Amikor megtudtam, hogy volt igazgatómnak, Sylvester Lajosnak egyszerre három könyvét mutatják be, annyira meghatódtam, hogy azonnal felhívtam telefonon, és olyan szépeket mondtam neki, hogy még a telefon is belepirult.
Ő kihasználta lelkesedésemet, és azonnal megkért, hogy a könyvbemutatón olvassak fel az egyik könyvből egy kis szöveget. Mondom, hogy éppen Kovásznán fogok akkor próbálni egy szerepet az ottani diákszínpad színjátszóival egy magyarországi rendező vezetésével, nem fogok idejében hazaérni. Nem baj, mondta ő, majd húzzuk az időt, és kezembe adta a szöveget. Mondom, hogy tetszik. Vigyázz — válaszolta —, azt nem én írtam. Persze, hogy nem, észrevettem, hogy az gyűjtött szöveg. Ne félj te attól, hogy összetévesztenek valakivel. Sokat dolgoztunk együtt, az írásodról bármikor felismerlek, ugyanúgy, ahogy ezer ember közül is rád ismerek. Megjutalmazott és... adott még két írást — felolvasnám a sajátját. Mondom, hogy nem árt, ha szól még két-három pályatársamnak, mert én lekéshetem a bemutatót. Szólt. Szerencsére.
Akárhogy siettem, már csak a bemutatóról távozó közönséggel találkoztam... Aki ismer, az tudja, hogy a legreménytelenebbnek tűnő, leglehetetlenebb helyzetekből is megpróbálok mindig kimászni, a kudarcból is sikert kovácsolni. Gondoltam, hogyha találok legalább öt embert a teremben, felolvasom a rám bízott szöveget. Találtam hatot, hetet...
Azonnal megláttam Sylvestert. Egy asztal előtt állt, háttal nekem, az asztalon könyvek... Szégyenkezve, leheletfinom gesztussal a vállát átöleltem: ,,ne haragudj, Lajos, de képtelen voltam idejében ideérkezni". Semmi. ,,Lajos, nem hiszem, hogy haragszol, bár igazad lehet..." Semmi. ,,De kérlek..."
Akkor fordult felém. Nem hittem a szememnek. Mosolytalan arccal hallgatott. ,,Lajos, ne légy ilyen morcos..." Akkor láttam, hogy kezében nyitott könyv van, mintha valamire várva tartaná nyitva a könyvet. Nézek a könyv mutatta irányba... Egy ugyanolyan körszakállas, ugyanolyan tartású férfi ül az asztal mögött, mint az imént általam megszólított férfi. Ül, és felszabadult, jó hangulatban dedikál — Sylvester Lajos...
Elakadt a lélegzetem. Zuhantam. Nagyot. Akkorát, hogy még most is hallom saját hangomat: ,,ezer ember közül is rád ismerek".
Kettő is sok volt, hogy felismerjem az igazit.
