Újabb takarÃtási akciót szervez a héten az Olt sepsiszentgyörgyi szakasza mentén a Háromszéki Közösségi AlapÃtvány (HKA). A mára tervezett hulladékgyűjtésbe bárki bekapcsolódhat, találkozó 13 órakor a Kaufland parkolójában. A korábbi megmozdulásokban a környéken lakók és a város közelében élÅ‘k is részt vettek.
Bereczki Kinga, a HKA ügyvezetÅ‘je lapunk érdeklÅ‘désére elmondta, ezúttal is a Sepsi Aréna mögötti részrÅ‘l indul a takarÃtás, és az elÅ‘zÅ‘ évek tapasztalata alapján úgy véli, mintegy két óra alatt jutnak majd el a Trident mögötti területre, itt zárul a szemétgyűjtés. Megjegyezte, az akcióhoz csatlakoznak a Plugor Sándor Művészeti LÃceum diákjai, akikkel igen jó az együttműködésük, és felkérésükre a Kaufland is jelezte, hogy részt vesz egy csapattal a takarÃtásban. De bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez, szeretettel várják az önkénteseket is – mondta. Javasolják, hogy vigyenek magukkal szendvicset és vizet, a kesztyűt és a zsákokat a HKA biztosÃtja. A megmozdulás partnere a Tega köztisztasági vállalat.
A két évvel ezelÅ‘tti tavaszi takarÃtáskor 300 zsák szemét gyűlt össze az Olt megyeszékhelyi szakaszán, tavaly már mindössze 60, Ãgy Bereczki Kinga azt reméli, idén már kevesebb hátrahagyott hulladékot kell összeszedniük az önkéntesekkel.
A HKA természetvédelmi akciói áprilisban a megyeszékhely közelében található Napkapu csemetekertben folytatódnak, ahol a korábban beültetett területet veszik gondozásba és takarÃtják meg. Bereczki Kinga jelezte, ezúttal 300 csere- és juharcsemetét ültetnek el a művészeti lÃceum felsÅ‘ tagozatos diákjaival, valamint a Református Kollégium elemistáival közösen.