általában feltűnően megváltozik az ember viselkedése, de amikor nem túl nagy a veszteség, nem mindig egyértelmű, hogy mi a gond. Egyesek csak akkor ismerik fel a saját gyászukat, amikor egy téma mentén elkezdenek beszélgetni.
Kurta Fruzsina általában visz egy imát vagy verset, és azzal kapcsolatosan reflektálnak önmagukra a csoporttagok. Sokszor megdöbbentő dolgok derülnek ki, többen is ugyanazokkal az értelmetlennek tűnő helyzetekkel találkoztak a gyászukban.
A gyászcsoportok általában ősszel indulnak, mert akkor a legnyitottabb erre a témára az ember, ők azonban Péterffy Ágnes lelkésszel szeretnék tudatosítani, hogy a sepsiszentgyörgyi unitárius egyháznál bármikor lehet jelentkezni ilyen jellegű problémákkal. Amikor lejár egy csoport, azonnal indul a következő, de közben is bármikor lehet csatlakozni, és egyéni beszélgetéseket, tanácsadást is szívesen vállal Kurta Fruzsina. Egy csoport általában 13–16 témát dolgoz fel, de mivel nyitott csoportokról van szó – ahol sokkal többen és sokkal kevesebben is lehetnek, mint a szerinte ideális nyolc fő –, mindig több tervvel érkezik a találkozókra a vezető. Egy mindennapi kérdéssel kezdik, és közös imával zárják az alkalmakat, a kettő között pedig úgy irányítja a beszélgetés fonalát, hogy mindenki szóhoz juthasson. Különböző gyakorlatokat is végeznek a krétarajztól a varrásig, és hangszerek segítségével is próbálnak mélyebbre hatolni a lélekben. A csoport találkozóira szombatonként 10.30 és 12 óra között kerül sor.
Anyán innen, anyán túl
Ez is nyitott csoport, és valójában az előbbiből nőtt ki, itt főként „anyasebekkel” foglalkoznak. A kifejezés Bethany Webstertől származik, de itt a szakember fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy igazából nem az a célja, hogy minél többet átadjon különböző szakemberek, pszichológusok gondolataiból. Az sem, hogy kiderítse: ki volt a hibás bizonyos helyzetben, és esetleg elítélje egyes anyák viselkedését, hanem hogy segítsen nekik szembenézni a sérült részeikkel. Nem mindig konkrét történésekről beszélgetnek, gyakran csak szubjektív megélésekről van szó, mint ahogy a gyász esetében is lenni szokott, de ez legalább olyan fontos az ember számára, mint a valóság. A gyásztól eltérően az anyasebeket általában nehezebben fogadja el a környezet, pedig hasonlóan fájdalmasak lehetnek. „Semmilyen helyzet nem természetes, ha nem annak élik meg. És minél kevésbé kezeljük valóságos problémaként ezeket a sebeket, annál erősebb hatásuk van, akár bűntudathoz is vezethetnek. Néha nemzedékeken átívelő traumákról van szó, melyek ellen csak akkor tudunk védekezni, ha előbb tudatosítjuk ezeket” – fogalmazott a pszichológusnő.
Amint a neve is mutatja, nem kimondottan friss anyákat szólít meg ez a csoport, hanem olyanokat is, akiknek már „a fészekből kiröpült” a gyereke. Az önbizalom-erősítés gyakorlataival kezdik általában a csoportokat, házi feladatokkal, aztán itt is különböző témákat dolgoznak fel. Ez a csoport, akárcsak a Nővé nőni, minden második szombaton 12.30 és 14.30 óra között tartja találkozóit.
Nővé nőni
Ez a legfrissebb csoport, mely egyelőre még zárt. Általában az a gyakorlat, hogy amikor elindul egy új csoport, egy ideig zárt csoportként működik. Valójában a kamasz lányok korosztálya a fő célközönsége, de szeretne idősebb nőket is meghívni majd a csoportvezető, hisz az ő visszaemlékezéseik sokat segíthetnek a fiataloknak megérteni, elfogadni magukat, a saját problémáikat. Kevésbé a szexuális felvilágosítás a cél, inkább a test mint templom, annak tisztelete és határai. Rendkívül fontos ezeknek a határoknak a meghúzása, az önismeret, ezenkívül pedig a nőiség megélése és természetesen párkapcsolati kérdések is terítékre kerülnek a csoportban – mondta a szakember.
A csoport ereje
Körülbelül három éve működteti Kurta Fruzsina ezeket a csoportokat. Nagyon szeret így dolgozni, szereti a dinamikát, amely ilyenkor megszületik. A csoportnak rendkívüli ereje van, általában az együttlét segít felismerni az embereknek, hogy bár megbélyegzetteknek érzik magukat, nem őrültek meg, mással is megtörténik ugyanez. „Sokszor sírunk, de kacagunk is nagyokat ezekben a csoportokban, rendszerint mindkettő megesik minden szombaton. A veszteségek feldolgozásának fontos lépései ezek” – fogalmazott Kurta Fruzsina.
A tapasztalat az, hogy minél többet tesz be valaki egy csoportba a személyes megéléseiből, annál több segítséget kap, de csakis azzal a bizonyossággal nyílhatnak meg az emberek, hogy ami a csoportban elhangzik, az ott is marad. Erre nagy hangsúlyt fektetnek.
Hit által működik
Mint mondja, nem számít, hogy milyen felekezetűek a csoporttagok, de a hit és annak gyakorlása nagyon fontos. Különböző gyakorlatok segítségével, de valójában a hit által juthatnak el bizonyos felismerésekhez a tagok. Ahány ember, annyiféle hit, ezért mindenkit olyannak fogadnak el, amilyen.
Van, aki már a negyedik csoportba iratkozott vissza, és csak ő fogja eldönteni, hogy mikor kell kiszállnia. Minden hétnek megvan a maga gyásza, és így könnyebb feldolgoznia azokat, de az is előfordul, hogy túl komoly egy bizonyos gyász ahhoz, hogy a csoport végéig kigyógyuljon belőle az ember. „Valójában nem is gyógyulunk ki a gyászból, hanem megtanulunk együtt élni vele” – fogalmazott a pszichológusnő.
Mint mondja, nagyon érzékeny világ ez. A dúlaság és a gyász, a születés és a halál kérdései szerinte nagyon közel járnak egymáshoz, és ezek már gyermekkora óta érdeklik, talán ezért is lépett erre a pályára.
A tudatosság fontosságáról
„Tudatosság az, amikor rutinszerűen csinálok valami nem rutinszerűt, melyben egyszerre érzem a testem, lelkem, szellemem” – mondja Kurta Fruzsina. Ha tudatosan fogadjuk és próbáljuk feldolgozni életünk eseményeit, megtisztíthatjuk magunkat a negatív érzésektől, gondolatoktól.
Fontos tehát a tudatosság a rutinban, és a rutin a tudatosságban. Akár a gyászban, akár az anyaságban vagy a nőiségben, mindent csak tudatosan lehet megismerni és formálni, ehhez pedig fontos, hogy rutinokat alakítsunk ki a mindennapokban. Meditációval, naplóírással és rengeteg más eszközzel lehet ezt gyakorolni, például hálaadással is, hisz könnyű hálát adni valamiért, ami szép és kerek, de valójában a veszteségekért is hálásak lehetünk, hiszen sokszor látható, tapasztalható az, hogy a gyász a legerősebb lélekformáló erő.
