A gyakorlatban ez a bírói testületek közötti „ping-pongozás” azt jelenti, hogy alighanem sokat kell még várni, míg ítélet születik az ügyben, melyben Ion Iliescut és más magas rangú volt katonai vezetőket emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolnak.

Pedig az 1989 decemberében történtek feltárásában még reménykedők számára biztató hír volt már maga a vádemelés is, hiszen a vádiratban az ügyészség bátran és kíméletlenül mondta ki mindazt, amit sokan tudni véltek, de bizonyíték rá mindeddig nem volt, éspedig hogy a terroristákkal való riogatás nem volt más, mint központilag szervezett diverzió. A vádirat szerint a három vádlott – Ion Iliescu, Gelu Voican Voiculescu, Iosif Rus – 1989. december 22. és 30. között indokolatlanul keltett pánikot a lakosság körében azt az álhírt terjesztve, hogy terroristák támadták meg az országot, e diverzió célja pedig az volt, hogy Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor elűzése után az állam politikai és katonai vezetését a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa ragadja magához. Hatalmuk legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokáltak ki fegyveres összetűzéseket, a félrevezető információk miatti események nyomán 857 személy vesztette életét, 2382-en megsebesültek, 585 embert megfosztottak szabadságától.

Nyilván, a forradalom perének nem az a fő tétje, hogy a már-már matuzsálemi kort megélt Iliescu és immár ugyancsak idős társai – Gelu Voican Voiculescu 82 éves, Iosif Rus 87 esztendős – rácsok mögé kerüljenek és életük hátralevő részét börtönben töltsék. Bár az igazságszolgáltatás folyamatának egyik legfőbb funkciója kétségkívül a bíróság által bűnösnek ítélt személyek felelősségre vonása és büntetése, a forradalom perének az egyéni számonkérésen túlmutató vetülete a szimbolikus dimenzió, a mának és a jövőnek szóló üzenet.

Márpedig az, hogy a bukaresti legfelsőbb bíróság több mint 33 évvel az 1989-es események után is csak arra képes, hogy hárítsa az illetékességet és a felelősséget, kibúvót keressen és tovább odázza az igazság kiderítését, nem egyszerűen rossz, de lehangoló, siralmas üzenet a kommunista rendszer áldozatai és az 1989-es véres eseményekben elhunytak hozzátartozói és utódai számára, de ugyanúgy a romániai társadalom egésze számára is.

Az igazság feltárásának, a vétkesek felelősségre vonásának elodázása ugyanis azt üzeni: a román állam vagy képtelen, vagy nem elég bátor, vagy egész egyszerűen ellenérdekelt abban, hogy szembenézzen és leszámoljon a múlttal. Mi több: azzal, hogy az igazság kiderítése helyett a román államhatalom továbbra is a történtek eltussolásán fáradozik, féligazságokat és hazugságokat próbálva tovább éltetni, a véres eseményekért felelős vétkesek elítélése helyett pedig azok megmentésén ügyködik, valójában a régi elnyomó rendszer vezetőinek és kiszolgálóinak cinkosává válik.

A ma demokratái, a jogállamiság szentségének őrizői így válnak a volt Securitate és a kommunista nómenklatúra örökségének éltetőivé.