Emeljék a beleegyezési korhatárt!

2023. március 9., csütörtök, Család

Több mint hetven romániai civil szervezet arra kéri a parlamentet, hogy a szexuális bűncselekményekre vonatkozó jogszabályokban sürgősen emelje meg a nemi kapcsolatra vonatkozó beleegyezési korhatárt 16 évre.

  • Fotó: Pixabay
    Fotó: Pixabay

Erről március elsején a Filia Központ adott ki tájékoztatást. A közlemény szerint a 73 szervezet azt szeretné, hogy a parlament mielőbb napirendre tűzze és nagy többséggel megszavazza a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító tervezetet.

A civil szervezetek képviselői emlékeztetnek arra, hogy 2022-ben nőtt a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos feljelentések száma. A rendőrségen tavaly nyilvántartásba vett 1997 nemi erőszak közül 869-et kiskorúak ellen követtek el, és az 1189 szexuális bántalmazás sértettjei közül 694 kiskorú volt. A múlt évben összesen 3097 kiskorúak elleni szexuális bűncselekményt jelentettek a hatóságoknak, 1867 sértett 13 és 15 év közötti, 157 pedig 13 év alatti volt.

Az ügyészség 2022-ben 1773 személy ellen indított vizsgálatot nemi erőszak gyanújával, és az eljárások 75 százalékát vádemelés nélkül lezárták. Kiskorúak elleni erőszak gyanújával 2125 gyanúsított ellen indult eljárás, ezek közül 1240-et vádemelés nélkül lezártak. Ugyanakkor a múlt év végén több mint 8700 nemi erőszakkal, szexuális bántalmazással vagy kiskorú elleni szexuális bűncselekménnyel kapcsolatos eljárás volt folyamatban, amelyek még nem jutottak el a vádemelésig – sorolta a közlemény a statisztikákat.

A beleegyezési korhatár azt az életévszámot jelöli, amely fölött nem minősül kiskorú ellen elkövetett bűncselekménynek, ha valaki nemi kapcsolatot létesít, s az ellen a kiskorú nem tiltakozik. Európában a legalacsonyabb beleegyezési korhatár 14, a legmagasabb 18 év, Románia parlamentje most dolgozik egy törvénymódosítás elfogadásán, melyben a javaslat szerint 15 év szerepel.

A civil szervezetek szerint a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések gyakran rejtve maradnak, illetve a felnőtt elkövetők és a gyermek áldozatok közötti egyenlőtlen hatalmi viszony miatt nehezen bizonyíthatóak. Emellett a büntetőeljárás során a szexuális erőszak kiskorú sértettjeinek nehéz bebizonyítaniuk, hogy az elkövető kényszerítette őket vagy visszaélt a kiszolgáltatottságukkal. A 16 éves beleegyezési korhatár bevezetése csökkenti a kiskorú sértettekre nehezedő nyomást, hogy bizonyítsák a gyakran bújtatott jellegű bűncselekményt – zárul a közlemény. (Agerpres–i.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 964
szavazógép
2023-03-09: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
SEPSISZENTGYÖRGY. Azok a csodálatos nők címmel nyílik fotókiállítás nőnapi ajándékként a megyeszékhelyen ma 18 órától a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Sepsi­szentgyörgyi Kihelyezett Tagozatán. Olyan nőket mutat be, mint Marie Curie, a radioaktivitás úttörő kutatója, Rosalind Franklin angol kémikus, Edith Stein filozófus, Coco Chanel divattervező és üzletasszony, Egerszegi Krisztina, az egyetlen ötszörös egyéni olimpiai bajnok úszónő.
2023-03-09: Család - :

A szarvasgomba (Erdő-mező ajándéka 2.)

Európa valószínűleg az araboktól tanulta meg a föld alatt élő gombák élvezetét, alighanem a ma Terfeziaként ismert nemzetség gombái azok, amelyeket római lakomákra szállítottak Afrikából. A szarvasgomba (Tuber, Terfezia, Elaphomyces) élelemként volt ismert, s úgy is, mint afrodiziákum.