Olvasnivalónak sem utolsó. „Ezen pénzjegy minden magyar álladalmi és közpénztárakban tíz ezüst forint gyanánt, három huszast egy forintra számítva, elfogadtatik, ‘s teljes névszerinti értéke a’ közállomány által biztosíttatik. B u d a – P e s t, september 1-jén, 1848.” Aláírja: „Kossuth Lajos pénzügy-miniszter”. A szöveg a papírbankó közepén van, a cirkalmas Tíz forint felirat alatt. De a díszes keretet is érdemes megnézni: belefoglalták a magyar állam címerét, három helyen jelenik meg rajta számokban a 10-es, és két kézírással kitöltött ablaka is van az alsó sorban (számokkal). Nekem azonban az oldalsó kazetták tartalma fontosabb a sorozatszámnál: azokban ugyanis négy másik nyelven írja, hogy ez a barnás papír: Zehn Gulden, Deszat forinti (baloldalt), illetve Deszat zlaty, Zece florini (jobboldalt). Ilyenkor örvendek, hogy tanultunk valamennyit oroszul is (mert 1989 előtt muszáj volt): enélkül nem tudnám megfejteni, hogy ez utóbbi, cirill betűs írás román felirat. Mert ebben az újlatin nyelvben csak 1862-től váltottak át a cirill betűkről latin írásmódra.

A pénz hátlapján már egymás alatt, egyazon betűméretben olvasható ugyanaz a figyelmeztetés: „Ezen jegyek hamisítói ‘s utánzói tizenöt évre terjedhető börtönöztetéssel büntettetnek.” Öt nemzethez szól: magyarul, németül, két nyugati szláv nyelven és románul. Ennek már csak az elejét és a végét tudom kiolvasni: „Falsificatorul (…) cu arest de cincisprezece ani se va pedepsi.”

Sokszor láttam már ezt a bankjegyet: márciusban mindig előveszem – jó helye van neki Egyed Ákos Háromszék 1848–1849 című könyvében –, és elnézegetem kissé, mielőtt ismét besimítom a Nemzeti dal első kiadásának hasonmás példánya mellé. Nem tudom, melyik nagyapámról maradt ránk, így hát mindkettőjükre emlékezem: kisgyermekek voltak az első világháborúban, harcoltak a másodikban, és a kommunizmusban sem volt jó dolguk, de derűs öregemberek lettek, akiknek a társaságában jó volt élni. Talán ezen örökség miatt – az ötnyelvű pénzt még három generációval korábban őrizte meg valószínűleg egyikük nagyapja – sem gyűlölték a más ajkú, más kultúrájú embereket, békében éltek önmagukkal és a világgal, amely errefelé akkor sem volt barátságos a magyarokkal.

Most pedig, amikor naponta, állami segédlettel üldözik a magyar feliratokat és jelképeket, és épp legnagyobb nemzeti ünnepünkre szerveznek hadgyakorlatot Székelyföldön, e 175 éves, szakadt papír azt a forradalmi üzenetet közvetíti, hogy az államnak minden nemzetiségű polgárát meg kell becsülnie. Köszönjük a jó példát a ’48-asoknak – hátha egyszer itt is követni fogják...