Kurtapatak központjában egy jól látható székelykapus bennvalóról csak belépve derül ki, hogy a gazda fakitermeléssel, fafeldolgozással és szállítással is foglalkozik. Kiderül, hiszen már az udvaron több tíztonnás rönkszállító autó fogad, hátrább pedig modern szalagfűrész (ahogy nálunkfelé mondják, gatter) duruzsol. Mint később megtudom, a lengyel gyártmányú gép nemrégiben váltotta fel a sokkal rudimentálisabb elődjét, a „kápolnási” szalagfűrészt, ez már gépi erővel emeli a rönköt a munkalapra, ahol a pontos beállítás is megtörténik, hogy aztán a szalagfűrész-lap a megfelelő vastagságú nyersdeszkát szabja ki. Kiváló gép, mondja Jancsó Barna, kár, hogy a hozzá való fűrész szalagok – még akkor is, ha a gyártótól veszik – gyenge minőségűek. S ezzel már benne is vagyunk a negyvenes éveit taposó vállalkozó történetében.

Többet másnak nem dolgozom

– Már tizenhat éves koromban jártam az erdőre, nagyon szerettem, a fakitermelésbe belenőttem. Először lóval, aztán traktorral dolgoztam, nagyjából magán embereknek húztam be a fát bérbe, de később cégeknek is. Ugye lábon megvették a fát, engem pedig felkértek, hogy termeljem ki. Sokfelé dolgoztam itthon, Vranceaban, a Csíki-hegyekben. Örökké volt munka, mert egyik a másiknak szólt, hogy van itt egy jó csapat. Több mint tíz éve alapítottam a céget, s már úgy nyitottam meg a kft.-t, hogy legyen benne minden, ami fakitermeléssel és feldolgozással függ össze. Eleinte csak kitermeléssel foglalkoztam, jó pár cégnek dolgoztam, néhányan be is húztak, sajnos ez így van. Aztán került egy olyan tusnádi cég, amelyiknek nyolc évet dolgoztam. Legtöbbet Úz-völgyébe kellett menni kitermelni, ilyenkor több időt is barakkban, vagy ott a kantonházban laktunk, télen-nyáron. Mindegyik patakban, Medgyes, Aklos, temető háta megett, sok helyen volt vágtér. De Baconban is két telet húztunk le. Egyszer az Úz-völgyébe reggel nagy pelyhekbe elkezdett hullni a hó, s mire reggeliztünk már négyujjnyi volt. Ott élt egy öregecske, s azt mondja nekünk, szedjék magukat, mert nem tudnak lemenni. Mire felértünk ide a hegyre, akkora hó lett, hogy a taffal kellett nyomjuk, mert a traktorok sem tudtak menni...

– A tusnádiakkal aztán megjártam, a végén elég sok pénz maradt ott náluk, törvénybe is adtam, mert a könyvelőm mondta, hogy ezt meg kell lépni, az adókat is mind ki kellett fizetni, de – biztos valamit rendeztek ott – az ügyvédem is azt mondta, hogy a papírok nincsenek meg, nincs esély, s az egész abba maradt. Én felmérgelődtem, s épp egy karácsonykor azt mondtam, hogy én többet másnak nem dolgozok, csak magamnak. Errefele felvidéken nem volt szalagfűrész, Lemhénybe volt egy, de az is inkább cégeknek vágott. Beállítottam a gépet, magánembereknek épületanyagot kezdtem vágni, akkor megmaradt egy csomó deszkavég, s nekiálltunk ládákat csinálni, pityókás, hagymás ládákat.

– Az nagyon jól ment, egészen tavalyig, mert ugye felvitték a műtrágya árát, s a vegyszerét, akkor az embereknek már nem volt pénze, s erről mondtak le leghamarabb. Adtam az egész megyébe, sőt, Hargita megyébe is. Több ezret csináltunk. Na de az is gond volt, hogy télen nem igazán építkeznek az emberek, anyag sem lesz, amiből ládát csináljunk, el se csaphattam az embereket, s akkor került két olyan udvarhelyi cég, amelyik Németországba s Angliába szállítja a termékeit, mikor mit. Szerződést kötöttem velük, nyersdeszkát, gerendát vágok, s így le vagyok fedve munkával. A kitermelés maradt, két-három emberrel dolgozunk, mikor hogy, összesen hat alkalmazott van most. Én kivágom az anyagot, deszkát, fosznit, gerendát, amit kérnek, ott megszárítják, s feldolgozzák. Csinálnak szekrényeket, bútort, lambériát, kempingházakat, mikor milyen rendelésük van. Egy hónappal azelőtt leadják a rendelést, hogy mire van szükségük, már a kitermelésnél tudom, hogy milyen méretre hozzam a fát.

Ellenőrzött fakitermelés

– Lábon lehet kapni elég fát, de ide csak minőséget tudok adni, s az kevesebb van. Az az igazság, hogy ezek a gyárak hordozzák az árat. A tavaly hatalmason felvitték, most egybe visszaesett, nehéz így gazdálkodni. Most 800-850 lej köbmétere, de a tavaly elérte az 1500 lejt is. Márpedig én a lábán a tavalyi áron kellene vegyem a fát, 500-600 lejért, a termékemet pedig jóval olcsóbban tudom eladni, mint tavaly. Kizárólag fenyőfával dolgzom, havonta úgy kétszáz köbmétert vágunk ki, az bőségesen elég munkából.

– Liciten veszem meg a vágteret, ugye meg van hirdetve interneten, de mivel én többecskét termelek ki, már szólnak, nem kell örökké nézzem az internetet. Amikor kitermelésre meghirdetik a vágteret, fel van térképezve, azt átadják a cégnek, a digitális koordinátákkal együtt, úgy hogy én csak arról a helyről tudok szállítólevelet kiállítani a telefonnal. Máshonnan nem, mert a rendszer nem ismeri fel a másik vágteret. S csak azt és annyit, ami szerepel a szerződésben. Sokan azt mondják, hogy az ilyenek, mint én irtják ki az erdőt. Ez nem igaz, nálunknál okosabb emberek bélyegzik ki a fát, csak azt lehet kivágni, én eddig még egy büntetést sem fizettem, hogy bélyegtelen fát vágtam, s szállítottam volna. S amikor megrakom az autót, azt három oldalból le kell fényképezzem, addig nem lehet elindulni, GPS-en követnek, pontosan látják, hogy hol járok, hova viszem. A kicsikék nem tudnak lopni.

– A legtöbb vágtéren szálalás, gyérítés van, tarvágás csak ritkán, az is csak akkor, ha az erdő elérte azt a kort. Nekem legtöbb sugárfa kell, mert a deszkából lambériát csinálnak, az első-második szálalás a legmegfelelőbb, vagyis 30-50 éves fákat termelek ki leginkább.

Csak ezt csinálnám

– Azért csinálom, mert szeretem, nagyon nehéz, mert annyit kell mérgelődni az alkatrészekkel, nem jó minőségűek, a lapok is olyanok, hogy húszat rendelek, abból öt-hat használható, a többi szakad, nem jó anyagból csinálják. S az üzemanyagot is felvitték.

– Elvégeztem az autóvillamosságot Szentgyörgyön, a traktoriskolában, levizsgáztam, vezetni szeretek, de javítani, szerelni nem annyira. Az én gépeimet, amit egyszer tudok, megjavítom, de nem húzott a vér, hogy javítsak, s másnak dolgozzak. Az erdő volt nekem a minden, nem lettem erdész, mert nem szeretek személyeskedni, s azt se szeretem, hogy két-három órát üljek egy helyben. Manapság az nem kap munkát, aki nem akar dolgozni. Nálam sok ember megfordult, addig nem is volt baj, amíg nem mentek el külföldre. Többecske pénzt kerestek, de nem látszik rajtuk, csak néhányukon. Aki itthon odaáll s dolgozik, azzal is halad. Lehet, hogy többet kell dolgozni, de megéri, s itthon vagy. Én a munkának élek.

– Bővíteni még annyit akarok, hogy lenn a falu elején van egy lerakatom, de a villanyt még nem sikerült bevezetni. Ha az meglesz, vennék egy lambériakészítő gépet, s nem a deszkát adnám el. Ennyi a tervem, mert nehéz az emberekkel dolgozni, van egy pár, de pontos embert nehéz kapni.