Hetven éve, 1953. február 18-án született Sepsiszentgyörgyön – illyefalvi család sarjaként – Kádár Gyula történész, újságíró, lapszerkesztő és lapkiadó, a Háromszék volt külső munkatársa. 1996-ban Történelmünk címmel folyóiratot indított, szerkesztett és adott ki, 1998-ban Történelmi Magazinra keresztelte át havi rendszerességgel megjelent folyóiratát, melyet anyagiak híján 2013-ban kénytelen volt beszüntetni. Egy cél vezérelte: az erdélyi magyar és székely közösség szolgálata. Igyekezett olvasóit rádöbbenteni arra, hogy csak egy saját gyökereit ismerő közösség képes az őt megillető kollektív jogokat kiharcolni. Ennek nyomatékosítására írta és adta ki könyveit: Székelyföld határán (2010), Székely hazát akarunk (2011), Múltunk kötelez (2012), Sepsiszentgyörgy korai története és népessége – Székely vértanúk (2013), Prés alatt a magyarság – Nemzeti elnyomás Romániában (2013), Gábor Áron életútja (2014), Székelyföld ostroma (2015). Kádár Gyula 2015. október 13-án hunyt el Sepsiszentgyörgyön. Mai Történelmünk rovatunkkal rá emlékezünk, újraközölve lapunk 2011. március 12-i és 15-i számaiban megjelent A magyar forradalom Erdélyben című írását.
A felvilágosodás, a polgári eszmék, a társadalmi reformok, az átalakulások szükségességének gondolata egyre szélesebb körben vált ismertté. Ennek egyik terjesztője Bölöni Farkas Sándor, aki az Utazás Észak-Amerikában című könyvével hozzájárult a polgári-liberális eszmék terjedéséhez.
A polgárosodás, a ,,fejek” forradalma beindult, nemcsak a székely városokban, hanem a székely határőrezredek tisztikarában is. 1848. március 15-én Pest-Buda lakossága a polgári átalakulásokat követeli. Az ifjúság 12 pontban fogalmazza meg a forradalmi követeléseket. Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Bulyovszky Gyula és más fiatal forradalmárok kiszabadítják Táncsics Mihályt, kinyomtatják a tizenkét pontot, Petőfi több helyen elszavalja a Nemzeti dalt, sorra járják az egyetemeket, Pest-Buda népe kivonul az utcákra, a Helytartótanács elfogadja a követeléseket. Az első felelős minisztérium miniszterelnöke gróf Batthyány Lajos lesz.
Március 21-én Kolozsvár népe is forrong, kérik a diéta összehívását, a jobbágyfelszabadítást és az egyenlő közteherviselést. Teleki József kormányzó májusra országgyűlést hív össze. A kolozsvári diéta május 30-án elfogadja Erdély és Magyarország egyesítését.
Petőfi Sándor szobra Fehéregyházán
Marosvásárhelyen, Udvarhelyen, Alsócsernátonban, Kézdivásárhelyen, Csíksomlyón és más székely településeken nagygyűléseken vitatják meg a társadalmi átalakulásokkal, reformokkal kapcsolatos kérdéseket. A magyar forradalmi kormány számára egyre világosabbá vált, hogy az ellenforradalmi erők csak ideiglenesen nyugodnak bele a változásokba, előbb-utóbb katonai összecsapásokra kerül sor, ezért gróf Batthyány Lajos miniszterelnök május 19-én küldöttséget meneszt Székelyföldre. Klapka Györgyöt, Gál Sándort és Hajnik Károlyt bízza meg azzal, hogy a magyar forradalom védelmében megnyerjék a székelyek katonai támogatását.
Uzoni katonai lázadás
A nagyszebeni osztrák katonai parancsnokság már kora tavasszal megkezdi a nemzetiségek összeugrasztását, a titkos aknamunkát a magyar forradalmi kormányzat ellen. A legfőbb célkitűzések egyike a székely nemzetőrök, a katonaság lefegyverzése. Nem véletlen tehát, hogy 1848. április 25-én az első katonai lázadás épp Székelyföldön tör ki.
Erre abból az alkalomból kerül sor, hogy az erdélyi osztrák katonai parancsnokság kísérletet tesz a háromszékiek lefegyverzésére. Az illyefalvi nép élén Uzonba érkező Gál Dániel és Németh László forradalmár ellenőrzi a javítás ürügyén elszállításra előkészített 1500 puskát, és kiderült, hogy azok jó állapotban vannak. Mindenki számára nyilvánvalóvá vált az osztrák katonai parancsnokság szándéka. Gál és Németh elrendeli a fegyverek Sepsiszentgyörgyre szállítását, és négyszáz székely gyalogkatona megtagadja Székelyföld területének elhagyását.
Agyagfalva és az erdélyi helyzet
Amikor Erdély osztrák katonai parancsnoka, Puchner Antal Szaniszló törvénytelennek nyilvánítja a magyar forradalmi kormányt, a székely népnek arról kellett döntenie: vállalja a harcot az osztrák katonai erőkkel szemben, vagy behódol. Berzenczey László marosszéki képviselő és kormánybiztos 1848. október 16-ra, az ősi székely szokásnak megfelelően, Székely Nemzeti Gyűlést hív össze az udvarhelyszéki Agyagfalvára. Az osztrák katonai parancsnok utasítja a székely határőrezredeket a nemzetgyűlésről való távolmaradásra, ennek ellenére az agyagfalvi gyűlésen hatvanezer fegyveres jelent meg. Udvarhelyszék katonaságát ifj. Bethlen János, Háromszékét Berde Mózes, a csíkiakat Mikó Mihály szabadelvű kormánybiztos vezeti.
Az 1848. október 16-i Székely Nemzeti Gyűlés emlékműve Agyagfalván
A nemzetgyűlés elnökének gróf Mikó Imrét választják. A vezetők egy része úgy véli, hogy e fegyveres tömeget először katonailag kell felkészíteni, csak azután szabad az osztrák katonaság ellen küldeni. Mivel az agyagfalvi gyűlés hírére Puchner tábornok ostromállapotot hirdet, miközben Erdély-szerte magyarságellenes atrocitásokra kerül sor, a felkészületlen, mintegy huszonötezer főből álló székely sereg október 24-én az ellenség ellen indul. A hadsereg fővezérévé Sombori Sándor huszárezredest nevezik ki.
Lelkesedésben nincs hiány, a frissen szervezett székely hadsereg egyik hadoszlopa Vajdaszentivánnál október 29-én szétveri a Karl Urbán alezredes által vezetett naszódi román határőröket, azonban a Joseph Gedeon altábornagy által vezetett, jól kiképzett és felszerelt császári sereg Marosvásárhelynél november 5-én legyőzi a tüzérség nélküli, gyengén fegyverzett székelyeket. Az udvarhelyiek november 6-án még visszaverik a Bikafalvánál támadó ellenséges erőket, büntetésképp báró August von Heydte császári tiszt parancsára felégetik a falut. Az udvarhelyiek rövid ellenállása után a székely anyavárost az ellenség megszállja. Heydte csapatai november 26-án már bevonulnak Erdővidékre, ahol lefegyverzik a székely nemzetőrséget. Erre az időre már osztrák ellenőrzés alá jut Erdély és Székelyföld nagyobb része, Aranyos-, Maros- és Udvarhelyszék, majd a tisztikar árulása miatt Csíkszék is. Egyedül Háromszék népe vállalja az önvédelmi harcot.
A háromszékiek elhatározzák a fegyveres önvédelmet
Háromszék népe a Sepsiszentgyörgyön november 12-én tartott nagygyűlésen a General Commandónak írt átiratban feltételesen kimondja az önvédelmet: Háromszék nem támad, de szükség esetén védekezik. Puchner, az osztrák főparancsnok azonban teljes meghódolást követel. Ennek hírére a november 15–16-i népgyűlés elhatározza a védelem erősítését. Gábor Áron ez alkalommal mondja el azóta híressé vált szavait: Lesz ágyú!
Háromszék népe az 1848. november 28-i sepsiszentgyörgyi nagygyűlésen mondja ki az önvédelmet. Ez alkalommal kipróbálják Gábor Áron Bodvajban öntött két vaságyúját. A közigazgatás élére Berde Mózes kormánybiztost és Horváth Albert királybírót nevezik ki. Az önvédelmet kimondó gyűlés előkészítésében jelentős szerepet vállalt a forradalmi párt, a Kiskomité vezére, Gál Dániel.
Gábor Áron szobra Sepsiszentgyörgyön
A székely hadsereg három hadosztályát Sombori Sándor ezredes, Nagy Imre alezredes és Pap Mihály őrnagy (később Gál Sándor) vezeti. A Mátyás- és a székely huszárok a csíkszéki Horváth Ignác százados parancsnoksága alá kerülnek. A tüzérség szervezője és irányítója Gábor Áron lesz. Megszervezik a Hírszolgálatot (harangok félreverése, lármafák stb.).
Eseménykrónika
Az önvédelem kimondása után a székely csapatok azonnal a védelmi vonal megerősítésére indulnak, amely a Bodzai-szorostól a Rikai-hegységig húzódik. Már november 30-án megszólalnak az első ágyúk Árapatak és Hidvég térségében. A hidvégi csatában Heydte osztrák csapatait visszaszorítják. December ötödikén a székely csapatok elfoglalják a barcasági csángómagyar falvakat. Erdély katonai főparancsnoka látva a székelyek felkészültségét, az erdélyi osztrák haderő felét kénytelen Háromszék ellen küldeni.
December 8-án egy 120 gyalogosból és 18 huszárból álló különítmény indul Csík felé, amelynek népe szintén az önvédelem mellett nyilatkozott, de az osztrák érzelmű katonai parancsnok, Franz Dorschner megakadályozza a csíki székelység önvédelmi harcát, a háromszékiek is visszatérésre kényszerülnek.
December 9-én Felsőrákos és Köpec között Heydte csapatai győznek. Az ütközet után Heydte elfoglalja Köpecet, a falut felgyújtják, a vérengzésben 51 köpeci lakost mészárolnak le. December 13-án a háromszéki főerő, mintegy nyolcezer fő Felsőrákos határában megütközik (Rikai csata), és szétveri Heydte többezres csapatát. A felszabadított Bardocszék vezetésével Gál Sándort és Gál Dánielt bízzák meg. December 18-án újabb osztrák haderő érkezik, az osztrák haderő számbeli és technikai fölénybe kerül. Bár Gál Sándor vezetésével legyőzik az Ürmösnél állomásozó egyik osztrák csapattestet, nem akadályozhatják meg a december 24-i hidvégi csatavesztést.
Háromszék egyenlő félként tárgyal
A hidvégi csata nem jelenti a háromszékiek leverését, de az önvédelmet irányító vezetés december 28-án úgy határoz, hogy megegyezést köt az osztrák hadvezetéssel. A háromszékiek ekkor még nem tudnak Bem József tábornok győzelmes előrenyomulásáról. A békekötésre 1849. január 2-án Árapatakon kerül sor, amikor „Háromszék egyenlő félként” tárgyal, úgy köt egyezséget, hogy az ellenség nem szállhatja meg a szék területét.
Mivel a fegyverek átadását Gábor Áron és tüzérei meghiúsítják, mindössze 85 rossz lovat, három rongált állapotban lévő ágyút, 50 puskát és 80 pisztolyt adnak át az osztrákoknak.
A fegyveres önvédelem során Háromszék népe tíz-tizenkétezer embert mozgósít. Ilyen arányban sehol nem álltak katonának. Ez azért volt lehetséges, mert laborfalvi Berde Mózes személyében olyan tehetséges kormánybiztos állt a szék élén, akinek sikerült az összes társadalmi réteg bizalmát megnyernie.
Az önvédelmi harc kimondásában döntő szerepet vállalt a forradalmi csoportosulás vezetője, Gál Dániel, a forradalom ideológusa, a rétyi pap, Bíró Sándor, a hadi szakértő, a székely hadak parancsnoka, a csíki Gál Sándor, valamint a kitűnő képzettségű ágyúöntő, Gábor Áron, a székely tüzérség megszervezője. Az 1848. decemberi fegyveres önvédelmi harc jelentősége katonai szempontból abban áll, hogy Puchner Antal 1848 decemberében kénytelen az erdélyi osztrák haderő felét Háromszék irányába küldeni, és így a Debrecen irányába visszavonuló magyar forradalmi hadsereget nem lehetett Erdély felől is támadni, azaz a magyar honvédség nem került harapófogóba.
A székelyek Erdély felszabadításáért
A székelyek híres Bem apója, Bem József tábornok néhány hét alatt felszabadítja Észak-Erdélyt, karácsonykor már Kolozsvár nyitja meg kapuit. Egymást követik a győzelmek, bevonul Marosvásárhelyre, ahol kiáltvánnyal fordul a székelyekhez. Bem Gál Sándort nevezi ki a csíki székely katonaság parancsnokává. A háromszékiek a Kézdimartonfalván tartott tanácskozáson, 1849. január 15-én elhatározzák az osztrákellenes szabadságharcban való részvételt. Január 15-ével a szabadságharc új szakasza kezdődik, de ezt Háromszék népe már nem egyedül vívja.
A székely hadsereg parancsnoka, Gál Sándor mozgósítja az egyesült csíki és háromszéki katonaságot, és február 4-én Vízaknára indulnak, hogy csatlakozzanak Bemhez. Azonban e székely seregek Aldoboly és Szászhermány térségében kénytelenek megütközni a Havaselvéről Brassónál betörő cári csapatokkal. A Gál vezette székely haderő sikerrel csap össze az ismeretlen ellenséggel. Időközben egy másik orosz haderő tör be Erdélybe Szeben városa mellett. A cári csapatok támogatásában bízó Puchner tábornok Vízaknánál megtámadja Bem seregét, amely Déva felé kitér előle, de február kilencedikén Piskinél megvívják az erdélyi harcterek egyik legkeményebb csatáját. Bem serege február 19-én Medgyesnél egyesül a háromszéki és a csíki hadakkal. A székelyek ettől kezdve részt vesznek a tábornok diadalmas felszabadító hadjárataiban. Bem tábornok március 11-én katonai bravúrral elfoglalja Nagyszebent, majd kiveri az oroszokat Erdélyből. Márciusban már csak Gyulafehérvár és Déva vára marad osztrák kézen. Erdély felszabadítása után Bem seregeivel a Bánságba vonul.
Berde Mózes kormánybiztos szobra Háromszék székháza előtt
Székelyföld főparancsnoka, Gál Sándor ezredes Bem tábornok medgyesi utasításainak megfelelően igyekszik „mentél nagyobb” haderőt mozgósítani és megszervezni a székely hadiipari termelést. Háromszéken a szervezésben jelentős szerepet vállal illyefalvi Németh László kormánybiztos. Gábor Áron nemcsak a hadiipar vezetője, hanem a székely tüzérség szervezője is. Kézdivásárhely nemcsak Székelyföld, hanem Erdély legnagyobb hadiipari központjává alakul. A fegyvergyártásban dolgozók száma eléri a 180 főt. Bodvajban, a Magyarhermány melletti vasgyárban öntik az első ágyúkat, majd Sepsiszentgyörgyön, végül Kézdivásárhelyen Turóczi Mózes műhelyében. Az ágyúöntöde igazgatója, Turóczi Mózes, Dummel Ferdinánd, Végh Antal és más jeles mesteremberek öntik az ágyúkat Gábor Áron irányításával.
Szacsvay János a lőporgyárat, Gábriányi József és ifjabb Jancsó József a gyutacsgyártást, Baka Mihály a salétromgyártást vezeti. A székelyföldi települések által beküldött 313 harang mellett a csíkszentdomokosi rézbánya folyamatos kitermelése biztosítja a több mint hetven ágyú öntéséhez szükséges rezet és vasat. Bodor Ferenc mérnök vezetésével lőporgyár működik Csíkmadarason. Hadianyagot gyártanak Lövétén, de Csíkszeredában is szerelnek fel Kézdivásárhelyen öntött ágyúkat. Májusban a háromszéki és a csíki kéntelepeket bővítik. Moldvából és Erdélyből is vásárolnak ágyúöntéshez szükséges nyersanyagot. A székely ágyúk hozzájárulnak a székely tüzérség megteremtéséhez. A tüzérség kiképzője és legfőbb parancsnoka Gábor Áron.
A másfél évig tartó katonai erőfeszítések ellenére 1849 nyarán a túlerő győzedelmeskedik. A Tömösnél betörő cári csapatok Brassó elfoglalása után, június 25-én feldúlják a kézdivásárhelyi ágyúgyárat. Ekkor még a Tömösi-szorost is a székelyek őrzik, akárcsak a törcsvári átjárót. Nagyszámú székely harcol Erdély különböző harcterein: a Beszterce vidéki szorosok védelmében, Szilágysomlyón és Szeged környékén is.
A szabadságharc leverése
A forradalmi seregek 1849 júniusában már nemcsak az osztrákokkal, hanem az orosz túlerővel szemben is harcolnak. Az erdélyi hadsereg legjobb egységei a bánsági harctereken küzdenek (mintegy tízezer katona), és ugyanennyi az Érchegységet tartja ellenőrzése alatt. Bár az orosz előnyomulás idején Avram Iancu semleges marad, a mócvidéki és a bánsági csapatok hiánya nagymértékben gyengíti Erdély hatékony védelmét. A Bem vezette forradalmi sereg, amely több csapattestre oszlott, és amelyek vezetését felváltva maga Bem látja el, hol itt, hol ott támad az ellenségre, de e rajtaütésszerű csatározások már nem bizonyulnak elegendőnek. A székelyek hősiesen küzdenek a tömösi, a kökösi, a sepsiszentgyörgyi, a nyergestetői és fehéregyházi csatákban. Ez utóbbira 1849. július 31-én került sor, itt halt hősi halált a magyar szabadságharc nagy költője, Petőfi Sándor is. A világosi fegyverletétel után (1849. augusztus 13.) a Gál Sándor vezette székely haderő maradványai a Szatmár vidéki mocsárvilágba vonulnak vissza, és néhány hónapig gerillaharcot vívnak.
A magyar forradalom és szabadságharc leverése után az osztrák reakció azzal jutalmazza az ellenforradalom mellett küzdő nemzetiségeket, amivel a magyarokat bünteti. Haditörvényszékeket állítanak fel. Báró Julius Jakob von Haynau osztrák tábornagy Bécsben kijelenti: „egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon”. Az erdélyiek közül 72 tisztet és 25 polgári személyt ítélnek halálra és 64-et súlyos börtönbüntetésre. A legkonokabb üldözést a székely forradalmár szabadságharcosok szenvedik el.
