Tonhalhajítás. A versenyzők kalapácsvető-technikával igyekeznek a (mű)tonhalat minél messzebbre dobni. Helyes technikával a „hal", helytelen esetén a versenyző repül. Eredetileg fagyasztott tonhalat használtak sportszerként, de az állomány drasztikus csökkenése és az állatvédők tiltakozása nyomán (no meg mert sokszor szétesett a hal…) most már poliuretán (egyfajta műanyag) replikával dobálnak a versenyzők. A tonhalhajítás legnagyobb eseménye a dél-ausztráliai Port Lincoln városában megtartott Tunarama Fesztivál, melyre ezrek érkeznek. A 22 fontos (közel tízkilós) műtonhalat négy kategóriában hajítják a versenyzők, a győztes ezer ausztrál dollárral gazdagodik a viadalon.

Tevebirkózás. Míg a spanyolok a bikaviadalra esküsznek, Törökország égei-tengeri régióiban a tevebirkózás a divatos. Az ősi sportban két, megfelelően kiképzett hím teve esik egymásnak, miután elhúzták előttük a mézesmadzagot — jelen esetben egy nőstény tevét. A közel évezredes hagyományokra visszatekintő játék bajnokságát Selcuk városa mellett, az ókori Efezosz városában tartják, a régi stadionban pedig ezrek tombolnak. A tevéket súlycsoportokra osztják, és egyedi trükkjeiknek köszönhetően a legjobbaknak hatalmas rajongótáboruk is van. A játék nagy előnye, hogy a közönséget is megmozgatja: a feltúráztatott tevék nemegyszer rontanak a nézők irányába, akik így a teveviadal mellett extrém futóverseny áldásait is élvezhetik...

Feleségcipelés. Messze északon teve nincs kéznél, az asszony viszont mindig, így nem csoda, hogy Észtország és Finnország a feleségcipelés hazája. Házassági kötelék valójában nem szükséges a sporthoz: az ,,édes tehernek" legalább 49 kilósnak és 17 évesnek kell lennie. Az egyre profibb technikának köszönhetően a 250 méteres távot már egy percen belüli szédületes időeredménnyel teszik meg a legjobbak. A szédületes persze leginkább a feleség szempontjából értendő. A három legnagyobb viadal Sonkajärviban (Finnország), illetve Marquette-ben és Mononában (mindkettő Egyesült Államok) van, a világbajnokság házigazdája mindig az „őshaza", Finnország. A pálya 253,5 méter hosszú, vannak homokos, murvás és füves részei, no meg két akadály és egy vizesárok. A vb-t az első év, 1997 kivételével mindig az észtek nyerték, a hétszeres világbajnok Madis Uusorgtól 2008-ban honfitársa, Alar Voogla (no meg párja, Kirsti Viltrop) hódította el a címet. A fődíj? Annyi liter sör, ahány kilós a feleség! A vb alighanem leghíresebb résztvevője a kosaras Dennis Rodman volt: a „Féreg" 2005-ben indult el a legjobbak között (azt nem tudjuk, hogy feleség vagy férj volt-e...).

Maradunk északi rokonainknál, akiknek nemes sportja a mobiltelefon-hajítás. Különböző versenytípusok vannak: van, amikor csak a dobás hossza dönt, de freestyle-ban stílusosan kell amortizálni a mobilt a figyelő bírák előtt. A 2008-as világbajnokságon a junior kategória kivételével taroltak az észtek. Hogy képet kapjunk a dobásokról: Timmo Lilium 85 méterrel nyerte a férfiak versenyét, Valeria Kadorova 41 méterrel a nőkét. Freestyle-ban mindenki elmondhatta, hogy „ez állati", mert egy észt versenyző tökéletes technikával hajító macskája (!) győzött maximális pontszámmal.

Ha még nem döntöttük el, hogy a felsőbbrendű intellektus vagy a nyers erő érvényesül-e jobban az életben, a sakkboksz a mi sportunk. A rapidsakk- és bokszmenetek felváltva követik egymást, és egy hatalmas jobb horog bizony fordulatot hozhat, bármilyen rosszul is áll a helyzet a táblán. Persze, feltehetjük a kérdést: mi van, ha besétál a ringbe Mike Tyson, és három másodperc alatt kiüt egy szerencsétlen ellenfelet? Nos, csak 1900-as ÉLŐ-pontszám fölött lehet indulni a versenyeken, ezt megelőzendő. A világbajnoki címvédő az orosz matematikahallgató Nyikolaj Szazsin, aki a sakktáblán hengerelte le a 2008-as fináléban Frank Stoldtot. A sportnak hírneves rajongói, sőt, művelői is vannak: Lennox Lewis óriási sakkbokszrajongó, a FIDE-elnök Kirszan Iljumzsinov már ki is próbálta a sportágat, az Európa-bajnok Tyihomir Dovramagyijev pedig FIDE-nagymester.

Az angoloknak nem kevés furcsa népszokásuk őrződött meg az idők során, de a gloucestershire-i sajtgurítás mindenképpen a legextrémebbek közé tartozik. A játék egyszerű: egy hatalmas sajtot legurítanak a Cooper’s Hillről, az üldözők pedig megpróbálják nyaktörés nélkül utolérni. A sajt egyébként akár 110 km/órás sebességre is felgyorsulhat, így jobb kitérni az útjából: 1997-ben például a „főszereplő" elgázolt egy nézőt. A verseny állandó „szponzora" a St. John Kórház traumatológiája, melynek munkatársai minden évben kijönnek ellátni a sérülteket. A legutóbbi (és immár háromszoros) győztes Christopher Anderson például nyakmerevítőben hagyta el a terepet egy rossz esés után…

Gondolhatnánk, hogy a csótány maximum irtásra alkalmas, de kérdezzük csak meg az ausztrálokat, nekik más lesz a véleményük. A brisbane-i csótányfuttató verseny 1982 óta tömegeket vonz, a gyors lábú rovarok pedig több mint tucatnyi futamon keresztül szórakoztatják az összegyűlteket. Mindenesetre egy lóversenynél olcsóbbnak tűnik...

Bronzérmes helyre már csak igen nagy marhaság tud befutni, ami ezúttal szó szerint értendő. Az oklahomai Beaver lakosai büszkék lehetnek az éves tehénlepény-hajító versenyre, amely szerte a világból vonzza a látogatókat. A kifinomult szerválasztás és technika eredményeképpen döbbenetes távolságra lehet dobni: a világcsúcs majdnem 56 méter! 2009 húsvétján már a 40., jubileumi versenyre kerül sor, kérdés, a sport koronázatlan királya, James Pratt ismét meg tudja-e szerezni a bajnoki címet.

A tisztaságnál kevés fontosabb van, ezt tökéletesen tudják a második helyre beérkező urban housework (kb. városi házimunka) űzői. A sima kerti porszívózástól kezdve a downhillig, a belvárosi takarításig és az apokaliptikus mosogatásig sokfajta verzió létezik, a lehetőségek száma egyre nő. Ha a szomszédunk esetleg nem néz normálisnak, amikor porszívóval gyaluljuk a kerti avart, az az ő baja.

Zárjuk a sort az extrém vasalással, mert ennél nagyobb őrültséget viszonylag komoly agymunkával lehet csak kitalálni. Phil „Steam" Shaw, a sport feltalálója szerint nincs jobb annál, mint amikor extrém sport után frissen vasalt ruhába öltözik a versenyző... A meglehetősen univerzális tevékenységet sziklamászástól raftingig mindennel lehet kombinálni. A versenyzők (szponzorált) vasalódeszkát visznek magukkal, és némi extrém sportot követően vasalnak szólóban vagy csapatban. Az első vb-t Bajorországban rendezték 2002-ben hat ország versenyzőinek részvételével. A kategóriák? Nagyvárosi (egy lerobbant autóban, illetve akörül), vízi (egy vadvízi evezésre alkalmas kis folyón), erdei (fa tetején), hegyi (falmászás után), illetve freestyle. Az őrület kitalálói, az angolok begyűjtötték a két csapataranyat, az egyéni díjakat pedig német, illetve osztrák versenyzők nyerték.