Startoljunk rá!Folytatódnak a gazdatalálkozók

2023. március 14., kedd, Gazdakör

Újabb helyszíneken ismertetik az erdélyi gazdákkal a következő időszakban elérhető uniós agrártámogatásokat a Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő kezdeményezésére indított Startoljunk rá! – EU-s mezőgazdasági pályázatok elnevezésű körúton.

Vincze Loránt EP-képviselő sajtóirodájának közlése szerint a körút március 16-án, csütörtökön 11 órától Uzonban a kultúrotthonban, 17 órától pedig Kovásznán a Művelődési Központban folytatódik, március 17-én, pénteken 17 órakor Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban kerül sor találkozóra.

A helyi gazdaszervezetekkel, a falugazdászokkal és az RMDSZ területi szervezeteivel közösen szervezett találkozókon az RMDSZ EP-képviselője a támogatások európai keretét, a Közös Agrárpolitika mibenlétét ismerteti. A romániai agrárstratégia részleteinek kidolgozásában és elfogadtatásában az RMDSZ szakembereinek, Barabási Antal Szabolcs államtitkárnak, a szövetség képviselőinek oroszlánrésze volt. A jelenleg aktuális kiírásokat a rendezvényeken a megyei mezőgazdasági hivatalok képviselői ismertetik, a megyei Mezőgazdasági, Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) és a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynöksége (AFIR) munkatársai pedig az üzleti tervre alapozott beruházási támogatásokkal, illetve a közvetlen kifizetésekkel kapcsolatos konkrét információkat osztják meg a hallgatósággal – részletezik a közleményben. (i.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1222
szavazógép
2023-03-14: Gazdakör - Incze Péter:

Egyszeri pályázati kiírásra kell készülni (Vidékfejlesztés)

Ezelőtt két héttel ismertettük az idén várható pályázati kiírásoknak a vidékfejlesztési ügynökség és a mezőgazdasági minisztérium honlapján megjelent ütemtervét. A 2023 és 2027 közötti időszakban 27 területen lehet majd pályázni. Ebben az évben nem indítják el az összes pályázatot, a nemrég megjelentetett ütemterv szerint idén 15 terület kiírásaira lehet számítani, a nyár közepétől.
2023-03-14: Gazdakör - :

Turizmusra idén nem lesz kiírás

A vidékfejlesztési ügynökség (AFIR) közlése szerint a 2014 és 2020 közötti időszakban 1358 pályázatot támogattak a vidéki turizmus terén.