AMint alkotóknak mások és mások a célkitűzéseik, problémáik. Ria – akinek  műfaja a textília –, itt visszatekint a messzi-messzi múltba, indulása korába is, az egyik kiállítótermükbe lépve „tárgyi munkával” találja szembe magát a néző. Energia – olvassuk a pódiumra helyezett „obiekt”, azaz villanykörte címkéjéről. A magyarázat: hajdan mint friss végzős akkor minősítette tárgyszimbólummá, amikor a Ceaușescu-korszakban minduntalan elvették az áramot. S hogy ez a különleges mű ne legyen magányos,  egy másik  obiektet is „kiállít”, vaskos kötélből kialakított kör közepébe helyezett tárgyi elemekkel alakítva ki egy látványt. Mintha az „úgy is lehet(ett)” mellett (mert korunk művészetében szinte mindent lehet) – vagy azzal szemben – az „így is lehet” végletei lennének a falakra helyezett, bekeretezett, tehát képi formában tálalt, nem nagy méretű, jobbára lírai töltetű munkái, textíliái. Álomszerű, költői művek. Egy-egy rájuk pillantás elég, hogy a szépség érzetét sugározzák. Nincs mit bogozni a „tartalmukat”, üzenetüket, egyszerűen szépek. A fonalakkal vagy a fonalból kialakított „termékek”, az ezerarcú, ezer lehetőség szerint megalkotott csipkék, áttetsző selyemszövedék-darabok varrva vagy ragasztva az általában egyszínű alapra rákomponálva, a szépség törvényének kívánalmai szerint – Deák M. Ria jelen korszakának alkotásai. A fonal költészete ez – mondom, ahogy a munkákban gyönyörködöm. Mi is adja varázslatos hatásukat? A felületképzés a rávitt elemek változatosságával, megkomponálásával. Hadd álljon itt példaként az egyik remek alkotás, A csipkék tánca. Mitől olyan gyönyörű ez a munka? – teszem fel magamnak a kérdést. Szinte lüktetően mozgalmas, táncoló figuráknak is felfogható a ritmikusan „megvarrt”, rávarrással – tehát a textilművészet eszköztárával megalkotott, gyönyörűen megkomponált, ritmikát, „lendületes mozgást”, átvitt értelemben: a tánc szépségét is kifejező „háromfigurás” felület, mely az építő anyagok, csipkék szépségét is a mű önnön szépsége összetevő elemeivé teszi.  Úgy alkotja meg a művész  felületeit, hogy azok változatosságukkal (is) hatnak.  Hasonlóan költői szellemiségű ritmusával, felületváltozatosságával A csipke útja. Hullámzik a felület, hullámzanak a szürkék, fehérek és a feketék, hullámzanak a felületképző csipkekülönlegességek. Másik, ettől teljesen különböző munkája a Téli Nap… Centrikus, központosított a kompozíció, mely ugyancsak az építő, felületképző rávitt anyagok által válik gazdagon széppé. Rávivés, ráragasztás, rávarrás, ritmust alkotó forma- és vonalelemek, fonalszálak és színlüktetés adják a mű szépségét. Egy-egy munkán belül is a különbözőségek egységét érezzük. A felületek megköltöttek, technikai változatossággal alakítottak. Rendszerint a fonalszálból megformált, megköltött különféle csipke vagy szövedékdarabok „szólalnak meg” a kompozíciókon. Van, amikor színhatásokkal is él. De az alap mindig a fonal költészete. A fonalé, a maga szőtte, alkotta vagy az igénybe vett kézimunkázással megteremtett formákkal alkotja meg sajátos hangú műveit. Többnyire nyitottságot, derűs lelki tartalmakat, ritkábban magába zártságot, komolyságot fogalmaz meg (Összetartozás), megint máshol csendhatást, a visszafogott színekkel megfestett gyapjúszálakból megszőtt, ugyancsak keretbe foglalt kompozíciójával komolysághatást ér el, fejez ki (Rétegek). Az érzelmek gazdagságát leszorítva sűrítő remekein a másságokat is egységbe tömörítő felületeket épít. Nincs olyan műve, mely ne felelne meg a szépség törvényének. Hullámoztatja a könnyed érzékenységgel megfogalmazott, kialakított, az adott mű lelkületéből fakadó, mindig a fonal segítségével megteremtett formákat. Erőssége a mindenkori átéléses gondos, ihletett formaképzés. Ezen a kiállításán – sőt, utóbbi éveinek munkásságán – a líraiság és szemmel láthatóan a munkában való gyönyörködés és az azzal való gyönyörködtetés – dominál.

Ha úgy tekintjük, nemcsak műfajában, alkatában is teljesen más egyéniség Deák Barna. Neki – immár jó három évtizede – örök és visszatérő témája a kiszolgáltatottság, az agresszív kor bemutatása és a harc ellene, illetve hazugságai ellen. Saját, visszatérő figurá(ka)t is teremtett mindennek kifejezésére: a hegyes orrú, szinte undorító ragadozó vadat, máskor saskeselyűt, melyek ha néha rejtőzködők is (Áprilisi szél), de örök támadásra készek (Mindenevő, A mézes madzag, Holdevő). És mégis – ha a kiállítás egészét vesszük, össze (is) illeszkedik a két világ, nem zavarják „azok” a művek „ezeket”, a Ria munkái a Barnáéit. Ha keresi az ember az összekapcsolódás, az összecsendülés belső tartalmait, akkor az a ritmizált, többlettartalmakat is hordozó, meglebegtetett vagy formába szorított vonalnak szerepe, azok  uralma „ott”, és jelentkezése itt, Barnánál is. A vonalaké, melyeket Ria a fonallal költ meg, Barna pedig rávetíti – néha – mint színes hullámzásokat az általában világosabb alapra. Ő is költi, mondhatni: belülről vetíti ki ezt a derűt is sűrítő vonal- vagy formahullámzást, gyűrűzést vagy lebegést, az egészében megköltött látványt (Áprilisi szél, Jó estét). S teszi ezt festői eszközökkel vagy grafikáinak drótnyomattechnikával. Ezek líraiságot (is) kölcsönöznek az ő munkáinak is, melyek önnön szépségük ellentétét is magukba sűrítik, néha halkan, alig észrevehetően, máskor szinte kiáltva a jelenkor (szörny)arcát is. Ez a világ dolgaira való érzékenység az ő egyedisége. Izgatják, feszítik korunk egész földgolyóra kiható bajai, képlátomásaival igazodik a művészet ősfunkciójához, a Kor gondjainak kivetítéséhez, megfogalmazásához. Néha az átköltöttség mögé rejti a veszély kifejezését (Jó reggelt, Jó estét), máskor felhangosítva mondja sajátosan félreérthetetlen képi nyelvén tiltakozását hazug, képmutató világunk saskarmai, embertelenségei ellen. Elég ha csak a címeket, az azokkal (is) megfogalmazott sűrített tartalmat idézem: Agresszió, Ragadozók, Integráció – ez utóbbi címet idézőjelbe lehetne tenni a „MA” egyik hamis „jelszava” is ez, annak „háttér”-tartalmát fogalmazza meg a mű képi-képletes, metaforikus nyelvén. Vagy felhangosítja a Veszélyesen is meg az enyhén áttételes Játszmán, melyek a minden fölött uralkodni akaró hatalom arcát fogalmazzák meg képbe vetítve, látomásosan. A művész grafikái is ugyanebbe a „családba” tartoznak. Saját technikát fejlesztett, talált vagy alakított ki, melyet drótnyomatnak nevez, s mely felületképzésében, a formai tartalmak kivetítésében valóban ott van a dróthálókból kialakítható formák nyomata (A nagy fogás).

Ha elemzi az ember Deák Barna műveit, fő jellemzőjük summásságuk, célirányosságuk. Művészete feltáró és kimondó, leleplező, minden eddigit meghaladott a nála szinte új elemnek ható, vagy eddig ilyen szinten semmiképpen sem jelentkező rejtett líraiság – mely kiegészít, ellenpontoz –, így az összhatás (is) erőteljesebbé válik. Ám alapelvét – mely eddig is irányította, sarkallta munkásságát – megtartotta: a művész feladata kora arcának megmutatása, ha kell, az ellene folytatott harc, szembefordulás árán is.