Pálmai Tamás
Dr. Tomka János református presbiter. Professzor emeritus. Az ő írását olvasva bukkantam Dietrich Bonhoeffer, 39 évet élt evangélikus lelkész, teológus nevére, aki a második világháború alatti német ellenállás mártírja volt. Himmler személyesen adott parancsot felakasztására, melyet 1945-ben egy koncentrációs táborban hajtottak végre. Ő fogalmazott így: „Ám ott, ahol a bizalmatlanság kérgét áttörtük, olyan tapasztalatokat szerezhetünk a bizalomról, amilyenekről sejtelmünk sem volt azelőtt.”
Ugyancsak Tomka professzor idézi a vezetési szaktekintély Stephen M. R. Coveyt, aki azt állítja, hogy: „a bizalom kialakításának, megerősítésének, megadásának és helyreállításának a képessége nemcsak életbe vágóan fontos személyes kényelemérzetünk és társas kapcsolataink tekintetében, hanem a leglényegesebb vezetői tulajdonság napjaink globális gazdaságában.”
Ám a bizalom nem pottyan csak úgy az ölünkbe. Meg kell dolgozni érte, mert ha valamin nehéz áthatolni, az éppen a bizalmatlanság sokszor csaknem páncél keménységű burka. Tudatosság, akarat, kitartás, szeretet és rengeteg munka kell hozzá. Mielőtt elvárnánk, hogy a „célszemély” megértse, mit is szeretnénk, el kell érnünk, hogy érezze: ő valóban érdekel minket, tényleg számítunk rá és véleményére, nélküle nem megvalósítható az a cél, amit ha közösen elérünk, mindkettőnknek jó eredmény születhet. Úgy kell kimutatnunk szándékunkat, hogy hihető legyen: ha ezt megtettük, akkor nagyon éberen kell őrködnünk, hogy megérezzük sokszor alig felfogható visszajelzéseit. Fel kell fognunk és meg kell értenünk szellőnyi finomságú kételyeit, félelmeit és hihetően, meggyőzően válaszolnunk kell rá: ezek alaptalanok. Ha jól dolgoztunk, akkor kinyílhat a páncél. Ha nem, akkor tovább rontottuk a helyzetet.
Hogy mindezek miért épp most uralják gondolataimat? Mert olvasok, mert gondolkodom, s e ténykedések eredményeként olyan mozaikdarabkákhoz jutok, amelyeket, ha jól rakok össze, akkor tán valami értelmes is megszülethet belőlük. S lám, fenti elmélkedésemhez éppen klappol egy hír a Háromszékből. Bodó Barna többek közt „a románság csángóiról, a szerbiai Timok-völgyben élő románokról szól könyvében, akiknek ügyét, védelmét jó lenne felkarolniuk a román hazafiaknak, hiszen Európában aligha él még kisebbség olyan körülmények között, mint ők ott.” Váry O. Péter pedig új könyvében „foglalkozik többek között a háromszéki román szellemi elit működésével”.
Ők ketten tehát tudják a bizalom leckéjét, és tesznek is érte. Éberen várva a túloldalról jövő bár leheletnyi viszonzást, rezdülést. Mert bizarr, önmegsemmisítés felé haladó világunk csak a kölcsönösen visszaszerzett bizalom révén menekülhet meg.
