KézdivásárhelyKésik a tejfeldolgozó beindítása

2023. március 1., szerda, Közélet

Február elejére volt beharangozva, de objektív okok miatt vélhetően csak március végén indul a termelés a kézdivásárhelyi tejfeldolgozó üzemben. A csúszás oka, hogy még egy újabb gép beszerzése mellett döntöttek.

  • Nyílt nap múlt év decemberében a tejfeldolgozóban. A szerző felvétele
    Nyílt nap múlt év decemberében a tejfeldolgozóban. A szerző felvétele

A Kézdi Lacto Coop szövetkezet által tető alá hozott, többmillió eurós beruházással felépült tejfeldolgozó teljes mértékben üzemképes. „Akár ma is indíthatnánk, de némi ötletelés után egy újabb berendezés megrendelése mellett döntöttünk, ezért van némi késés” – tájékoztatott Fejér László Ödön, a szövetkezet elnöke. „A dobozos tej kapcsán először úgy döntöttünk, hogy az ollóval nyitható csomagolás megfelelő lesz, de rájöttünk, hogy ez a megoldás nem praktikus. Így a többi felszerelést is legyártó olaszországi partnereinktől rendeltünk egy dugaszológépet, ők le is gyártották azt, viszont a szakemberek csak március végén tudnak Kézdivásárhelyre jönni. Amint az új gépet szinkronizálják a meglévőkkel, azonnal indítjuk a termelést” – magyarázta a szövetkezet elnöke.

Fejér László Ödön még elmondta: az elmúlt időszakban sem tétlenkedtek: elkészültek a címkematricák, de ami ennél is fontosabb, már vannak megrendelőik is. „Már tudjuk, hogy hová, mennyi raklap árut tudunk szállítani, így kiszámíthatóvá válik a tevékenységünk” – mondotta, ismertetve, hogy a kliensek között van megyén belüli, de Háromszéken kívüli üzletlánc is.

A tejfeldolgozóba egyébként múlt év végén 14 személyt alkalmazott a szövetkezet, ők felügyelik az ultramodern, számítógép által vezérelt rendszert, illetve csomagolják a gépsorról érkező kész termékeket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint bejut-e a felsőházi rájátszásba a Sepsi OSK?







eredmények
szavazatok száma 99
szavazógép
2023-03-01: Közélet - Bodor János:

Költözik a hivatal (Nagyborosnyó)

Öt év vajúdás után elkezdik az egyre romló állapotban levő nagyborosnyói polgármesteri hivatal épületének teljes felújítását. A munkálatok ideje alatt az önkormányzat hivatalai az orvosi rendelő épületében működnek tovább.
2023-03-01: Közélet - Iochom István:

A Gyűjtemények Háza nyitott könyvtára

Egy héttel ezelőtt, különösebb hírverés nélkül nyílt meg a céhes város második nyitott könyvtára. Az első a 2019-ben megnyitott Wegener park egyik pavilonjában kapott helyet, és jelenleg több mint háromszáz kötet található ott. A második nyitott könyvtárnak a Beke Ernő által 2010 óta működtetett Gyűjtemények Háza ad otthont. A lépcsőházban lévő könyvespolcon egyelőre mintegy százötven-százhatvan, zömében magyar nyelvű szépirodalmi kötet található, de román nyelvű könyvek is vannak.