Az ember ragaszkodik a maga gondolatmankóihoz. Megkönnyíti a hétköznapokat, eligazít a nem várt fordulatoknál. Megbízhatunk benne, nem kell rajta tanakodni, nem muszáj megkérdőjelezni. Legkevésbé akkor, ha széles körű közmegegyezés övezi. A kollektív gondolatmankók hazai kínálatából kiemelkedik és makacsul tartja magát egy közjogi tévhit, az autonómia alkotmányellenessége Romániában.
Székelyföld területi autonómiájának kérdése kapcsán leggyakrabban felmerülő toposz, hogy az autonómia jogintézménye ellentmond Románia alkotmányának, azon belül is mindenekelőtt az első cikkelynek, mely az állam szuverén, független, egységes, oszthatatlan és nemzeti jellegét kodifikálja. E kijelentés szimpla közhelyből mára már dogmává terebélyesedett, és otthonossá vált azok számára is, akiknek elemi érdekük volna távol maradni e gondolattól. Mivel e toposz tudományos alátámasztásával adósak a román akadémikusok, így az emberben felmerül a kérdés: milyen kép tárulna elénk, ha úgy olvasnánk Románia alkotmányát, hogy közben jóhiszeműen hátrahagyjuk a román politikai kultúrára hagyományosan jellemző etnocentrikus gondolkodást? A válasz megdöbbentően egyszerű.
Szemléletváltás
A román alkotmánynak van ugyanis egy pluralisztikus szemléletű olvasata is, amit azon boldog kevesek láthatnak meg, akik a nemzetállami dogmatizmus gondolatmankóitól szabadon olvassák az alkotmányt. Hovatovább, ha ezt az etnocentrikusságtól függetlenített szemléletet ötvözzük a Románia által ratifikált emberi és kisebbségjogi tárgyú nemzetközi szerződések rendelkezéseivel, akkor feltárul előttünk egy olyan alternatív értelmezése a román alkotmányos rendszernek, melyben korántsem tűnik lehetetlenségnek a székely autonómia megvalósítása. Sőt, nyugtázhatjuk a gondolatot, hogy a román alkotmányban nemhogy nincs semmilyen rendelkezés, amely tényleges jogi akadályát jelentené a területi autonómia jogintézményének, hanem abban számtalan kedvező utalás található az autonómia különböző formáira. Ilyenek a gondolati és vallásszabadság kapcsán megfogalmazott személyi autonómia – 29 (5) cikkely –, az egyetemekre vonatkozó funkcionális autonómia – 32 (6) cikkely –, valamint a 117. és 120. cikkelyek által körbehatárolt igazgatási autonómia, mely mind a helyi, mind a különleges központi igazgatási egységekre vonatkozik.
Ellenérvek – tévhitek
Ezzel szemben ismeretesek az autonómia ellen felhozott érvek is, főleg a Román Parlament Törvényhozási Tanácsának 2004/405. számú véleményezése, melyet az autonómiastatútum első benyújtásának elutasítását megindokolandó fogadtak el 2004. március 22-én. Ez alapján a Székelyföld autonómiastatútuma: a) az egységes, román nemzetállammal párhuzamosan létező, attól élesen elkülönülő állami entitás létrejöttét kívánja elérni; b) nyíltan ellentmond azon elveknek és alkotmányos kitételeknek, melyek szellemében Románia egységes és oszthatatlan, szuverén és független nemzetállam; c) sérti az alaptörvény 12. és 13. szakaszában lefektetett alkotmányos elveket a román nemzeti jelképekről, illetve az ország hivatalos nyelvéről.
Ezek az érvek a központi állam és az autonóm entitás közti viszony félreértéséből következő tévhitek. Az állam egysége valójában jottányit sem változna Székelyföld területi autonómiájától. Nem jönne létre párhuzamos alkotmányos rend. Az autonóm Székelyföld lakói továbbra is megmaradnának román állampolgárnak, az autonóm közhatóságok számára pedig továbbra is Románia alkotmánya jelentené a jogforrási hierarchia legfelsőbb fokát. Ennek megfelelően az autonóm székely parlament által elfogadott jogszabályok felett normakontrollt gyakorolhatna Románia Alkotmánybírósága a statútumtervezet 120. szakaszának megfelelően.
Egységben
Fenyegetés helyett az autonómiamegállapodások épphogy konszolidálják az államhatárokat. Ezt a meglátást széles körű konszenzus övezi a tudományos társadalomban, de a nemzetközi szervezetek dokumentumai is erről tanúskodnak. Ahogy az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa a 2013/361. számú határozatában megjegyzi: „A szubnacionális egységek különleges státuszára vonatkozó megállapodások nemcsak hogy összeegyeztethetőek az államok területi egységének általános nemzetközi jogi elvével, hanem hozzájárulnak ezen egység megőrzéséhez azáltal, hogy segítenek bizonyos igények rendezésében, az állam egységének kikezdése nélkül.”
Az állam egysége mellett annak oszthatatlansága is rendre megemlíttetik mint üzenet a külvilágnak, hogy adott területen belül ki a szuverén. Hasonló passzusokat találunk Olaszország (5. cikkely), Spanyolország (2. szakasz) vagy Finnország (4. szakasz) alkotmányában is. Ezek azonban szemlátomást remekül megférnek ezen államokon belül a területi autonómiákkal.
A nagyobb decentralizáció és hatalommegosztás tehát nem értelmezhető úgy, mintha az aláásná az oszthatatlanságot vagy az állami szuverenitást, annál is inkább, mert a szuverenitás nem zéró végösszegű játszma. Ezt Románia legkésőbb az EU-s tagságának elnyerésekor megtanulhatta, amikor is a közösségi jog elfogadásával úgy döntött, hogy szuverenitásának egy részét az európai uniós intézményeken belül, más tagállamokkal közösen, az alapító szerződésekben foglaltaknak megfelelően gyakorolja. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy egy autonómiamegállapodással Románia parlamentje egyszerűen csak ahhoz járulna hozzá, hogy egy meghatározott földrajzi régió viszonylatában bizonyos jogalkotási kérdésekben egy, a bukaresti törvényhozástól eltérő, demokratikusan megválasztott testület hozzon döntéseket.
Jelkép- és nyelvhasználat
A tévhittel ellentétben az autonómiastatútum-tervezet 10. szakasza nem a magyar nyelv használatának a kizárólagosságáról rendelkezik, hanem arról, hogy Székelyföldön a magyar nyelv egyenrangú az állam hivatalos nyelvével. Továbbá: a székely zászlóhoz való román hatósági viszonyulás amellett, hogy jogsértő, a politikai skizofrénia megnyilvánulása is egyben, tekintve, hogy a székely jelképek benne foglaltatnak Erdély címerében is, amely pedig helyet foglal Románia hivatalos címerében.
Izsák Balázs SZNT-elnök már 2010-ben megállapította az Alkotmányossági tévhit című, a Krónikában megjelent cikkében, hogy a fent vázolt helyzetből nem következik az, „hogy nem lenne hasznos egy olyan alkotmányos reform, amely (…) az ország általános decentralizációjának keretében a spanyolhoz hasonló alkotmányos feltételeket teremtene a területi autonómiának. (...) De ha nem hoz számunkra kedvező változást egy alkotmányos reform, akkor is tudnunk kell, nincs használható érv a Székelyföld önkormányzása ellen Románia hatályos alkotmányában.”
Különösen fontos e meglátásokat tudatosítani akkor, amikor a székely szabadság napján a közösség kinyilvánítja az autonómia iránti igényét, egyben tiltakozik a beolvasztási kísérletek, a gazdasági elsorvasztás és az ezek nyomán elnéptelenedő székely települések helyzete ellen.
Hamis alkotmányjogi köntös
Összegezve, elmondhatjuk tehát, hogy hamis az az előfeltevés, miszerint a területi autonómia sérti Románia alkotmányos rendjét, illetve annak egységes, oszthatatlan és nemzeti jellegét. Az alkotmány oly sokat hivatkozott 1., illetve 152. szakaszai ezért nem rendelkeznek alkotmányjogi relevanciával.
A fennálló akadályok valójában nem alkotmányjogi, hanem politikai természetűek, melyeket a közéleti diskurzus folyamán rendre alkotmányjogi köntösbe bújtatnak. Ez ugyanis a legegyszerűbb módja a magyar nemzetiségű állampolgárokkal való hatékony párbeszéd blokkolásának a biztonsági fenyegetésként felfogott törekvéseikkel kapcsolatban.
Mindebből az is következik, hogy ha valaki a román politikai kultúrára jellemző etnocentrizmus nélkül olvassa az alkotmányt, és mellé teszi az ország által ratifikált kisebbségvédelmi témájú nemzetközi egyezményeket, akkor könnyen tud a hatályos alkotmánynak egy olyan pluralisztikus értelmezést adni, amely befogadó a nagyobb decentralizációt igénylő kisebbségi követelésekkel kapcsolatban.
Bővítendő a boldog kevesek táborát, olvassuk tehát minél többen Románia hatályos alkotmányát az erdélyi magyarság számára kedvezőtlen gondolatmankóktól
mentesen.
A szerző a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja
