Nagyon sok szép gondolat hangzott el, mondom Gajdics Ottóval együtt, aki írásában megkísérelte annak a nemzeti minimumnak a megfogalmazását, amely mentén talán elindulhatna végre a még a rendszerváltás előtti állambiztonsági szervek által mesterségesen megásott és megásatott lövészárkok betemetése, melyek mai társadalmi életünket keserítik meg. Novák Katalin is megszólalt e jeles nap alkalmából, és elmondta kulcsmondatát: a kultúra bölcsője is a család. Demeter Szilárd pedig így fogalmazott: a magyar kultúra mi magunk vagyunk. Csák miniszter együtt szavalta a világ magyarságával nemzeti imánkat. Orbán Viktor Szatmárcsekén így szólt: „Mi különleges nép vagyunk. Ezeregyszáz éve kijelöltük a szálláshelyünket, idegenek szorításában, és kialakítottuk az élet magyar rendjét. Mi vagyunk a magyarok, akik most sem és máskor sem lesznek alávalóbbak más népeknél, és a magunk különleges mivoltában is vagyunk legalább olyan jó, derék és tiszteletre méltó nép, mint bármely másik.”

Veretes szavak. Ám született egy disszonáns mozzanat is ezen a napon. A rengeteg magyar értéket képernyőre vivő Duna tv-ben valaki fejéből kipattant az amúgy nem rossz ötlet, hogy „Csináljuk a fesztivált”. Régi szép magyar slágerek, tiritarka revüműsor, kellemes nosztalgiázás volt tán a cél, jobb sorsra érdemes zsűritagokkal. De a kivitelezés egy gyengére sikerült viaszbábos magyar Muppets Show-utánzatnak sikeredett. A demokrácia csúcsa volt ez a műsor, hiszen a minap még MSZP-kampányoló Bangó Margit a Swing á la Djangóval együtt továbbjutott. Ami nem baj, hisz ez szórakoztatás, és nem politika. De az, hogy nem megy tovább a korunk második magyar himnuszának tekintett „Nélküled”, amely sem szövegben, sem zeneileg nem volt alábbvaló egyik továbbjutónál sem, az botrány. A történtek miatt erdélyi barátaim teljesen meg voltak döbbenve. A felvidékiekről nem is beszélve. Bizony még a fejekben sem teljesen tiszta minden. Olyan nehéz megérteni még most is itt, e maradék honban, hogy akik akaratuktól függetlenül határon túl rekedtek anno, azoknak szent föld (volt?) a kicsi haza? Ahonnan keserves gyomron rúgás, újabb kis december 5. minden rossz mondat, rossz gesztus, rossz szavazás?

Következtetés: együtt kellene megünnepelni ezt a napot és megélni minden hétköznapot is, aki magyarnak vallja és érzi magát, szerte a világon. De nélkületek, akik mindig belerondítanátok az oly ritka örömperceinkbe is. Még néhányan reménykedünk azért a dsidai, álomközeli állapot elérésében is, mely szerint: „Szép a világ, gyönyörű a világ és nincs hiba benne.”

Borítókép: MTI / Balogh Zoltán