A chaotikus emberről szóló bevezetővel indult, ki a paradicsomból kihullva, gondolkozása által elfajulva, szellemi mérgezettségében élő organizmusokra vetette magát s azokat sütve s főzve fogyasztani kezdette. A hús maga a halál, mit az ember magához vesz, mint holt állatot s holt növényt főtt alakban. Minden mi sül s fő, meghal, elpusztul, megsemmisül, megdöglik, s a szónok kezét felemelte az ég felé, mint mikor az átok lesújt az emberre s ő csak alávetni tudja magát. Kísérletek lettek felemlítve, melyek bizonyságul szolgáltak arra, hogy az életnek minden kézzel fogható nyoma s tudomány által szentesített irmagja eltűnik hővel való kezelés által, s az étel minden értéke elpusztul. Tehát csak a megtestesült halál találtatik az ily ételben, minek semmi egyéb feladata nincs, mint közelítni a halált magát az emberhez. A szónok oly hypnotikusan ismételte e mondatát, hogy az ember hővel való kezeléssel a halált veszi magához s eszi meg, hogy valósággal megdelejzte közönségét, mely rezzenéstelen őt hallgatta. Látszódott, volt ki ijedten gondolt hosszú életére, melyben ily halálnemeket vett magához apró csecsemő korától.

Az ember, ki megeszi a halált, úgy hiszi, győzedelmeskedett felette, s a hús erejével lép a halhatatlanság mezejére. Az ember megette élőlény társát, tehát legyőzte, s az ő erejét is magához vette s életének idejét – így hiszi a chaotikus ember, idézte a szónok a mester szavait. Az ember mindég le akarta győzni a halált, de mióta a paradicsomot szellemi romlása által elhagyta, tévelyeg a chaosban. Ezt követőn a szónok tanításának magvára, magára a híres neves macrobioticára nem sok szót pazarolt, megemlítvén, hogy „A halál legyőzetése” nevezetű könyvben részletesen szólott az egyes növényekről. Kisdég úgy tekintve, hogy ki e teremben ül, a nyerstáplálkozás törvényeit mind verbatim tudja, s megtéríteni e tanok felé nincsen kit. A rövid szünet előtt, melyet a negyedfeledik órában tartotta, bejelentette: demonstratiot fog rövidesen bemutatni.

„Minden földi létező az örök életet kutatja s várja” – emelte égnek mutatóujját a szónok vésztjósló hangon. Rövid szünetet tartott. A vénülés – s megint kisszünet – nem természetes folyamat, hanem csak a chaosz emberének természetes. Az ember a vénülést legyőzni s az öröklétet magának megszerezni csak a chaosz legyőzésével tudhatja. „De!” – s szünet. S aztán megint: de és de, mint aki most mássza meg mondandójának legfélelmetesebb bérczeit. A halál legyőzetése semmi mesterséges, orvosi, kés általi módozatokban sohasem lessz lehetséges, még ha az ember más élőlények szerveit is ültesse magába, avagy vénülő teste ráncait művi útakon elkendőzze, vagy külső módozatokban veszi fel a harcot az idővel.

„Az idő az emberen bellül van!” – csattant fel, s hirtelen reácsapott az asztalra, hogy a poharak összekocogtak. S még egyszer elmondja: Az idő múlása csakis az emberben magában rejlik. Oda kinn, az emberi testen kívül semmiféle idő nincsen. Mert minden, mi természet, örök, csak az ember vetette magát alá az idő hazugságának.

S akkor kezét lendítve szólott: „Mert mit művel az a zsidó Voronoff példának okáért.”

Na szépen vagyunk, gondoltam, most már ez a dúsgazdag orvos is ide be lessz hozva s csúfolva. Orosz, Sergius Voronoff Parisban működő orvos ki most igen jelentős novumot hoz a tudományba, mit sokan kétlenek azért. Mikor a Brassói Lapok is hírt ad róla mint senzatióról, az ember elméláz, vajon ténylegesen tudományos forradalom avagy fertelmes kuruzslás s szemfényvesztés mit művel. Egyszóval hogy egy kretén vagy egy genie a szerző.