SepsiszentgyörgyBeváltak a zárt hulladékgyűjtők

2023. március 9., csütörtök, Közélet

Átmeneti megoldásként, de bevált a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat azon kezdeményezése, hogy a város különböző pontjain zárt hulladékszigetekre cserélik az eddig mágneskártyával nyithatókat. Amint arról beszámoltunk, az átalakított tárolókat ott helyezik el, ahonnan sok panasz érkezett, hogy a kukázók megrongálták a zárt szigeteket, szétszórták a szemetet, a lakók kénytelenek voltak sokszor térdig gázolni a hulladékban. A vállalat vezetősége szerint, ahol eddig cseréltek, a tárolók környéke tisztább lett, viszont annak nem tudták elejét venni, hogy a kukázók ezekbe is ne jussanak be.

  • Fotó: Tega Rt.
    Fotó: Tega Rt.

Lapunk megkeresésére Máthé László, a Tega köztisztasági vállalat igazgatója elmondta, hogy a Csíki negyedben kezdték a cserét, mivel innen érkezett a legtöbb panasz. Itt még a múlt hónap elején sikerült kicserélni az összes olyan tárolót, amelyet rendszeresen megrongáltak, s a benti kukákban elhelyezett hulladékot szétszórták. Ezután az Állomás negyed következett, ahol a Barátság sétányon található tárolót leszámítva, mely még zárható, mindeniket újjal helyettesítették. Már az Olt (korábban Lenin) lakónegyedben is végeztek, illetve a Consic Szálló melletti tárolót is átalakították. Az igazgató szerint eddig nagyjából a város területén található hatvan tárolónak a hatvan százalékát alakították át. Még hátravan a Szemerja negyed és a Horgász utca, ami 10–12 tárolót jelent.

Az átalakított hulladékszigetek falán négyzet alakú lyukak vannak, ezeken keresztül kell bedobni a vegyes, illetve a lebomló hulladékot tartalmazó zsákot, valamint külön nyílást biztosítottak az újrahasznosítható hulladéknak. Ez azt jelenti, hogy már nem kell belépni a tároló területére, hogy elérjék a kukákat.

A mágneskártyával nyitható sepsiszentgyörgyi hulladékszigetek jelentős hányadánál jó ideje tapasztalhatóak a folyamatos rongálás jelei, a legtöbb tároló ajtaja, illetve a zárszerkezete sem működik, mert ismeretlenek tönkretették azokat. A vállalat korábban azt közölte: az érintett városrészeken lakók joggal tették szóvá, hogy a szétszórt szeméttől nem tudják megközelíteni a kukákat. Máthé László igazgató akkor úgy fogalmazott, nincs rendjén, hogy míg egyesek odafigyelnek, energiát fektetnek a szelektív gyűjtésbe, addig ismeretlenek kidobálják a hulladékot a tárolókból, a guberálás állandó jelenség maradt. Azt is elmondta: a folyamatos takarítás, javítás, de még a rendőrségi feljelentések sem hozták meg a várt eredményt, ezért döntöttek úgy, hogy egyes hulladéktárolókat átalakítanak, zárt rendszert hoznak létre.

Kezdetben kísérleti jelleggel folyamodtak ehhez a megoldáshoz, de amint azt Máthé László most lapunknak elmondta: bevált, a kicserélt tárolók környéke tisztább, ha be is másznak a kukázók, csak bent tudják szétszórni a szemetet (ez továbbra is jellemző, sokszor a gyerekeket bújtatják be a nyílásokon). Az viszont továbbra is fennáll, hogy bár napi rendszerességgel takarítják a tárolókat, estére ismét katasztrofális állapotba kerülnek a guberálók miatt, de legalább a környék nem telik meg szeméttel.

Az igazgató továbbá arra is kitért, hogy az átalakított tárolók csak átmenetiek, amíg az okos kukák meg nem érkeznek és ki nem váltják a jelenlegi hulladékszigeteket. Tavalyelőtt kísérleti jelleggel egy okos kukát kihe­lyeztek a Stadion utcában, s mint ismert, Sepsiszentgyörgy önkormányzata uniós forrásokra pályá­zott ilyenek beszerzése érdekében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 121
szavazógép
2023-03-09: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Kilyénben és Szotyorban is gyűjtik a lebomló hulladékot

Jövő hónaptól Kilyénre és Szotyorra is kiterjeszti a Tega Rt. a biológiailag lebomló hulladékok külön gyűjtését és elszállítását, ami már 2018 óta működik Sepsiszentgyörgyön.
2023-03-09: Közélet - Nagy D. István:

Frissítik a tervet, új kivitelezőt keresnek (Design Bank)

Előrelépés várható idén a Kőrösi Csoma Sándor és a Kossuth Lajos utca sarkán álló sepsiszentgyörgyi tömbház alsó szintjeit elfoglaló, egykor a nemzeti bank megyei fiókjának székhelyéül szolgáló ingatlan sorsát illetően, ahová a város elsősorban a kreatív szakmák képviselőinek szánt alkotóteret, inkubátorházat szándékszik kialakítani Design Bank néven. Az önkormányzat még ebben az évben szeretne kivitelezőt találni (a korábbival szerződést kellett bontaniuk), de ezt megelőzően a beruházás műszaki tervét is módosítani kell, illetve frissíteni a költségeket. A városháza a decemberben bejelentett 100 millió lejes hitelkeretből finanszírozza az építkezést.