FÉNYŰZÉS, AZ KELL. Luxusrepülőgéppel utazott Japánba Klaus Iohannis államfő. A Boardingpass.ro repülési szakportál szerint a repülő március 4-én szállt fel Bukarestből, és 31 perc után le is szállt Nagyszebenben, vélhetően azért, hogy saját városában vegye fel az elnököt, aki korábban az egykori szász település polgármestere volt.
Innen indult tovább keleti irányba, majd két óra 48 percnyi utazás után leszállt Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában, hogy megtankoljon. Ezt követően kilencórás út után érkezett meg a tokiói Haneda repülőtérre. Az adatok szerint a szóban forgó gép 19 utast képes szállítani, méghozzá luxuskörülmények között: kényelmes karosszékekkel és televízióval felszerelt társalgó és franciaágyas hálószoba is várja az utasokat. Becslések szerint a gép bérlése legalább 350 ezer euróba kerülhetett. Az államfői hivatal egyelőre nem kommentálta a hírt, azt sem közölte, mennyiért bérelték a gépet. Az államfő Japánban tett hivatalos látogatása során fogadta őt Natuhito császár és Kisida Fumió miniszterelnök is, akivel a két ország közötti stratégiai partnerségről írt alá nyilatkozatot. (Krónika)
ISKOLA A TEMETŐBEN. Összesen mintegy 22 általános iskolás és 8 óvodás gyerek tanul a temetőben a Vaslui megyei Pungești község Cursești Deal nevű falujában, mert épp felújítják a település iskoláját. A községvezetők ugyanis csak a temetőben találtak egy olyan épületet, történetesen egy korábbi imaházat, ahol biztosítani tudják a gyerekek oktatását. A helyiséget az egyház biztosítja, a gyermekek a sírok között járnak be. Ez amúgy már a szeptemberi tanévkezdéstől így van, csak a botrány robbant ki most, hogy a megyei közegészségügyi hivatal (DSP) egy ellenőrzés során megállapította, hogy a helyiség alkalmatlan a tanításra; a higiéniai és egészségügyi szabályok megszegése miatt 3000 lejes bírsággal sújtották az iskola vezetőségét, és a tanítás áthelyezésére kötelezték. Az önkormányzat azonban csak egy másik faluban lévő iskolában tud helyet biztosítani a gyerekeknek, ami azt jelenti, hogy ingázniuk kellene, ez ellen pedig a szülők tiltakoznak; egyikük ki is jelentette, hogy inkább nem küldi iskolába a gyermekét. A prefektus is melléjük állt, ezért a közegészségügy mobil mosdókagylók beszerzését és bizonyos tisztasági, fertőtlenítési eljárások betartását kérte az önkormányzattól. Az iskola felújítása az ígéretek szerint még három hónapig tart. (Transtelex)
INGYENBÉRLET A DIÁKOKNAK. Március elsejétől 4135 diák kapott a városi buszjáratokra érvényes ingyenes diákbérletet – adta hírül Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere. A műanyagból készült bérletkártyákat az iskolák segítségével juttatták el a tanulókhoz, a jogosultság egyetlen feltétele a csíkszeredai lakhely volt. A költségek bő egyharmadát (30 lejt) a város költségvetéséből, a többit (50 lejt) kormánytámogatásból fedezik. Korodi szerint ez a befektetés megtérül mind a busztársaság működése, mind pedig város közlekedése szempontjából, mert az a cél, hogy minél kevesebbszer kelljen a szülő autóba üljön azért, hogy a gyerekét elszállítsa iskolába és iskola utáni programokra. Az elmúlt években átlagban 200–400 buszbérletet váltottak ki a diákok. A buszok kihasználtsága máris növekedett, és az önkormányzat 23 új busz közbeszerzését is elindította. (Székelyhon.ro)